190 millió forintnyi tartozást engedett el rákos betegeinek egy onkológus Amerikában
Omar Atiq 30 évig működtetett onkológiai centrumot Arkansasban, tavaly év végén vonult vissza a praktizálástól. Közben rádöbbent, hogy a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt rengeteg betege nem tudta kifizetni a kezelés költségeit, jelentős tartozást halmozott fel. De ahelyett, hogy behajtatta volna rajtuk a pénzt, Omar Atiq karácsony előtt írt a rákos betegeinek, hogy elengedi a tartozásukat. „Átgondoltuk a feleségemmel, és arra jutottunk, hogy megtehetjük, ezért így is cselekedtünk”, nyilatkozta az orvos.
Nem kevés pénzről volt szó: 200 betegének volt kiugróan magas az elmaradása, az össztartozásuk 650 ezer dollárra rúgott, vagyis átszámítva 190 millió forintnyi tartozást engedett el csak úgy a pakisztáni származású onkológus.
A behajtó cég vezetője, akivel együtt dolgozott Omar Atiq, azt mondta: az orvos mindig is egy törödő ember volt. David Wroten, az arkansasi orvostársaság alelnöke elmondta, Omar Atiq még korábban felhívta, hogy nem ütközik-e az orvosi etikába az adósságok elengedése. Atiqot az egyik legokosabb és legegyüttérzőbb orvosnak nevezte, akivel valaha találkozott. Mióta felhagyott az aktív praktizálással, Omar Atiq az Arkansasi Orvosi Egyetem professzoraként dolgozik. (BBC)