Belföld
Lázár a Keletiben történt balesetről: Nem a vas a lényeg, hanem az ember
A miniszter a VI. Semmelweis Nyári Egyetem vendégeként azt mondta, ha valaki, ő tudja, miért kell felelősséget vállalnia.
Belügy: A Madách igazgatója amúgy sem tervezte kitölteni a mandátumát, már az utódlás kérdésével...
A minisztérium a Telexnek küldött válasza szerint Mészáros Csaba állításával ellentétben Maruzsa Zoltán nem tudta, hogy mik a gimnázium vezetésének tervei a diákok okostelefonjaival.
A diákok hozzánőttek a telefonjukhoz, de nem biztos, hogy ezt kell erősíteni az iskolában a...
A laptopokon szinte mindent meg lehet csinálni, amit a telefonokon, és még kevésbé is terelik el a diákok figyelmét. A Tanárblog szerzői szerint a tanárok nem mindig arra használják a telefonokat,...
HÖOK a gólyatáborokról: Az emberi méltóság alapérték
Hetekkel a botrányok után megszólalt a hallgatói szervezet. Elvárják, hogy a gólyák minden rendezvényen tudjanak kihez fordulni, ha nem megfelelően bánnak velük.
Eljárást indított a rendőrség a Keletinél kisiklott vonat miatt
A vonat négy nap után is még a Keleti pályaudvaron van.
Kilépnek a Momentum képviselői az óbudai koalícióból a letartóztatott polgármester ügye miatt
Azt írták, nem érintettek Kiss László ügyében és ennek a látszatát is el akarják kerülni.
Orbán Viktor kedvenc lapjának nem kell költségcsökkentenie
Hiába kötelező az állami kézben lévő társaságoknak, a Nemzeti Sportnak nem kell csökkenteni az újságírók fizetését.
A Demokrata párhuzamos univerzumában Donáth Anna anyja abortuszra ment, ezért Magyarország...
Ungváry Zsolt véleménycikkére nehéz szavakat találni.
A bevándorlókat kiirtandó féregnek nevező Bayer miatt 400 ezres bírságot kapott a HírTv
A TV2 és az M1 politikai reklámozás miatt kapott figyelmeztetést a Médiatanácstól.
Hadnagy lett a honvédségnél Siklósi Gergely
Siklósiból hadnagy lett, a hírt a honvédelmi miniszter osztotta meg Facebookon.













