Vidnyánszky: Tíz éve következmények nélkül nézem végig, ahogyan Udvaros Dorottya hangot ad a politikai meggyőződésének

2024. május 4. – 17:57

Másolás

Vágólapra másolva

„Udvaros Dorottyának határozatlan idejű és élő szerződése van a Nemzeti Színházzal. Senki sem szüntetett meg tehát semmilyen szerződést”

– mondta Vidnyánszky Attila az Origo szombaton megjelent interjújában. A Nemzeti Színház igazgatója először reagált részletesebben a Magyar Hang Udvaros Dorottyával készített pénteki cikkére. Ebben a Kossuth-díjas színésznő többek között arról beszélt, hogy Vidnyánszky nem hosszabbította meg a szerződését, ezért 22 év után otthagyja a Nemzeti Színházat.

A Nemzetitől péntek délután csak egy egymondatos közlemény érkezett, amelyben az állt, hogy Udvaros továbbra is határozatlan idejű munkaszerződéssel rendelkezik.

Vidnyánszky ezúttal ezt bővebben is kifejtette, szerinte ahogyan annak idején Törőcsik Marinak, úgy Udvaros Dorottyának is szerződésmódosítást ajánlott, de „míg Törőcsik Mari tovább dolgozott a Nemzeti Színházban, és nem emelte politikai dimenzióba az itt létét, Dorottya már régóta folyamatosan ezt teszi.

Ez persze legitim szerepfelfogás, csak nem biztos, hogy a szakmáról szól”

– fogalmazott.

Vidnyánszky méltatlannak nevezte a sajtón keresztüli üzengetést, és visszautasította, hogy vezetőként bármilyen retorziót alkalmazott volna a más világnézetű munkavállalóival szemben. „Azt, hogy ki mit gondol politikai kérdésekről, sosem firtattam, azt pedig tíz éve mindenféle következmény nélkül nézem végig, ahogyan Dorottya hangot ad a politikai-közéleti meggyőződésének” – mondta. Hozzátette:

„Hány liberális színházigazgató viselné el némán, hogy az egyik társulati tag ellene vagy a számára fontos ügy ellen tüntet?”

Az igazgató szerint Udvarossal a nézetkülönbségeik ellenére is együtt tudtak dolgozni, a Nemzeti Színházban egyébként is sokféle ember és gondolkodásmód jelenik meg, ahol a másként gondolkozókat soha nem érte hátrány.

A lap Vidnyánszkyt a színházból távozókról is kérdezte. Az Index szombaton megjelent információi szerint ugyanis Udvaros Dorottya mellett a tavaly őszi balesetben súlyosan megsérült Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó, valamint Barta Ágnes, Mészáros Martin, Szép Domán és Szabó Sebestyén László is felmondott a Nemzetiben, Farkas Dénes pedig már korábban távozott a társulatból. A vezető szerint valóban zajlik átalakulás, de tíz év után ez természetes folyamat, a balesetet szenvedők szándékáról pedig még nem értesült. A távozó színészek viszont a szerepeiket megtartják.

A balesettel kapcsolatban azt mondta, a színház összes dolgozója számára elérhető a belső vizsgálat eredménye, Udvaros pedig csúsztatott, amikor belső vizsgálatról és a felelősségre vonás hiányáról beszélt. Vidnyánszky szerint a belső vizsgálat nem azt mondta ki, hogy senkit nem lehet felelősségre vonni, hanem azt, hogy nem lehet egyszemélyi felelőst találni.

Udvaros arra vonatkozó megjegyzését is tagadta, hogy a külföldi rendezők elvennék a teret a saját produkcióktól a Nemzetiben; azt mondta, idén nyolc bemutatót terveztek, amiből csak kettőt rendezett volna külföldi. Szerinte a Nemzeti Színház látogatottsága pedig az évadban 98 százalék fölött volt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!