Meghalt Lee „Scratch” Perry, a reggae és a dub úttörője és legendás producere

Egy jamaicai kórházban 85 éves korában elhunyt Lee „Scratch” Perry, a XX. század második felének egyik zenei legendája, aki nélkül a popzene számos ága nem vagy nem úgy létezne, ahogy ma ismerjük.

Jelentőségét jól jellemzi, hogy a halálhíre után Jamaica miniszterelnöke, Andrew Holness is részvétét fejezte ki Perry családjának – írja a Guardian. A legendás producer karrierje az 1950-es években kezdődött, és gyakorlatilag a haláláig aktív volt. Idén is jelentek meg kiadványai, pedig hat évvel ezelőtt tűz ütött ki a stúdiójában, és odavesztek a legendás színpadi jelmezei mellett a készülőben lévő anyagai is, de még közel a 80-hoz is vitte tovább a lendület, és aktív maradt.

Perry nevét nem biztos, hogy sokan ismerik, az viszont szinte biztos, hogy nagyon sokan ismernek olyan számokat, amikhez vagy producerként volt köze, vagy azért születhettek megy egyáltalán, mert Perry korábban lefektette az adott stílus alapjait. Bob Marleytól Paul McCartney-ig dolgozott együtt előadókkal, a Beastie Boystól a The Clashig hatott a sajátos produceri stílusa zenekarokra és műfajokra.

Az egyediségét az adta, hogy egészen újszerű módon állt hozzá a produceri munkához. Első munkahelye a leghíresebb jamaicai stúdióban, a Studio One-ban volt, ahol először csak lemezeket árult, aztán a ranglétrán egyre magasabb kapaszkodva egy idő után gyakorlatilag mindent csinált, az üzletvezetéstől kezdve a tehetségkutatáson át a DJ-feladatokig.

Végül nem itt futott be, mert összeveszett a stúdióvezetővel, hanem megalapította pár évvel később a saját stúdióját, a szintén legendássá váló Black Arkot, ahol elkezdett kísérletezgetni.

Elkezdett játszani a stúdiófelszereléssel, mindenféle hangzásokat kipróbált a dobgépekkel, és olyan hangmintákat rögzített, majd használt fel zenékben, amik akkoriban, a 70-es évek elején teljesen szokatlanok voltak: pisztolylövések, üvegtörések, állatok hangjait vette fel, és használta fel zenékhez. A különc szokásairól is ismert volt, például arról, hogy rengeteg füvet szívott a stúdióban, és a marihuánafüstöt a lemezekre fújta, mert úgy vélte, ettől még jobb lesz a számok minősége.

Gyakorlatilag egy személyben felelős azért, hogy a sokak által jól ismert reggae-hangzásból kialakította a sok későbbi műfaj kiindulási pontjának számító dubot. Ezt úgy érte el, hogy a hagyományos reggae-dalokat úgy játszotta le, hogy nagyon felerősített a mély hangok jelszintjét, néha leszedte róluk a vokált, visszhangot rakott a számokra, az egészből pedig egy lassan lüktető, sokszor ijesztő, vagy kísérteties hangulatot árasztó zenei alap kerekedett, amiből aztán rengeteg irányba lehetett építkezni.

Itt egy remek videó arról, valamikor a 80-as évekből, hogy Perry hogyan dolgozott a stúdióban a zenekarával, az Upsettersszel. (Bár a lemezre füstfújós, meg egyéb sámánisztikus részek fájóan hiányoznak belőle)

Perry annak ellenére, hogy abszolút korszakalkotó volt, nem vált annyira ismertté, mint azok, akikkel együtt dolgozott. Ez pedig azért is lehet, mert több emlékezetes alkalom is volt, amikor valakivel csúnyán összeveszett, és hátat fordítottak egymásnak.

Már a karrierje eleje is egy nagy összeveszéssel indult, amikor eljött a leghíresebb jamaicai stúdióból, a Studio One-ból. Aztán a saját stúdiójából ő volt az, aki végül később kifúrta a társát, akivel az egészet elindította. Bob Marley sokat köszönhet Perry stúdiós újításainak, viszont Marley kísérőzenekarával, a The Wailersszel összerúgta a port, és rosszban váltak el egymástól.

A zenei újításai és a nagy összeveszései mellett arról is ismert volt, hogy nagyon extravagánsan lépett fel. Ahogy teltek az évek, úgy lett rajta egy-egy fellépésen egyre több és több kacat: karkötőhegyek, nyakláncok, elképzelhetetlen baseballsapkák, megannyi kis apró kis fityegő izé.

Ezen a tíz évvel ezelőtti felvételen jól látszik, hogy mennyi mindent aggatott már ekkoriban magára.

Perry életének fontos részét képezte a spiritualitás, sok száma szól ördögökről, vámpírokról, mindenféle lényekről, és a magára aggatott tárgyak jó részének ilyen, spirituális jelentősége is volt.

Perry egyébként magára hivatkozott földönkívüliként és tündeként is az évek során, többször mondta azt, hogy csak látogatóban van a bolygón. A szellemlényekkel folytatott harca vezetett a Black Ark stúdiója végéhez is. Perry 1983-ban felgyújtotta az addigra legendássá vált stúdiót, mert úgy érezte, hogy ártó szellemek szállták meg, és csak így tudott tőlük megszabadulni.

A dolog előzménye több évre nyúlt vissza, Perryt 1978-ban elhagyta az első felesége, ami után a producer annyira megzuhant, hogy egy rothadó disznóoldalassal a kocsija orrán gurult fel-alá Kingstonban, aztán elkezdte a stúdióját mindenféle katyvasz szövegekkel telegraffitizni, végül 1983-ra eljutott oda, hogy úgy érezte, teljesen meg kell tisztulnia, ezt pedig a tűzzel gondolta elérni.

A Black Ark leégése egyes zenekritikusok szerint olyan jelentőségű esemény, ami gyakorlatilag a roots reggae-korszak végét is jelentette egyben. Perry végül a 80-as évek végén elhagyta Jamaicát, és Svájcba költözött az új feleségével, Mireille Ruegg-gel, és egy Zürich melletti kis faluban telepedett le.

Itt új stúdiót alapított, a Secret Laboratory egészen 2015-ig működött, amikor ez a stúdió is leégett. Ezúttal viszont nem ártó szellemekről volt szó, hanem arról, hogy Perry elfelejtett eloltani egy gyertyát. A producer életművének egy jelentős része odaveszett a tűzben.

„Az egész életem gyűjteménye, a bűvészkalapjaim, a mágikus cipőim, az ősszes őrült fellépőruhám és jelmezem: király, pápa, hadvezér, varázsló… Minden elektronikai eszközöm és stúdiófelszerelésem, a mágikus mikrofonom, a könyveim, zenéim, CD-k… Mind odaveszett” – mondta akkor Perry.

De a folyamatosan ügyködő, excentrikus, zenei őrült professzor nem állt le, 80 évesen is folytatta a munkát, és egészen a haláláig aktív maradt.