Magyar Péter ide vagy oda, a tiszások nem akarnak erőskezű vezetőt

Cikksorozatunk előző részében arról számoltunk be, hogy Magyar Péter a legnépszerűbb magyar miniszterelnök Horn Gyula óta. Gyakori aggodalom, hogy a Magyarhoz hasonlóan karizmatikus (alkalmasint populista) vezetők gyengítik a követőik demokratikus elköteleződését. Trump például már 2016-ban is azzal kampányolt, hogy akár le is lőhetne valakit fényes nappal nyílt utcán, mégse veszítene szavazókat. Mondatait gyakran idézik, ha a republikánus szavazók meglepő hűségére kell magyarázatot adni.

A kérdés itthon is kurrens: hogyan hatott Orbán Viktor 16 éves dominanciája a fideszesek demokratikus elköteleződésére? Jutalmazták vagy tűrték a Fidesz szavazói a párt demokráciaromboló politikáját?

A CEU Demokrácia Intézetének választáskutatásaiban évek óta mérjük, hogy mit gondolnak a magyarok arról, hogyan kellene kormányozni az országot, és hogy mekkora a támogatottsága egyes demokratikus és nem demokratikus eszményeknek. 2018 óta minden választás után megkérdeztük az embereket, hogy mennyire értenek egyet a következő állítással: „Jó Magyarországnak, ha egy erős vezető áll a kormány élén, még akkor is, ha céljai elérése érdekében megkerüli a szabályokat.” Az átlag válaszoló nem különösebben lelkes a szabályokat áthágó vezetők iránt: az országos átlag mindhárom választási évben a skála középértékénél („egyet is ért, meg nem is”) vagy alatta volt.

Addig azonban, amíg a Fidesz volt hatalmon, a fideszesek látványosan jobban támogatták az erőskezű vezetés eszményét, mint az egykori ellenzéki pártok szavazói. 2018-ban átlagosan fél ponttal (3,2 vs 2,6), 2022-ben pedig már majdnem egy egész ponttal (3,4 vs 2,5) erősebben értettek egyet a fenti állítással a fideszesek, mint az ellenzékiek. Ez nem meglepő annak fényében, hogy Orbán Viktor imázsának fontos, milliárdokkal támogatott üzenete volt, hogy ő „Európa erős embere”. Az imázskampányok hatása azonban nem bizonyult tartósnak. A választási vereség után pár héttel már hajszállal a mindenkori ellenzéki szint alá, 2,4 pontra csökkent a fideszesek erős vezetők iránti lelkesedése. Ebből arra következtethetünk, hogy a korábbi lelkesedés inkább a pillanatnyi politikai érdekek felismeréséről, mint mélyen gyökerező eszmei különbségekről szólt.

Érdekes, hogy hiába változott nagyot a világ az egykori ellenzéki szavazókkal 2026-ban, az erős vezetők iránti vélekedésük lényegében változatlan 2018 óta. Hiába lett Magyar Péter személyében egy karizmatikus (alkalmasint populista) vezetője a Fidesz ellenzékének, hiába aratott történelmi győzelmet április 12-én, hiába kormányoz kétharmados többséggel, a tiszások továbbra is inkább ellenzik, mint pártolják az erős vezetőket.

De mit szeretnének a válaszadók, ha nem erős vezetőket? A válaszadók párthovatartozástól függetlenül nagyon nagy arányban egyetértettek azzal az állítással, hogy „a demokrácia mindig és minden körülmények között előnyösebb bármely más kormányzati formánál” (országos átlag: 4,3, fideszesek: 4,0). Még ennél is határozottan vallották válaszadóink azt, hogy „a bíróságoknak képesnek kell lenniük megakadályozni, hogy a kormány túllépje a hatáskörét”. Ebben a kérdésben alig találunk különbséget a fideszes (4,37) és nem fideszes (4,43) pártválasztók között.

A választások és a demokrácia állapota

A NER-hez hasonló választási autokráciák egyik fontos jellemzője, hogy a rendszerhez való viszonyulást teszik a politika egyik központi törésvonalává. A politikai versenyt leginkább az határozza meg, hogy ki mit gondol a vezető politikusról vagy pártról, és kevésbé az, hogy egy párt vagy szavazó bal- vagy jobboldali. Ennek a dinamikának az egyik következménye, hogy nagyon eltérően ítélik meg kormánypártiak és ellenzékiek a rezsimet, amiben élnek. Kutatásunk ezért részletesen foglalkozott azzal is, hogy miként ítélik meg az egyes pártok szavazói a politikai rezsimet, amiben éltek.

