A Youtube és az Itunes mellett a Spotify a világ legfontosabb felülete, ha zenéről van szó. A streamingplatformot évek óta sok kritika éri a rettenetesen alacsony jogdíjak miatt, máig szükséges rosszként tekint rá az iparág, amely ugyan igazán nagy bevételt nem tud termelni az alkotóknak, de segít a zenéiket eljuttatni egy csomó emberhez. Egy magyar kutatás most megállapította, hogy a Spotify valójában nemhogy kiegyenlítené a terepet az előadók között, hanem csak mélyíti az árkokat a Nyugat és a többi ország zenekarai között, egyfajta gettóba zárva például a magyar zenéket is.
Koltai Júlia szociológus és Tófalvy Tamás médiakutató új tanulmánya Pompás elszigeteltség: A zeneipari egyenlőtlenségek újratermelése a Spotify ajánlórendszerében címmel jelent meg júliusban a világ első számú kommunikációtudományi folyóiratában, a New Media & Societyben (a teljes tanulmány itt olvasható angolul). Kifejezetten arra voltak kíváncsiak, hogy a streamingfelület ajánlórendszere valójában mekkora segítséget ad a zenekaroknak, előadóknak és producereknek. Hiszen a zeneipar online-ná válásának idején abban egyetértett mindenki, hogy az internet segíthet ledönteni a földrajzi, technikai, társadalmi és zeneipari falakat, és sokkal könnyebb lesz bárkinek bárhonnan bármilyen zenével elérni nagyobb közönséget. Most azonban a magyar kutatás megállapította, hogy
a streaming egyáltalán nem hozta el a várt kiegyenlítődést és demokratizálódást a zeneiparban, ahogy arra sokan számítottak. Ehelyett a korábban ismert hatalmi pozíciókat és zeneipari hierarchiát sikerült reprodukálni a digitális korszakban.
Hogy ezt alátámasszák, mintának az extrém metál műfaját választották, azon belül is a magyar színteret vizsgálták a Spotify különböző algoritmusai és ajánlórendszerei alapján.
A vizsgálat egyik legfontosabb állítása, hogy az internet nemhogy lerombolta volna az országhatárokat, hanem éppen megerősítette azokat. Ahogyan az internet előtt is jóval nagyobb eséllyel futott be valaki nemzetközi szinten Amerikából vagy Angliából, úgy az internetkorszakban is megmaradt ez a földrajzi egyenlőtlenség. Sőt, a streaminget vizsgálva az is megállapítható, hogy ugyanúgy a nagy lemezkiadók, a néhány major label (Sony, Universal, Warner) dominálja az online ökoszisztémát, mint tették azt a digitális korszak előtt.
Ez a kutatás szerint leginkább annak köszönhető, hogy a Spotify és a többi streamingfelület algoritmusai és ajánlórendszerei lettek a zeneipar új kapuőrei. Korábban ezt a funkciót a tévék és rádiók zenei szerkesztői, a zenei újságírók és a kiadók töltötték be, gyakorlatilag rajtuk állt, hogy milyen zenét hallgat a világ. Nem túlzás azt állítani, hogy egy bevállalósabb rádiós szerkesztő vagy az újat kereső lemezkiadó egy személyben komplett műfajok felfutásában tudott domináns szerepet vinni a digitális korszak eljöveteléig. Ezeket a kapuőröket sikerült a streamingnek részben automata rendszerekre cserélnie.
Ez az automatizáció két okból is nagyon ingoványos talaj:
- Mivel az algoritmusok működése nem transzparens, így a piacé, a fogyasztásé és a versenyé sem az. A felhasználóknak és a zeneipari szereplőknek igazából fogalmuk sincs a sorsukról döntő szoftverek működéséről, miközben az internetkorszak előtt legalább azt tudni lehetett – rendszerváltás előtti magyar példával élve –, hogy Erdős Pétert kell anyázni, ha valakinek nem adják ki a lemezét vagy akadályozzák az előrejutását.
- A másik, hogy amíg a techcégek hétpecsétes titokként őrzik az algoritmusaik működésének titkát, addig szinte képtelenség ellenőrizni a streamingajánlások mechanizmusait.
Ennek a mechanizmusnak az ellenőrzése azért is lenne fontos, hogy például megértsük, a végtelen zenéhez való hozzáférés idején hogyan lehetséges az, hogy egy 2020-as kutatás szerint a teljes Spotify-streamingforgalom 10%-át a felületen található előadók 1%-a adja. Ez az 1% az elit, a szupersztárok. Több vizsgálat arra enged következtetni, hogy a kurátori playlistek összeállításánál és az algoritmusok kódolásánál a Spotify előnyben részesíti a nagy kiadókat, ezzel tovább mélyítve a szakadékot az elit és a független zenészek között. Vagyis egy nagy kiadótól származó zene már alapból jobb pozícióból indul a platformon, és a népszerűséget preferáló szoftveres rendszernek köszönhetően további előnyre tesz szert a későbbiekben is, és nagyobb eséllyel jelenik meg a felhasználóknál ajánlott zeneként.
