Téli olimpia 2026

Kicsúszott a magyar férfi váltó, nem volt esélye az olimpiai döntőre
Tizenkét körrel a vége előtt Major Dominik hibázott a rövidpályás gyorskorcsolya olimpiai elődöntőjében, a B döntőben jön a folytatás, ahogy a Kínát erősítő Liu Shaoangéknak is.
Egyéni csúcsot ért el az olimpiai rövidprogramban a Pavlova–Sviatchenko magyar műkorcsolyapáros
Milánóban megdöntötték azt a legjobbjukat, amit a januári Eb-n korcsolyáztak. Negyedik helyről várják a hétfői kűrt.
Olyan ívet kellett találni, hogy ne dobjon el, vagy rá a kapura, amit egy hullám után nem is láttál
Tóth Zita 40. lett óriás-műlesiklásban az olimpián, de inkább csak ismerkedésként fogta fel a számot, hogy szlalomban még élesebb legyen.
Épphogy összedrótozták az olimpiára, és most már a második aranyérmét nyerte
Federica Brignone nyerte az óriás-műlesiklást is, mögötte bizarr holtverseny alakult ki. A legyőzöttek meghajoltak a bajnok előtt. Tóth Zita a 40. lett.
Szétrázta a pálya az óriás-műlesiklókat, történelmi téli olimpiai aranyat nyert Brazília
A 2023-ig norvég színekben induló Lucas Pinheiro Braathen hihetetlen első futamot rakott össze, másodikra sem hibázott. A brazilok első téli olimpiai érme egyből egy arany.
Beütött a tavasz a téli olimpián, a só segített, hogy ne essen szét a sífutópálya
Kónya Ádám és Büki Ádám is jól választott lécet a melegben, de a leromlott hóban nehéz dolguk volt.
Egy hete még nem is tudta, hogy mehet az olimpiára, ma a nyolcaddöntőben versenyzett a magyar...
Brunner Blanca mellett két erdélyi magyar lány, Mandel Kata és Bartalis Henrietta is indult a versenyszámban, ahol négy snowboardos egyszerre száguld le a pályán.
Hiába ment nagyon jó időt, két bírói döntés miatt lemaradt az olimpiai elődöntőről Moon Woonjun
A rövidpályás gyorskorcsolyázó futamharmadikként még reménykedhetett a továbblépésben, de bírói továbbjuttatások elvették a kiadó helyeket.
Hiába jött Snoop Dogg a jégcsarnokba, a hollandok nélküle nagyobb bulit csaptak
A férfi 1000 méteres gyorskorcsolyában az amerikai Stolz lett az olimpiai bajnok, de ez a verseny a szurkolókról is szólt. Kim Minseok egy 11. helyet szerzett Magyarországnak.
Fájdalomcsillapítókon vagyok, két lépés után besavasodott a lábam
A téli olimpián kiesett a gyorskorcsolya vegyes váltó, aminek első tagja, Végi Diána Laura sérülten indult. Egyéniben csak Moon Woonjun jutott tovább.
Kövess minket Facebookon is!