Több száz kiló szemetet szedtek össze az új atlétikai stadion környékén

2023. augusztus 5. – 19:18

Másolás

Vágólapra másolva

Szombat délelőtt indult az a szemétszedési akció, mellyel a két hét múlva kezdődő atlétikai világbajnokság szervezőinek kezdeményezésére rendbe teszik a Nemzeti Atlétikai Központ (NAK) környékét. Az első napon több száz kilogramm szemetet szedtek össze a területen.

Németh Balázs, a Budapest 2023 Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a tömegközlekedési megállóktól a NAK bejáratáig fekvő területet tisztították meg a szeméttől. A munka még nem ért véget, mivel a gazt, a parlagfüvet egy nap alatt nem lehet eltüntetni, és ebben a munkában számítanak a terület tulajdonosainak, fenntartóinak segítségére.

„Az alapötlet az, hogy Budapestnek a legszebb arcát kell mutatnia a világbajnokság ideje alatt, hiszen a világ minden tájáról érkeznek vendégek a magyar fővárosba. Több mint 200 ország küld versenyzőket és már 99 országból érkezett jegyigénylés, a televíziós közvetítés által pedig egymilliárd ember nézi majd a világbajnokságot” – mondta Németh Balázs, aki a szemétszedési és gazmentesítési akcióról a hét elején küldött levelet az érintett önkormányzatoknak, vállalatoknak, amelyek szinte azonnal válaszoltak és támogatásukról biztosították.

„Megvalósult egy összefogás, amit a szervezőbizottságban eddig végzett 11 hónapos munkám egyik legnagyobb sikerének tartok.”

A munkában a civil önkéntesek mellett az OBI, a MÁV, a BKK és a BKV mellett a ferencvárosi, valamint a Fővárosi Önkormányzat is részt vett. A napokig tartó akciósorozat a MÁV-nál augusztus 11-én, a MÁV-HÉV-nél augusztus 14-én folytatódik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!