Feltámad a bűnügyi sorozat, amely még az amerikai igazságszolgáltatásra is hatással volt

Október 6-án feltámad a CSI: A helyszínelők című, itthon is meglehetősen nagy sikereket elérő sorozat, amely Amerikában 2000-ben, itthon kicsit később, 2002-ben mutatkozott be, majd 15 szezonig húzta. Legalábbis első menetre, mert most, hatéves kihagyás után visszatérnek a Las Vegas-i helyszínelők kalandjai. Bár a sorozatokat elsősorban azért gyártják, hogy minél nagyobb nézettségük legyen – a CSI pedig ebben a kategóriában kifejezetten jól teljesített, két testvérsorozatával együtt ugyanis a csúcson hetente több mint 70 millió amerikai nézőt értek el –, a CSI jelentősége túlmutat a televíziózáson az amerikai igazságszolgáltatásra gyakorolt nem kis hatása miatt.

Ha esetleg valaki nem találkozott volna a fő sorozat 337, vagy a miami és New York-i testvérsorozatok 232, illetve 197 epizódjával: a CSI a bűnügyi helyszínelők, egyben a kriminalisztikai (forenzikus) tudományterület képviselőinek munkáját mutatja be – természetesen helyenként jelentősen elnagyolva, az igazságügyi szakértők (egyébként rendkívül fontos munkáját) túl meghatározóvá téve.

A sorozat készítői a klasszikus krimisorozatok kliséivel szakítva a laborba helyezték át a nyomozást azzal a céllal, hogy megmutassák, a tudomány segítségével más, korábban megoldhatatlannak tűnő bűntények is megoldhatókká válnak. A sorozatban megjelenő berendezések és eljárások – egy-egy ritka kivétellel – mind léteznek a valóságban, ám ezeket a folyamatokat szinte mindig sokkal gyorsabban végbemenőnek mutattak be, mint az ténylegesen történik. Szintén probléma, hogy a sorozatban látható minden ügyet a tárgyi bizonyítékok alapján oldanak meg, ezek viszont a legtöbb bűntény esetében nem, vagy jóval kisebb mértékben, állnak rendelkezésre.

Itt jön képbe a CSI korszakos jelentősége: a sorozat alig két éve létezett, amikor máris elkezdték emlegetni, hogy megjelent a CSI-hatás. Ez annyit tesz, hogy az amerikai igazságszolgáltatásban kulcsfontosságú szereppel rendelkező esküdteknek irreális igényeik voltak a rendőri munka, illetve a tárgyalt ügyek során prezentált bizonyítékok iránt, mert a CSI-t és a többi, hasonló sorozatot nézve konkrét, ámde eltúlzott elképzelésük alakult ki arról, hogy „milyen bizonyítékoknak »kell« keletkezniük egy adott bűncselekmény esetén, és esetleg hajlamosak felmenteni a vádlottat, ha ilyen bizonyítékok nem állnak rendelkezésre” – foglalja össze röviden a jelenséget Angyal Miklós, Bezsenyei Tamás és Petrétei Dávid kriminalisztikafejlesztésről szóló írása.

CSI: 1910

Amíg a rendőri munka forradalmasítását Sir Robert Peel, a ma működő angol rendőrség alapját jelentő Metropolitan Police Service, illetve a Scotland Yard alapítójához kötik, addig a forenzikus tudományoknak két ember adott nagyobb lökést: Victor Balthazard, a Sorbonne professzora, illetve a francia Sherlock Holmesként is emlegetett Edmond Locard.

Utóbbi, miután hiába kereste Európában és Amerikában a modern tudományok alkalmazását a bűnügyek megoldásában 1908-ban, kénytelen volt maga létrehozni a világ első bűnügyi laboratóriumát. „Locard volt az, aki a kriminalisztika történetében elsőként foglalkozott tudományos alapossággal a bűncselekmény elkövetése során keletkező különféle anyagátadások kérdésével, megállapításai Locard’s theory (Locard-elmélet) vagy Locard’s exchange principle (Locard-féle cserélődési alapelv) elnevezéssel váltak a szakmai körökben ismertté” – írja róla Balláné Füszter Erzsébet a Krimináltechnika című munkájában.

