Nem kellett regisztrálni, hétfőn máris hatszor annyian kértek első oltást, mint az elmúlt 30 napban
Az oltási akcióhét első napján 18 ezren kérték csak az első adagot. Az elmúlt harminc nap átlagához képest a harmadik oltást négyszer annyian adatták be, mint eddig.
Száz iskolai osztályból és óvodai csoportból három-négyben van járványügyi intézkedés
A mostani, november 22. és 28. között zajló oltási akcióhéten a 12 évesnél idősebb gyerekek számára is időpontfoglalás és előzetes regisztráció nélkül kérhető az oltás.
A járvány hatásai miatt telt házzal működik a Vadaskert gyermekpszichiátria
Ötször annyian jelentkeznek szorongásos, depressziós panasszal, mint a járvány előtt.
Szijjártó: Nyolcmilliárd forintból épül vakcinagyár Monoron
A monori gyárban állatoknak való oltóanyagot készítenek majd.
Egy sikertelen kísérletben „kis dánoknak” neveltek grönlandiakat, akik most jóvátételt kérnek
Évtizedekkel ezelőtt Dánia úgy döntött, Grönland modernizálásának egyik módja az lenne, ha új típusú grönlandiakat hoznának létre.
Hatszor annyi LMBTQI-ajánlást kapott Magyarország az ENSZ-től, mint hat éve
A Háttér Társaság közleménye szerint a magyar kormány ENSZ-nek benyújtott jelentésében egyetlen egyszer jelennek meg az LMBTQI-emberek.
Ki gondolta volna, hogy Várkonyi Andrea itt talán éjfúriának öltözött?
Amikor Várkonyi talpig feketét vesz fel, és sötét sminket visel, az jó eséllyel nem véletlen, derül ki a könyvéből.
Donáth Anna: Az elmúlt egy hónapot kidobta az ellenzék az ablakon
A Momentum frissen megválasztott elnöke nem érti, miért dőltek egyesek hátra az előválasztás után az ellenzéki oldalon, távol állnak szerinte most a kormányváltástól. Márki-Zay Péter migránsozásával...
Elszedték a maszkokat és kiküldték a templomból a beoltott híveket az ortodox papok Romániában
Volt, akiről szó szerint letépték a maszkot.
Szijjártó szerint Magyarország adta az egyik legsikeresebb választ a járványra Európában
A külügyminiszter szerint a sok oltás előnybe hozhat a lezárni kényszerülő országokkal szemben. Valójában most Magyarországon halnak meg az 5. legtöbben az EU-ban.
Kövess minket Facebookon is!