Ennek alátámasztására a vizsgálat során a Spotify „related artists”, a magyar verzióban „A rajongók ezt is szeretik” funkcióját vették alapul. Ez a fül a Spotifyon elméletben arra szolgál, hogy ha valaki talál magának egy előadót, akinek tetszik a zenéje, akkor a rendszer igyekszik hozzá hasonló zenészeket ajánlani további felfedezésre. Azért választották ezt az opciót, mert a vizsgálat során ez az ajánlás volt az egyetlen, ahol a találatok állandóak voltak, nem változtak felhasználótól függően. Magyarul, ha valaki szereti Tyler, the Creator zenéjét, és hasonlóra vágyik, annak a „related artists” fül ugyanúgy Earl Sweatshirtöt, Frank Oceant és Vince Staplest fogja ajánlani, mint mindenki másnak. A tanulmány során vizsgált Ektomorf esetében a pilotkutatás és az első adatfelvétel között eltelt évben az ajánlható húsz zenekar körül mindössze egy cserélődött ki, a Lazarvs (korábban Apey and the Pea) esetében ugyanez öt helyen történt meg. A kutatás során összesen 23 extrém/modern metál zenekart vizsgáltak, köztük olyanokat, akiknek vannak nemzetközti kapcsolataik vagy kiadóik, olyanokat, amelyeknek nincsenek, de belefért pár már feloszlott produkció is.
A kutatásból kiderült, hogy ha egy zenekarnak valamelyik albumát (a kutatáshoz minden zenekarnak az utolsó két albumát vették alapul) külföldi kiadó hozta ki, akkor jóval több külföldi zenekarhoz kapcsolta a Spotify ajánlási rendszere, mint ha itthon adta volna ki a lemezét.
Az valószínűleg kevésbé meglepő, hogy egy angolul éneklő zenekar esetében is jóval magasabb ez az arány, mint a magyarul vagy angolul és magyarul is éneklő együtteseknél. Az adatok azonban egyáltalán nem támasztják azt alá, hogy attól lesz egy produkció beágyazottabb nemzetközileg, ha angolul énekel.
A vizsgálat során mindössze egy olyan külföldi zenekart találtak, ami három magyar zenekar ajánlásainál is szerepelt, és 11-et, ami kettőnél. Ezek a zenekarok főleg norvégok vagy britek. Az adatok mélyebb elemzése után az is világossá vált, hogy
a Spotify nagyobb eséllyel ajánl fel egy magyar zenekart egy külföldi zenekar felületén, ha külföldi kiadója van.
Ami különösen érdekes, hogy ha valamilyen magyar zenekar bekerül egy külföldi zenekar bűvkörébe, akkor – az extrém metál esetében legalábbis – a legnagyobb eséllyel olyan külföldi zenekarról van szó, ami a műfaj valamelyik központjából származik, tehát Amerikából, Nagy-Britanniából, Németországból vagy Skandináviából. Ezzel szemben egészen elenyésző a kapcsolat a magyar zenekarok és a posztszovjet blokk államai között: hiába tartozunk egy régióba Szlovákiával, Ukrajnával vagy Csehországgal, a Spotify nem köti össze a régió metálszíntereit, hanem azonnal a főbb zenei központok produkcióit emeli ki. Vagyis felerősíti a földrajzi különbséget a zeneipar szempontjából elmaradottabb országok és a Nyugat között.
Minél több a külföldi kapcsolata egy magyar zenekarnak, annál valószínűbb, hogy műfaji alapon kerül be a Spotify ajánlórendszerébe. De ez is csak akkor számít igazán, ha a Spotify előadói ajánlása viszonzott kapcsolattal működik. Magyarul, az nem elég, ha a hazai zenekar ajánlott előadói között van egy külföldi, a magyar zenekarnak is meg kell jelennie a külföldi zenekar ajánlott előadói között. Ha a külföldi zenekarok részéről nincs visszafelé ajánlás a magyar előadó felé, akkor ugyanígy benne maradnak a magyar zenei ajánlóbuborékban, mint a többiek. Ellenben ha a magyar zenekar ajánlottként feltűnik egy külföldi zenekarnál, sokkal nagyobb eséllyel kerül bele később már műfaji ajánlási alapon a Spotify algoritmusainak rendszerébe, és jut el nagyságrendekkel több nemzetközi felhasználóhoz a zenéjük.
Röviden: a Spotify ajánlórendszere azt preferálja, ha valaki egy nagyobb, nemzetközi kiadónál hozza ki a zenéit.
Ha viszont egy magyar előadó csak magyar kapcsolatokkal rendelkezik, akkor a streamingfelület inkább nemzetiségi alapon helyezi el az algoritmusban. Tehát hiába van, mondjuk, Szerbiában vagy Romániában is stoner metal, egy magyar stoner metal zenekar esetében a rendszer elkezd eltérő műfajú, de magyar zenekarokat ajánlani. Ez voltaképpen felfogható digitális kultúrgettósításnak is. Ez pedig egyértelműen meglátszik a hallgatottsági adatokon, amelynek köszönhetően egy nemzetközi vérkeringésbe bekerülő előadó pusztán az algoritmusnak köszönhetően jóval több jogdíjat tud kapni a több hallgatás után, mint egy kizárólag a magyar piacon létező együttes.
Vagyis ha valaki magyar kiadónál vagy saját kiadásban hozza ki a zenéit, a Spotify ajánlórendszerének abba a buborékjába kerül, ahol a magyar előadókat gyűjtik, így az algoritmus minimális eséllyel hozhat nekik külföldi hallgatókat. Viszont ha valakinek sikerül leszerződnie egy külföldi kiadóval, akkor a jövőben műfaji alapon ajánlja majd a zenéit, vagyis ha valaki magyar kalózmetált játszik, akkor a lengyel kalózmetál-rajongók is nagyobb eséllyel fognak találkozni a magyar együttes zenéivel a platformon.