Belföld
Vádat emeltek a 25 éves sofőr ellen, aki a Váci úti felüljárón okozott halálos balesetet áprilisban
Az ügyészség azt kérte, utasítsák ki Magyarországról a török férfit.
16 millió forinttal tartozik Egernek Mirkóczki Ádám, a város korábbi polgármestere
A város egyik leghíresebb épületét, a korábban szállodának és étteremnek is helyet adó Senator Házat 2025 óta bérli a cége az önkormányzattól. Csak egy ideje nem fizeti a bérleti díjat.
A köztársasági elnök szerint jelenleg vértelen forradalom zajlik az országban
Baka András államfőként első interjúját adta.
Több mint másfél milliárdból korszerűsítik a meddőségi ellátást
Az eszközbeszerzés a meddőségi ellátás műszaki és laboratóriumi feltételeinek korszerűsítését szolgálja.
Fekete-Győr András kilépett a Momentumból, független politikusként fog országjárásra indulni
A közösségi oldalán azt is megindokolta, hogy miért nem készül eltűnni a közéletből.
Lannert Judit bejelentette, hogy 2027-től iskolafejlesztési programot indít a kormány
Az oktatási miniszter elárulta, hogy a kora gyermekkori nevelés és a felnőttoktatás önálló sort kap a jövő évi költségvetésben.
Molnár Áron: Brutálisan nagy részünk volt a rendszerváltásban
A színész-aktivista szerint a mostani kulturális minisztériummal szemben is van kritikája.
Hat autó ütközött az M4-esen Üllőnél, 5 kilométeres a torlódás
A belső sávon áll a forgalom.
Magyar Péter ide vagy oda, a tiszások nem akarnak erőskezű vezetőt
De a fideszesek is csak addig, míg azt Orbán Viktornak hívják. A CEU kutatói elemzik a kormányváltás hatását a magyarok demokráciáról alkotott véleményére.
Magyar Péter bemutatja a jövő évi költségvetést a parlament hétfői ülésén
A Fidesz egy új képviselője is leteszi az esküjét.