A Locard-ral egy időben ténykedő Balthazard (Marcelle Lambert-rel közösen) 1910-ben publikálta Le poil de l’homme et des animaux (Az emberi haj és az állati szőr) című tanulmányát, amely a hajszálak vizsgálatát terjesztette el. De a következő években világszerte sorra dolgozták ki az újabb és újabb szakértői vizsgálatokat, illetve módszereket. A CSI-sorozatokban, illetve a tárgyalótermekben látottak innen nőtték ki tehát magukat.

Jött a sorozat, és elkezdték felmenteni az embereket

A CSI-hatást, illetve annak részleteit Nogel Mónika, a Széchenyi Egyetem Bűnügyi Tudományok Tanszékének docense így írta le PhD-értekezésében:

„Az USA-ban tudományos kutatásokat folytattak a bűnügyi sorozatoknak a közvéleményre és az igazságszolgáltatás szereplőire gyakorolt hatásairól is. Kiemelendő, hogy az angolszász rendszer esküdtszéki rendszerére figyelemmel a »laikus« elemre gyakorolt hatásnak is befolyása van az ítélkezésre. A CSI-hatás körében – többek között – az alábbi sémák ítélkezési folyamatba történő beépülését szokás kiemelni:

• A tudományos bizonyítéknak túlzott jelentőséget tanúsítanak.
• Irreális bizonyítóerőt várnak el a bizonyítékoktól.
• A bűnügyi technikust, szakértőt az »igazság harcosának«, tévedhetetlennek tekintik, nem veszik észre az ellentmondásokat véleményükben.
• Mennyiségileg és minőségileg is eltúlzott bizonyíték prezentálását várják el a vádhatóságtól.”

Ezek hatása pedig, hogy ha az esküdtek nem kapnak elég mennyiségű és elég erős bizonyítékot, akkor nem találják alátámasztottnak az ügyész által képviselt vádakat, illetve az egész ügyet, és így felmentik a vádlottat.

Extrém példából pedig jó párat lehet találni. Ezek közül is kilóg egy arizonai tárgyalás, ahol az esküdtek egy gyilkossági ügyben nagyon hiányoltak egy véres kabáthoz fűződő DNS-tesztet a bizonyítékok közül, és erre a bíró figyelmét is felhívták. A DNS-tesztet valóban nem végezték el, mert arra semmi szükség nem volt, a kabát tulajdonosa ugyanis eskü alatt vallotta, hogy a helyszínen volt, a vér az áldozathoz tartozik, akkor került a kabátjára, amikor megpróbált segíteni rajta. A DNS-teszt hiánya tehát feltűnt a tizenkét esküdtnek, azt viszont nem látták át, amit eskü alatt vallva hallottak, miszerint erre semmi szükség, a sorozatban ugyanis csak a bizonyítékok jelennek meg, az, hogy mikor van ezekre szükség és mikor nincs, nem.

Szintén a CSI-hatás extrém tárgyalótermi megjelenésére utalt egy delaware-i ügy, amelyben az ügyészek tíz különböző típusú törvényszéki bizonyítékot mutattak be. A vádlott azzal próbált védekezni, hogy ezek többsége túlzottan megbízhatatlan módszeren alapszik, a felperes állam viszont azzal reagált, hogy muszáj volt tíz különböző szakértőt behívniuk, hogy meggyőzzék az esküdteket, akik tudományos bizonyítékokat várnak el a CSI miatt.

Szintén a CSI számlájára írják, hogy az emberek 20 percen belül várják a gyakran hónapokig tartó DNS-teszt eredményét. „...az emberek azt várják, hogy 20 percen belül megkapjuk a DNS-teszt eredményét, vagy hogy 60 perc alatt, benne három reklámmal oldjunk meg egy bűntényt. Ez nem így történik” – mondta az a Mike Murphy nevadai halottkém, akinek a munkahelyéről mintázták az első CSI-sorozat helyszínét.

