Dárdai a fájó vereség után: A madárfészket vesszük célba, nem a hálót

2023. augusztus 5. – 16:41

Másolás

Vágólapra másolva

A Hertha BSC történetének első meccsét játszotta a Wiesbadennel szemben, és a 92. percben kapott góllal alulmaradt. A berliniek a nyáron estek ki az élvonalból, a Wiesbaden újonc, a hazai csapat volt az esélyesebb, de hiába vezettek sok támadást a szélen, hiába alakítottak ki helyzeteket, gólt nem tudtak rúgni. A 40 ezer néző így azt láthatta, hogy vendégek találata előtt mindkét kapufát érintette a labda, utána surrant át a gólvonalon. A Hertha két meccs után nulla ponttal és nulla lőtt góllal áll a tabellán.

„A 89. perc körül mondtam a kispadon, hogy ebben a meccsben benne van egy lucky punch. Sajnos igazam lett, emiatt dupla a keserűségem”

értékelt Dárdai Pál, aki fiai közül Palkót és Mártont a kezdőcsapatba állította, a 17 éves Bencét pedig becserélte a 69. percben.

„Hiába a rekord a kapura lövésben (19-szer lőttek), a sprintekben, a futás különböző értékeiben, ha a madárfészket vesszük célba, nem a hálót. A beadásaink is sokszor a senki földjére mentek, ha három méter magas lenne a csatárunk, akkor lett volna esélye, hogy belefejeljen a labdába. Az edzéseken más a helyzet, de ott nincs nyomás. Néhány játékosnak van mentális felkészítője, volt pszichológus is a csapat mellett, de amire igazán szükségünk lenne, az egy konzervnyitó, egy győzelem tudna beindítani bennünket” – magyarázta.

A következő héten a Jena elleni kupameccs vár a magyar edző csapatára, majd augusztus 19-én a Hamburg elleni rangadó idegenben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!