Belföld

RSS

Az Audi elbocsátotta a két gyanúba keveredett szakszervezetist

Meglépték, ami várható volt. A sikkasztás gyanújába keveredett vezetőket korábban már a szakszervezet elnökségéből is kizárták.

Megkaphatja Krausz Ferenc kutatóközpontját a Semmelweis Egyetemet fenntartó alapítvány

Egy törvényjavaslat szerint lenne így, amiben szó van még például arról, hogy Palkovics László egyeteme ingatlanokat kap, és arról, hogy megerősítik a kutatói hálózat elnökének jogköreit.

Nacsa Lőrinc: A külföldről érkező kampányfinanszírozás is téma lesz a konzultáción

A KDNP frakciószóvivője azt mondta, hogy a „dollárbaloldal” átlépett egy határt.

Drága fegyverekbe fektette a pénzét, így próbálta eltitkolni a vagyonát

A férfinak több millió forintos adótartozása volt.

Három és fél óra alatt szabadították ki a mozdonyvezetőt, súlyos, életveszélyes állapotban van

A rendőrség vasúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a sápi balesettel kapcsolatban. A MÁV videót is kiadott a baleset színhelyéről.

A munkahelyi orvosi vizsgálat eltörlésével növelné a versenyképességet a Fidesz

Külföldi okmányok elfogadását is egyszerűsítené a kedden benyújtott salátatörvény.

Szigorítaná a gyárakat érintő környezetvédelmi előírásokat a kormány

Az Energiaügyi Minisztérium társadalmi vitára bocsátotta az erről szóló rendelettervezetet, ami a németországi szabályozást veszi alapul.

A kormány azt ígéri, aki csütörtök estig regisztrál, annak karácsony előtt megérkezik a gondosórája

Korábban akár hónapokat is várhattak az igénylők a kiszállításra.

Jövőre eggyel több magyar egyetem lesz

A Sárospataki Református Teológiai Akadémia teljesítette a feltételeket, februártól Hittudományi Egyetemmé alakul.

Több száz ingatlant sajátítana ki a kormány a Budapest-Belgrád vasútvonal építése miatt

A kormány szeptemberben további pluszforrásokat rendelt a vasútvonal fejlesztésére.

Kövess minket Facebookon is!