Itt érdemes egy pillanatra bekanyarodni a tévés világba, és felidézni, mit mondott a CSI-franchise megálmodója, Anthony Zuiker ugyanebben a kérdésben. „A mi feladatunk elsősorban az, hogy nagyszerű tévéműsort készítsünk. És ezért kicsit fel kell szexiznünk. Azt hiszem, az amerikaiak tudják, hogy a DNS-teszt eredménye nem 20 perc alatt jön vissza. Azt hiszem, az amerikaiak tudják, hogy nincs egy varázslatos számítógép, amit megnyomva felbukkan a fickó arca és lakhelye. Azt hiszem, Amerika tudja, hogy az egyórás tévéadásnál az időbeosztást egy kicsit meg kell hamisítani. Az amerikaiak tudják ezt. Okosak.”

A DNS-vonalon haladva jól illeszkedik ide egy, az amerikai hadsereg DNS-laborjában dolgozó elemző egyik története: egy eltűnt személy ügyében ruhadarabokat kértek be a családtól, hogy az azon talált mintát összevessék a maradványokkal. A tapasztalat alapján az ingeken található a legtöbb minta, így az elemzők azt preferálják – a család küldött is egy inget az eltűnt személy szekrényéből, csak épp soha nem viselt, bontatlan, még a bolti csomagolásban található inget.

A CSI-hatás megjelenik egyébként az idén szeptemberben bűnösnek talált amerikai milliárdos, Robert Durst ügyében is. A három ember halálával összefüggésbe hozott 78 éves Durstöt védő ügyvédi csapat kifejezetten olyan esküdteket próbált benyomni az ügy tárgyalására, akik gyakran nézték a CSI-t vagy az ahhoz hasonló sorozatokat. „Ha egy olyan ügyed van, ami elsősorban közvetett bizonyítékokon alapul – nincsenek ujjlenyomatok, nincs fegyver –, akkor ezek a CSI-esküdtek biztosan megkérdőjelezik majd az ügyészek álláspontját” – mondta az esküdtek kiválogatásában segédkező Robert Hirschhorn. Ebben az ügyben fel is mentették Durstöt, aki egy másik gyilkosság ügyében várja a büntetés kihirdetését.

A CSI-hatás Amerikán kívül, egyéb angol nyelvterületen is megtette a hatását. Nagy-Britanniában például az 1990-ben indított kettőhöz képest 2009-re összesen 285 olyan egyetemi kurzust lehetett találni, amely valamilyen törvényszéki (orvos)tudományi területre fókuszált. Más kérdés, hogy ezeknek a gyakorlatban általában nem sok hasznuk volt, ugyanis sokszor hiányzott a komolyabb tudományos háttér, de az sem elhanyagolható tény, hogy míg 2008-ban 1667 tanuló jelentkezett valamelyik kurzusra, addig Nagy-Britannia egészét nézve 1300 állami pozícióra volt szükség, és a magánszektor legnagyobb cége is csak 500 főt alkalmazott. Természetesen Amerikában is hasonló módon, ugrásszerűen nőtt meg a szakma iránti érdeklődés, valószínűleg a sorozat(ok) hatására.

Mindezek – az elmélet hívei szerint – oda vezettek, hogy egyre több ügy ért véget felmentéssel, amiben az ügyészek nem tudtak kellő mennyiségű és erősségű bizonyítékot, illetve szakértőt felvonultatni.

Lehet, hogy nem is létezik az egész

A fentieknek némileg ellentmond, hogy egyes vizsgálatok szerint nincs arra utaló jel, hogy a CSI-hatás valóban létezne. A jelenséggel behatóan foglalkozó Simon A. Cole és Rachel Dioso-Villa egy 2002-es Time-cikkhez kötik a hatásról szóló első említést – ez azt sugallta, hogy a CSI képes megváltoztatni, hogy a laikusok hogyan értelmezik a törvényszéki tudományok működését. A Time cikke óta több száz hasonló, ezt a hatást pedzegető írás jelent meg, túlnyomó hányaduk viszont csak anekdotális szinten említette, hogy a CSI-hatás szerepet játszott egy adott ügyben, konkrét bizonyítékok nélkül.

