Váratlanul jól sikerült a League of Legends világának első regénye

A leginkább a League of Legends fejlesztőjeként ismert Riot Gamest az utóbbi években jó párszor kiáltották ki a szebb napokat is megélt Blizzard trónfosztójának, és bár ezzel lehet vitatkozni, az biztos, hogy jelenleg kevés sokoldalúbb és sikeresebb stúdió van nála. A Riot az utóbbi években a videójátékos portfóliója látványos felduzzasztása mellett élen járt az e-sportokban, olyan váratlanul jó zenei projektekkel jelentkezett, mint a metálban utazó Pentakill harmadik lemeze, a k-popos K/DA vagy éppen a tavalyi Lil Nas X-es kollab, és nem mellesleg megcsinálták minden idők egyik legjobb nyugati animációs sorozatát, az Arcane-t is.

A fenti párhuzamnál maradva a Riot ezzel szépen be is előzte a Blizzardot, melynek rajongói évtizedekig könyörögtek egy animációs filmért vagy sorozatért, könyvek terén viszont még mindig lehengerlő a Blizzard előnye.

A stúdió három legnépszerűbb szériájának (Warcraft, StarCraft, Diablo) világában regények tucatjai játszódnak, amelyekre a magyar nyelven is rendre megjelenő Warcraft-kötetek alapján láthatóan nálunk is van igény.

Tavaly viszont rengeteg, csak a neten elérhető képregény és novella után a Riot is belépett erre a piacra a Romlás (Ruination) című könyvvel, ami eredeti nyelven szeptemberben, magyarul pedig december elején jelent meg. A Riot első regényétől senkinek nem fog leesni az álla, de ettől még egy teljesen korrekt fantasy, melyet azoknak is bátran lehet ajánlani, akiknek fogalmuk sincs a játék világáról.

Azt rögtön az elején érdemes leszögezni, hogy a Romlás több okból is biztonsági játék, amivel a stúdió egyelőre csak a kislábujját dugta bele a vízbe. A könyv a játék univerzumának egyik legismertebb sztoriját meséli el, ami ráadásul szorosan kapcsolódik a két éve megjelent szerepjáték, a Ruined King történetéhez. A konfliktus középpontjában a kegyetlen és véres hódításairól ismert királyság, Camavor áll, illetve annak tábornoka, és nem mellesleg a nemrég megkoronázott ifjú király, Viego unokahúga, Kalista, akinek feltett szándéka, hogy változtasson a királyság véres örökségén.

Ez viszont több okból sem könnyű feladat. Kalista ugyan tehetséges harcos és vezető, de a királyi udvar hatalmi játékaihoz sem türelme, sem pedig affinitása nincsen, az pedig egyértelmű, hogy a félelmetes hírnevű apja után trónra lépő Viegónak vérrel kell bizonyítania a hódításhoz ragaszkodó nemeseknek, hogy alkalmas a feladatra. A fiatal királyról saját apja, Camavor Oroszlánja is azt gondolta, hogy nincs meg a vérmérséklete az uralkodáshoz, ezért halálos ágyán Kalistát kérte meg arra, hogy vezesse őt, a helyzetet pedig tovább bonyolítja, hogy a tábornok kezét odaígérték a trón egyik legfontosabb szövetségesét, a Vas Rendjét vezető Hecarimnak.

Kalista a körülményekhez képest így is meglepően jól zsonglőrködik a katonai, az udvari, a tanácsadói és a jegyesi feladataival, a camavori hatalmi játszmákon kívülről érkező, egészen más felfogást képviselő Isolde királyné képében pedig van egy fontos szövetségese, de nem kell sokáig várni arra, hogy a tervei semmivé foszoljanak. Viego első hadjárata ugyan sikerrel végződik, ám a győzelmi lakomán orgyilkosok támadnak az uralkodói párra, és bár mindannyiukkal végeznek, egyikük tőre megsebzi Isolde-ot, ezzel pedig kezdetét veszi Kalista egyre kétségbeesettebb küldetése, hogy megmentse nemcsak a királynét, hanem a potenciális elvesztése miatt az őrület mocsarába süppedő királyt is.

