Eljárást indított a rendőrség a Keletinél kisiklott vonat miatt

2024. augusztus 29. – 14:54

Másolás

Vágólapra másolva

Büntetőeljárást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Keleti pályaudvarnál vasárnap este kisiklott InterCity ügyében, írja a 24.hu. A lapnak a rendőrség azt írta, „vasúti közlekedés veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt, szakértők bevonásával” nyomoznak.

A rendőrség azt is elárulta, hogy a balesetben kisiklott vonat jelenleg is a Keleti pályaudvaron van, de bővebb tájékoztatást nem adtak.

A Keleti pályaudvar előtti bevezető vágányszakaszon vasárnap este siklott ki a Kolozsvár felől érkező Claudiopolis InterCity öt kocsija. A balesetben nem sérült meg senki, a műszaki mentés miatt viszont csak keddre állt helyre a forgalom a pályaudvaron. Hegyi Zsolt, a MÁV újonnan kinevezett vezérigazgatója szerdán azt ígérte, független vizsgálattal tárják fel a vonatbaleset okait. Az Építési és Közlekedési Minisztérium Közlekedésbiztonsági Szervezet előzetes vizsgálata szerint a kisiklást két törött csavar okozta.

A balesetről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!