A bevándorlókat kiirtandó féregnek nevező Bayer miatt 400 ezres bírságot kapott a HírTv

2024. augusztus 29. – 13:47

Másolás

Vágólapra másolva

Több médiaszolgáltatót is megbírságolt a Médiatanács a keddi ülésén, köztük a Hír Tv-t is, a TV2-t pedig figyelmeztette, derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság közleményéből. A döntés alapján a HírTV-nek 400 ezer forint bírságot kell fizetnie, mert a március 31-én leadott, majd április 1-jén háromszor is megismételt Bayer Show-ban Bayer Zsolt bevándorlókra tett gyűlöletkeltő megjegyzéseket.

A műsorvezető kijelentései miatt a Médiatanács még júniusban indított vizsgálatot, Bayer Zsolt ugyanis a március 31-i adásában két videófelvételt játszott le a közönségének, ezeken állítása szerint nyugat-európai bevándorlók követnek el bűncselekményeket nyugat-európaiak ellen. A bejátszott videókból nem derült ki, hogy azok valóban Európában készültek és bevándorlók szerepelnek rajtuk, illetve a felvételek időpontja és körülményei sem.

Bayer azzal konferálta fel a videókat, hogy azok „mindennapos kis pillanatfelvételek a festői Nyugat-Európából”. Az első felvételen egy férfi üt meg egy szőke hajú nőt az utcán, Bayer a férfira úgy hivatkozott, hogy „kiirtandó féreg”, és azt a kommentárt fűzte hozzá, hogy „ezeket ma Nyugat-Európában dédelgetik, szeretgetik”.

„A Médiatanács megállapította, hogy az adás közzétételével a médiaszolgáltatók átlépték a véleményszabadság határát”

– közölte az NMHH, hozzátéve, hogy mivel a Karc FM is leadta az adást, a Karc FM Média Kft.-re 600 ezer forint bírságot szabott ki a tanács. A két csatorna 4-4 esetben sértette meg a gyűlöletkeltés tilalmára vonatkozó törvényt.

A Médiatanács keddi döntésében figyelmeztette a TV2-t, mert azt állapította meg, hogy április 6-án este 6-kor politikai reklámnak minősülő tartalom ment le a Tényekben. Mivel a testület szerint április 20-tól június 9-én 19 óráig tartott az önkormányzati és európai parlamenti választás kampányidőszaka, a tévé megsértette a médiatörvény rendelkezéseit.

Figyelmeztetést kapott a Duna Médiaszolgáltató is, mert az M1 április 27-én és 28-án 19 óra 30 perckor leadott Híradójában „szerkesztetten, azaz a politikai reklám megkülönböztetésére szolgáló optikai és akusztikus figyelemfelhívás nélkül” tett közzé politikai reklámnak minősülő tartalmat.

A tanács 7,1 millió forintot szabott ki a Rádió 1-re, amiért a Balázsék című műsor május 13-án 6 óra 13 perctől sugárzott részében műtéti beavatkozásokkal viccelődtek obszcén módon. A Médiatanács szerint emiatt a műsor nem felelt meg a korhatár-besorolásnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!