Azok, akik egy kicsit is ismerik a League of Legends világát, nyilván tudják, hogy hogy végződik ez a történet, és persze a könyv címéből sem nehéz kikövetkeztetni, hogy semmi jóra nem lehet számítani, de itt tényleg igaz, hogy nem a végállomás a lényeg, hanem maga az utazás. Az előre lefektetett alapok miatt tudni lehetett, hogy a Romlás egy kiszámítható könyv lesz, még akkor is, ha valaki előismeretek nélkül veszi a kezébe. Ez így is lett, a sztoriban benne van minden, aminek benne kell lennie, de váratlan fordulatokra ne számítson senki. A meglévő lyukakat viszont többnyire sikerült érdekes adalékokkal betömködnie a szerző Anthony Reynoldsnak.

Az ilyen adaptációknál nem egyszerű úgy eltalálni a karaktereket, hogy azoknak is izgalmasak legyenek, akik már ismerik őket, miközben azok is értsék őket, akik most hallanak róluk először, de ez itt általában jól sikerült. A Romlást olvasni olyan, mint amikor egy videójátékban nemcsak a főküldetéseket csináljuk, hanem közben bóklászunk egy kicsit a környéken és beszélgetünk az NPC-kkel – két Fontos Sztorielem™ között mindig van néhány párbeszéd, egy kis belső vívódás és talán egy-két mellékszál is. Ez bő négyszáz oldal alatt sokat tesz hozzá a karakterekhez és a világhoz is, de ezen a téren lehetett volna kicsit belemenősebb, kicsit meghökkentőbb a könyv, ha már itt valamivel nagyobb volt a mozgástér.

A Romlás legnagyobb problémája, hogy a főbb szereplők bemutatása általában megáll a cselekményhez elengedhetetlen kötelező köröknél, és így senkinek nincs ideje arra, hogy tényleg érdekessé válhasson. Kalista kifejezetten jó főszereplő, de ritkán történik vele olyasmi, ami valami pluszt adna a karakteréhez. Hecarim egy igazi opportunista, aki bármit megtenne, hogy elérje a céljait, de azt már nem tudjuk meg, hogy hogy működik az általa vezetett Vas Rendje, és a camavori politikai játszmáiról sem derül ki túl sok minden azon kívül, hogy Kalistával ellentétben ő jó ezekben. Viego a könyvben is tökéletesen hozza az érzelmileg labilis királyt, akinek a felesége iránt érzett beteges megszállottságát is nagyon jól adja vissza a könyv.

Isolde viszont hiába központi szereplője a történetnek, róla tulajdonképpen semmi nem derül ki, aminek bizonyos szempontból ugyan van értelme, de Viego karakterének is jót tett volna, ha a felesége kicsit többet van a reflektorfényben.

Magát a világot remekül építi fel a könyv, minden helyszínt kínzó részletességgel mutat be, és azzal sem lehet vádolni, hogy egyáltalán nincsenek benne jó mellékszereplők: az állandóan váratlan megoldásokkal jelentkező, Vennix nevű hajóskapitány simán az egyik legszórakoztatóbb karakter az egész könyvben. Valahol megértem, hogy a karaktereket nem bontja ki jobban a könyv, mert rengeteg mindent kellett belesűríteni a cselekménybe, a végeredmény pedig van annyira érdekes, hogy menet közben ne gondolkozzunk azon, hogy mi van a lovagrendekkel vagy milyen volt Viego adópolitikája.

A Romlás első kísérletnek több mint jó, és ha lesz folytatása – ami a vége alapján egyáltalán nem tűnik lehetetlennek –, akkor még a kicsit összecsapott lezárást is meg lehet neki bocsátani, mert a Riot az Arcane után ismét bizonyította, hogy érdemes a videójátékokon kívül is elmesélnie a történeteit.

Anthony Reynolds: Romlás
Fordította: Habony Gábor
Fumax
6495 forint