A Demokrácia Intézet 2022-es választási kutatása (részletes cikksorozatot írtunk róla a Telexen), pontos képet ad a pártos megosztottságról. A negyedik Fidesz-kétharmadot hozó választás utáni hetekben egy ötös skálán a fideszesek átlagosan 4,5-re értékelték a választások esélyegyenlőségét. Ez azt jelenti, hogy a legtöbb fideszes szerint teljes mértékben érvényesült a pártok esélyegyenlősége 2022-ben. Ezzel szemben az ellenzéki pártok támogatói átlagosan csupán 2,4-re értékelték, vagyis többségük szerint egyáltalán nem vagy inkább nem érvényesült a pártok egyenlősége. Az országos átlag (a pártnélkülieket is beleszámítva) 3,5 volt.

Még ennél is drámaibb volt a helyzet, amikor a választások tisztaságáról kérdeztük válaszadóinkat egy egyszerű eldöntendő (igen/nem) kérdéssel. Míg a fideszesek 90 százaléka úgy élte meg, hogy a választások tiszták és csalásmentesek voltak, az ellenzéki szavazók mindössze 20 százaléka válaszolta ezt. A teljes minta alig több mint fele (58%) tartotta tisztának a választásokat.

Hasonlóan nagy volt a pártos polarizáció a demokrácia szintjének megítélését illetően. Egy 2024. decemberi kutatásunk alapján 10-es skálára vetítve a magyarok átlagosan csak 3,6 pontot adtak, amikor a demokrácia szintjét kellett értékelniük. Az ellenzéki pártok támogatói átlagosan 1,7 pontot adtak a 10-ből, és meglepő, hogy még a fideszesek is csak 6,9 pontra értékelték a NER Magyarországát.

A Tisza áprilisi győzelme érdekes félfordulatot hozott a választások és a demokrácia megítélésében is. Egyrészt kiviláglik, hogy milyen jelentősen befolyásolja a választás eredménye az esélyegyenlőség megítélését. Sok honfitársunk számára az a verseny egyenlő, amiben az ő pártja nyer. Idén így a fideszesek elégedettsége csökkent, míg az egykori ellenzékieké nőtt, annak ellenére, a kampány és a választás folyamatában nem sok változás történt. Még meglepőbb, hogy a demokrácia megítélésében is hasonló trendeket látunk, holott a demokratikus intézményrendszer reformja épp csak elkezdődött.

Másrészt azt is megfigyelhetjük, hogy a korábbi pártos megosztottság egyelőre nem termelődött újra. Helyette egy szokatlan konszenzus alakult ki arról, hogy közepesen egyenlőek a választások, közepesen demokratikus az ország. Júliusi felmérésünkben nagyon hasonló választ adott az átlagos fideszes (2,8) és az átlagos tiszás, és egyéb nem fideszes válaszadók (3,1, ábránkon őket, mint a Fidesz egykori ellenzékét egy kalap alá vesszük) a választások vélt egyenlőségéről. Mindkét csoport úgy vélte, hogy a választások „egyenlőek is, meg nem is”. Vélhetőleg abban már nem értenének egyet ezek a csoportok, hogy melyik oldalt részesítette előnyben a rendszer, de erről sajnos nincsenek adataink. Hasonlóképp annak megítélésekor, hogy mennyire demokratikus az ország, egészen közel vannak egymáshoz a szokatlanul elégedetlen fideszesek (5,3) és az elégedett nem fideszesek (6,7).

Összefoglalva azt látjuk tehát, hogy a demokratikus (és nem-demokratikus) eszmények iránti elköteleződés kicsit, míg a választások és a politikai rezsim megítélése nagyban függ a választások eredményétől. A következő évek egyik izgalmas kérdése, hogy a júliusi kutatásunkban tetten ért meglepő egyetértés az átlagos fideszes és nem fideszes csoportok között egy lassú átrendeződés átmeneti állapota, vagy a Tisza kormányzása hosszú távon is csökkenteni tudja az ország megosztottságát.

(A cikkben felhasznált összes adat a Közép-Európai Egyetem (CEU), illetve a CEU Demokrácia Intézet megbízásából született. A 2018-as választási kutatás adatfelvételét a Medián végezte 1208 fős mintán. A 2022-es választáskutatást 1000 fős mintán a Závecz végezte. A 2026-os választáskutatást adatait a 21 Kutatóközpont gyűjtötte 2026. június 23. és július 1. között 1516 fős mintán. Mindhárom minta a magyar felnőtt népességet reprezentálja a legfontosabb társadalmi-demográfiai jellemzők szerint. A 2024-es adatakat Bor Alexander és Hamrák Bence kutatásához az NRC vette fel, kvótás online panelen, 1021 fős mintán.)