Halálbüntetést kapott egy cégvezető korrupció miatt Kínában

2021. január 5. – 14:17

Másolás

Vágólapra másolva

Nagy ország, nagy kenőpénz, nagy büntetés: Laj Hsziao-min, a pekingi székhelyű Huarong igazgatótanácsának volt tagja 80,7 milliárd forint értékben fogadott el kenőpénzeket és ajándékokat 2008 és 2018 között, halálbüntetés vár rá.

Halálbüntetésre ítélte az észak-kínai Tiencsin egyik középfokú bírósága kedden a Huarong kínai állami vagyonkezelő vállalat korábbi vezetőjét korrupció miatt – jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség alapján az MTI. Laj Hsziao-min, a pekingi székhelyű Huarong igazgatótanácsának korábbi tagjának őrizetbe vételét 2018 novemberében rendelte el az ügyészség, miután az ügyében az év áprilisában indított vizsgálat során a kínai korrupcióellenes hatóságok megállapították, hogy politikai és a pénzügyi munkára vonatkozó szabályokat is megszegett.

Lajt még 2018 októberében kizárták az országot irányító Kínai Kommunista Pártból. Akkori közleményében a Párt fegyelmi bizottsága a lépést azzal indokolta, hogy Laj különböző szabályokat megszegve „vakon bővítette a vállalatot, amelyet rendellenesen működtetett, eltérítve a céget a fő feladataitól és üzleteitől”. A vizsgálat eredménye szerint Laj emellett kenőpénzeket fogadott el, visszaélt a hatalmával, közpénzekből fényűző fogadásokat, családtagjainak pedig üdüléseket szervezett, továbbá pozícióját kihasználva több nővel létesített szexuális kapcsolatot.

Az 1999-ben alapított Huarong Kína négy, állami kézben lévő vagyonkezelő vállalatának legnagyobbika. A céget eredetileg azzal a céllal létesítették, hogy súlyosan kockázatos eszközöket vásároljon reorganizációs céllal, hogy a lehető legnagyobb megtérülést érjék el a nem teljesítő adósságok kezelésére. 2013 és 2018 között azonban a vállalat nyeresége soha nem látott mértékben bővült, miután tevékenységének fókuszába az eredeti cél helyett az került, hogy kockázatos beruházásokon át saját bevételét növelje.

Laj a bíróságon – Fotó: AFP/Second Intermediate People’s Court of Tianjin
Laj a bíróságon – Fotó: AFP/Second Intermediate People’s Court of Tianjin

A Huarong 2017-es éves jelentése szerint a cég nettó nyeresége 2013-hoz képest több mint 250 százalékkal nőtt. A vállalat vagyonának összértéke pedig 2017-ben elérte az 1,87 ezermilliárd jüant (85 ezermilliárd forint), ami 505 százalékos emelkedést jelentett az öt évvel korábbi állapotról. Az adatok arra is rávilágítottak, hogy a Huarong bevétele szembetűnően növekvő mértékben származott befektetésekből, miközben a kockázatos adósságokból származó vagyon kisebb mértékben nőtt.

A keddi bírósági ítélet szerint Laj összesen 1,78 milliárd jüan (80,7 milliárd forint) értékben fogadott el kenőpénzeket és ajándékokat 2008 és 2018 között, melyekért cserébe a Kínai Bankfelügyeleti Bizottságban és a Huarong vállalatban betöltött pozícióival visszaélve a többi között finanszírozással, projektmegbízásokkal, előléptetésekkel segített egyes szervezeteket és egyéneket. 2009 és 2018 között pedig, másokkal összejátszva összesen 25,12 millió jüan közpénzt sikkasztott el. A bíróság a szigorú ítéletet azzal indokolta, hogy Laj tettei aláásták az ország pénzügyi biztonságát és stabilitását, és különösen káros társadalmi hatást gyakoroltak, jelentős veszteséget okozva az államnak és a lakosságnak.

Kattintson ide a Telex legfrissebb híreiért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!