Átfogóbb kutatás nem is készült a témában, de kisebb, helyi próbálkozások voltak. Egy michigani bíró, Donald Shelton például több kollégájával együtt saját kutatást kezdeményezett, amikor egyre többször találkozott a CSI-hatással úgy, hogy semmiféle adattal nem támasztották alá annak valódi létezését.

„Az egyik dolog, ami meglepett, amikor a CSI-hatás vizsgálatába kezdtem, az volt, hogy nem léteznek empirikus kutatások. Még az úgynevezett tanulmányok is, amelyek léteztek, csak felmérések voltak az ügyvédek véleményéről” – mondta Shelton a kezdeményezésről.

Végül több mint 2000 esküdtet kérdeztek meg a tévénézési szokásaikról, illetve hogy hogyan tájékozódnak az igazságszolgáltatás rendszeréről, majd megkérdezték, különböző bűnügyek tárgyalása esetén milyen bizonyítékokat szeretnének látni. Az adatokat összevetve viszont semmiféle összefüggést nem találtak a nézett tévéműsorok és az elvárt bizonyítékok között Sheltonék. „Az esküdtek természetesen szeretnének látni valami tudományosan alátámasztott bizonyítékot egy gyilkossági ügyben, de mindezt a CSI-ra vagy más tévéműsorra fogni túl egyszerű lenne” – vélte Shelton.

Sheltonék eredményei ellenére egyes államokban lehetőségük van az ügyvédeknek és ügyészeknek, hogy a tévénézési szokásaik alapján szórjanak ki lehetséges esküdteket egy ügyben – bár ahogy fentebb láttuk, az ügyvédek néha pont keresik az ilyen esküdteket, hogy nehezítsék az ügyészek dolgát.

A hatás ellenhatása

Az Angyal–Bezsenyei–Petrétei-tanulmány említést tesz a CSI-hatás elterjedtségéből adódó ellenhatásról is:

„Érdekességként említjük meg, hogy az utóbbi időben ennek ellenkezőjét, az úgynevezett »C.S.I.-hatás-hatást« is megfigyelték. Ennek lényege, hogy azok a tévénézők, akikről azt gondoljuk, hogy ki vannak téve a helyszínelők típusú műsorok befolyásának, találkoznak azzal a médiahisztériával, hogy őket ez befolyásolja, vagyis önbeteljesítő jóslatként működik. Ha pedig ennek hatására az esküdti székben elkezdenek kompenzálni, azaz tudatosan nagyobb hangsúlyt fektetni a személyi bizonyítékokra, kínosan pontosan mérlegelni a szakértők hibalehetőségeit, akkor éppen »önfelszámoló« jóslat, és így a végeredmény a vádnak kedvezhet, a tudományos bizonyíték értéke tehát devalválódik.”

Gyorstalpaló a tökéletes bűntényből

Gyakran felmerü a CSI-sorozatok ügyében, hogy a helyszínelési és nyomgyűjtési munka részletes bemutatásával óhatatlan módon kiképzik a bűnözőket, akik hajlandók energiát fektetni abba, hogy figyelemmel kövessék a részeket. Egy texasi igazságügyi szakértő, Richard Ernest nyilatkozata szerint a börtönökben különösen magas volt a CSI-hoz hasonló sorozatok nézettsége, ahol egyfajta továbbképzésként tekintettek az egyes részekre, amikből kiderült, hogyan is kapták el őket végül. „Aha, szóval ezen buktam le. Akkor legközelebb már nem követem el ezt a hibát” – gondolhatják a bűnözők Ernest szerint, aki hozzáteszi, hogy előfordulhatnak esetek, amikben a sorozat segített eltüntetni nyomokat, de minden egyes megspórolt hibára jut egy másik, újabb, amire nem is gondolna a bűnöző.

