Már csak a te 1%-od hiányzik!

Friss hírek
Szoboszlai karanténban, veszélyben a játéka az év meccsén Izland ellen
A Salzburg 20 éves középpályása egyelőre nem hagyhatja el a várost, nem tudni, hogy az ő koronavírustesztje lett-e pozitív.
Meghalt Révai Gábor író, műfordító
Hosszan tartó betegség után, 73 éves korában távozott.
Zavarta, hogy a kapuja elé parkolnak az óvodához érkező szülők, halálosan megfenyegetett egy...
Két évig próbálta megoldani a problémát a férfi, idén márciusban lett elege belőle. Előbb azzal fenyegetőzött, hogy embereken fog áthajtani, később pedig tízmilliós kártérítést követelt, most vádat...
Parragh László: Az állam vállalja át a vendéglátóhelyek bérköltségének 80 százalékát!
A kamarai elnök az önkormányzatok rovására is segítené a vállalkozásokat, elengedné az iparűzési adót.
Gara, a besúgó megpróbálta feloszlatni az Illés-együttest
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára nyilvánossá tett egy ötven évvel ezelőtti anyagot arról, hogy miként próbálta a hatalom feloszlatni az Illést.
Covid-sztorik 2: a betegek duplázódnak, az orvosok és ápolók sorra dőlnek ki
A halott beteg mellett felszolgált ebéd, iskolai intő a közösen használt kulacs miatt, kaotikus kontaktkutatás, egy beszólás miatt lebukó háziorvos – a Covid-sztorik második részében is olvasóink...
Real-rekord: három tizenegyesgólt kaptak, romokban a csapat
A Valencia középpályása, Carlos Soler mindhármat berúgta, 4-1 lett a meccs vége.
Megcsinálták az év trükkjét az NFL-ben, mégsem örülhettek
Továbbra is veretlen a Steelers, a Brady és a Buccaneers nagy verést kapott az NFL 9. fordulójában.
Meghalt Alex Trebek, az egyik legismertebb amerikai kvíz műsorvezetője
Trebek 37 évig vezette a Jeopardy! című kvízműsort, ami vele futott be igazán. A legendás tévés személyiség 80 éves volt.
Kövess minket Facebookon is!