Idén is várja a Magyar Orvosi Kamara a jelöléseket a Karsai Dániel-emlékdíjra

609

Dignitas humana – dr. Karsai Dániel néven alapított tavaly emlékdíjat a Magyar Orvosi Kamara (MOK), amit olyan személyek vagy szervezetek kaphatnak meg, akik az emberi méltóság, önrendelkezés és betegközpontú ellátás területén végeztek kiemelkedő munkát, vagy példamutatásukkal hozzájárultak ahhoz, hogy az egészségügyi ellátást humánusabbá tegyék, írta a MOK a közleményében. Az emlékdíjat tavaly elsőként dr. Karsai Dániel családja kapta.

A 47 évesen meghalt Karsai Dánielnél 2022 augusztusában diagnosztizálták az ALS-betegséget. Állapota rohamosan romlott, 2024. március végén tüdőgyulladás miatt került kórházba, ahonnan később kiengedték, de utolsó időszakában már lényegében semmit sem tudott egyedül csinálni, mindenhez segítségre volt szüksége. Május közepén adott interjút a Telexnek, akkor már alig lehetett érteni, amit mond.

Karsai Dániel segítői, öccse, Karsai Péter és Márkovics Ákos számos alkalommal beszéltek arról, milyen érzés a családnak, a testvérnek vagy a segítőnek átélni egy nyilvánosság előtt vállalt halálos betegséget.

A Karsai Dániel-emlékdíj díjazottja bármilyen személy vagy szervezet lehet, nem kell rendelkeznie orvosi képesítéssel, kamarai tagsággal vagy magyar állampolgársággal. Az elismerésre bárki állíthat jelöltet. Az emlékdíjat 2026. május végén, a MOK Országos Küldöttközgyűlésén adják át.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!