„Amikor megpróbálják a CSI-ban látottak alapján elkerülni a felderítést, valójában még több bizonyítékot hagynak maguk után. Erre jó példa, hogy ahelyett, hogy megnyalnának egy borítékot [mert félnek, hogy a nyálukban lévő DNS-ükkel hátrahagyják], ragasztószalagot használnak. Nos, valószínűleg ujjlenyomatot hagynak a szalagon, ami ezen felül felfog még hajszálakat és egyéb, mindenféle anyagból származó szálakat a környezetből. Tehát minél több erőfeszítést teszel a felderítés elkerülésére, őszintén szólva, annál több bizonyítékot hagysz magad után” – mondja a West Virginia Egyetem törvényszéki tudományokkal foglalkozó részlegét vezető Max Houck.

Erre jó példa egy 2005-ben, Ohióban történt kettős gyilkosság. Az elkövető, Jermaine McKinney behatóan tanulmányozta, mikre kell figyelnie a gyilkosság helyszínén. McKinney, miután megölt egy 70 éves nőt és a 45 éves lányát, fehérítővel szabadult meg a vér által hagyott nyomoktól. A testeket elégette, a helyszínen elszívott cigaretták csikkjeit begyűjtötte, majd amikor autóba szállt, egy pokróccal borította az ülést, nehogy bármiféle, a gyilkosság helyszínén a ruhájára került anyag nyomot hagyjon a kocsiban. A helyszínen előtte letörölte az ujjlenyomatait, a gyilkosság során viselt ruháit pedig később elégette.

McKinney arra is gondolt, hogy megszabaduljon a 70 éves nő megölésére használt gyilkos fegyvertől, egy feszítővastól (a másik nőtt lelőtte), úgyhogy azt a többi bizonyítékkal együtt egy tóba dobta. Egy dologra nem gondolt: hogy a gyilkosságot decemberben követte el, a tó pedig be volt fagyva, vagyis a gyilkos fegyver a többi bizonyítékkal együtt fennmaradt a jégen – így kapták el McKinney-t, aki kétszeres életfogytiglant kapott.

A Rezešová-ügy az itthoni helyzetre is rávilágított

Az amerikai és a magyar igazságszolgáltatás jelentősen eltér, nálunk ugyanis nem a laikus esküdtszék, hanem a bíró kezében van a döntés, nem az esküdtszék előtt zajlik a büntetőeljárás érdemi része, a bizonyítás. Ennek ellenére az igazságügyi szakértőknek a hazai tárgyalásokon is jelentős szerepük van.

Ez a szerep került a figyelem középpontjába Eva Rezešová balesetének bírósági tárgyalásán. Ahogy a CSI: A helyszínelők, úgy a Rezešová-ügy is a bizonyítási eljárás legbefolyásosabb szereplői közé emelte az igazságügyi szakértőket. Az rávilágított, hogy a tárgyalásokon megjelenő, a védelem által megbízott és felkért magánszakértők véleménye a megbízónak kedvező álláspontot tükröz, nemegyszer komoly elfogultsággal.

Magában a Rezešová-ügyben a szakértőként megjelenő, másodfokon az elfogultság látszata miatt kizárt Melegh Gábor szakvéleménye annyira kedvező volt Rezešová számára, hogy a Budapest Környéki Törvényszék bírája szerint az alapján tulajdonképpen fel kellett volna menteni a vádlottat. Egy későbbi vizsgálat szerint Melegh több etikai vétséget is elkövetett, csorbította a szakértői kar tekintélyét, és megszegte titoktartási kötelezettségét, ezért megrovást kapott a Budapesti Igazságügyi Szakértői Kamarától.

A 2012. augusztus 21-én hajnalban az M3-as autópályán X5-ös BMW-jével ittasan, gyorshajtás közben balesetet okozó, ezzel négy ember halálát okozó Eva Rezešová szlovák milliomosnő végül kilencéves börtönbüntetést kapott, majd jó magaviselete miatt 2018-ban, hat év után szabadult.

Az igazságügyi szakértők megítélésének témáját kollégánk, Janecskó Kata járta körbe részletesen még 2014-ben.