Kilépnek a Momentum képviselői az óbudai koalícióból a letartóztatott polgármester ügye miatt

2024. augusztus 29. – 14:39

Másolás

Vágólapra másolva

„A Budapest III. kerületében zajló ügyben a Momentum Mozgalom egyetlen tagja sem érintett, és az érintettség látszatát is el kívánjuk kerülni, ezért a Momentum elnöksége azt a döntést hozta, hogy az óbudai Momentum képviselői kilépnek az előzetes letartóztatásba került Kiss László vezette koalícióból”

– közölte a Momentum csütörtökön. Azt írták, hogy számolnak azzal a forgatókönyvvel, hogy a korrupcióval gyanúsított óbudai polgármester helyére a Fidesz akar majd beülni. „A kerület nem maradhat vezetetlenül, mert akkor rövid időn belül a fideszes oligarcha-csoportok prédájává válhat” – írták.

Kiss Lászlót, Óbuda DK-s polgármesterét két hete vették őrizetbe, amiért a vád szerint 2019-es polgármesterré választása után egy korrupciós hálót épített ki, amelyen belül megbízásokat adott baráti cégeknek, majd azok összegének egy részét visszakövetelte magának. Kiss László egyik korábbi munkatársa vádalkut kötött és ellene vallott, letartóztatásához viszont több gyanusított vallomása is kellett.

Vadai Ágnes DK-s politikus augusztus 28-án állt a sajtó elé három olyan dokumentummal, amelyek szerinte azt bizonyítják, hogy koncepciós eljárás zajlik Kiss László ellen. Szerinte 2021-ben egy magas rangú állami vezető rendelte meg az óbudai polgármester lebuktatását, és ezt az ügy egyes kihallgatási jegyzőkönyvei támasztják alá. Az ügyészség szerint egy álnyomozó, Vadai Ágnes szerint fedett nyomozó kezdett bizonyítékokat gyűjteni Kiss László ellen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!