Működésben a rendőrség arcfelismerő rendszere: szegedi nőre csaptak le egy budapesti plüssmackólopás miatt
Gyanúsítottként rendeltek be az óbudai rendőrkapitányságra egy szegedi nőt, miután az arcfelismerő kamera egy budapesti lopás elkövetőjeként azonosította, írja a 444. A nő a lapnak azt mondta, nem volt túl nyugodt, amikor tavaly tavasszal megkapta az idézést, amiből kiderült, a rendőrség azzal gyanúsította, hogy 2025. február 20-án ellopott egy életnagyságú plüssmackót egy óbudai virágbolt elől. A lap cikkéből azonban kiderül, hogy a nő a lopás idején éppen Szegeden volt, a munkahelyén.
Amikor elment a kihallgatásra, a rendőrök képeket mutattak neki a kamerafelvételekről, amelyeken állításuk szerint az arcfelismerő program 100 százalékos pontossággal felismerni vélte a szegedi nőt. „Kérdésemre, miszerint nem volt-e ettől függetlenül TELJESEN egyértelmű, hogy nem én vagyok a fotón, azt a választ kaptam, hogy »ha a rendszer ezt az eredményt adja, ráadásul egyedüli azonosítottként dob fel, akkor kötelességük behívni kihallgatásra«” – mesélte a nő a lapnak. A szerencséje végül az volt, hogy a kihallgatásra magával vitte a jelenléti ívet, ami bizonyította, hogy a bűncselekmény idején az ország másik végén, a munkahelyén tartózkodott.
Nemrég derült ki, hogy a rendőrség bolti lopással gyanúsított meg egy 19 éves fiút, pedig ő akkor még az országtól is távol volt, Palermóban nyaralt a családjával. A rendőrök akkor is az arcfelismerő rendszer alapján azonosították a feltételezett elkövetőt. A család végül a repülőjegyekkel tudta bizonyítani, hogy a fiúnak nem lehetett köze a bűncselekményhez.
A rendőrség szerint az arcfelismerő program pontossága már 90 százalék felett van. A rendszer emberi ellenőrzés alatt áll, tehát szakértő vizsgálja meg a vélt egyezést a kamerafelvétel és az ahhoz passzoló találat között. Akár egy utcai szemetelés vagy egy piroson átkelés után is beazonosíthat és megbüntethet a rendőrség köztéri kamerafelvételek alapján, arcfelismerő szoftverek bevetésével. Erre a Pride-ot betiltó törvény ad lehetőséget.