Kepes András: Voltam TV2-es egy rövid ideig, még rákot is kaptam

2021. május 22. – 06:49

frissítve

Kepes András: Voltam TV2-es egy rövid ideig, még rákot is kaptam
Kepes András Veiszer Alinda legújabb műsorában – Kép: Veiszer Alinda

Másolás

Vágólapra másolva

A nyolcvanas években a Magyar Televízió akkori kulturális magazinjában, a Stúdió ’80-ban forgattak egy anyagot arról, hogy a Szépművészeti Múzeumból ellopták az Esterházy Madonna nevű 16. századi festményt, amiért a felelősséget „rá akarták lőcsölni a múzeum igazgatójára”, aki viszont a tévéműsorban bemutatta a levelezését a pártvezetéssel, hogy szereljék már be a meglévő, pincében álló biztonsági berendezést, mert így nem biztonságos a képtár. Az egészből így végül jó nagy balhé lett – idézi fel Kepes András és Veiszer Alinda utóbbi legújabb műsorában (a több mint egyórás beszélgetés ezen a linken nézhető meg jelképes támogatásért cserében) Kepes egy emlékezetes riportját.

És ebből a történetből máris jön az aktuális kérdés: ma mernének-e állami múzeumok vezetői ilyen levelezést elővenni. Kepes szerint „ha a nyakukon lenne a kés, ők is biztos elővennék... Illetve hát nem tudom. Azok közül, akik akkor funkcióban voltak, azok közül nagyon sok olyan volt, aki inkább a szakmáját részesítette előnyben, és nem a politikát. Azt akartam mondani, hogy most ez másképp van, de ez sem igaz.

Most is ismerek olyan embereket, akit ugyan ez a kormány nevezett ki, és aki elkötelezett emellett a hatalom mellett, és mégis próbál kiegyensúlyozottan viselkedni.”

Amikor Veiszer Alinda kéri, két példát is mond erre, az egyik a Műcsarnok, pedig „tudjuk a botrányt”, idézi fel azt, hogy a Műcsarnokot odaadták az MMA-nak, és „sokan nem értenek, nem értünk egyet azzal, hogy a közvagyont egy csoport kapja meg, ennek ellenére ha az ember végignézi, az derül ki, hogy ezt abszolút korrekt módon csinálja”.

A másik példa talán ennél is meglepőbb lehet Kepes korábbi reakciójának és például Vámos Miklós nagyon sarkos véleményének ismeretében.

– Fura példa lesz a másik: Demeter Szilárd, aki elfogadhatatlan dolgokat beszél, vagy mondott az én szememben…
– Te lemondtad ott a könyvbemutatót...
– Én lemondtam a könyvbemutatót akkor. De ezzel együtt amit csinál, az messze nem olyan rossz, mint amiket mond. És többen vannak úgy, azt gondolom, hogy úgy érzik, verbálisan be kell feküdni a propagandába, miközben a tevékenységük messze nem olyan ellenszenves, messze nem olyan elítélendő, mint a szövegeik. (...) Én egy verbális műfajnak a képviselője voltam, meg ma is vagyok, és azt gondolom, hogy amit az ember mond, azt vállalja is. De ezzel együtt amikor valakit értelmezek és elemzek, akkor megpróbálok differenciálni. (...)
– Amikor lemondtad a könyvbemutatódat a PIM-ben, akkor te a hangnem ellen tiltakoztál?
– Én az ellen. Hát én elmentem volna, ha nem mondja ezeket az ostoba mondatokat. (...) Ez olyan mértékben kulturálatlan volt, hogy azt mondtam, ezek után én nem mehetek oda.

A műsorban beszél arról, hogy szerinte „nemzet” és „kultúra” olyan fogalmak, amik nem lehetnek kirekesztők, „nem lehet kisajátítani azt a szót, hogy nemzet”. És hogy „a kultúrharc, az szerintem egy nem létező kifejezés. Tudniillik a kultúra nem harcol. A politika harcol. Amikor kultúrharcról beszéltek, akkor az vallásháború volt. Hogy kultúrharc? Aki ilyeneket mond, az nincs tisztában a kultúrával. Mert egy művész, az alkot, a kultúra pedig arra való, hogy emberhez méltó életet élhessünk.”

Ezekről, mint mondja, épp a Műcsarnok egy rendezvényén, a Nemzeti Fotószalon egy megnyitóján beszélt. Ebből adódik is a kérdés, hogy jó megoldásnak tartja elmenni helyekre, és elmondani, hogy nem ért velük egyet. A válasz: „Vannak helyek, ahová elmegyek, és vannak helyek, ahová nem megyek el. Ahol azt gondolom, hogy ahhoz képest korrekt a viselkedés, oda elmegyek.

Nézd, nem lehet egy generációt kirekeszteni. Ez nem is rólam szól, én már a hetvenharmadik évemben vagyok, nekem már olyan totál mindegy (…) De ha elkezdjük azt mondani, hogy morális alapon kell mindent megítélni, és nem lehet részt venni egyfajta életmódban, akkor itt generációk ki fognak rekedni ebből az egészből. Kell egy együttélési módszer.”

Megbocsátás, erkölcsök és szakmaiság később Marton László vagy Gothár Péter esetei kapcsán is előjön. Érdekes, sarkos állásponton van erről, miközben megjegyzi, hogy ő nagyon nőpárti és „az átlagosnál jobban felháborodok, ha egy nőt sérelem ér”:

– Azt hiszem, Gothár Péterről, hogy ő hogy viselkedett a lányokkal, csak az nem tudta, aki nem akarta. Miközben azt is mindenki tudta, hogy ő egy nagyon jelentős filmrendező. (…) Ha rajtam múlott volna, én nem tagadtam volna meg tőle azt a lehetőséget, hogy továbbra is rendezzen, elég megalázó volt neki, hogy ez kiderült. De ez nem befolyásolja az, hogy ő milyen műveket csinál. (…) A világ művészetében nagyon kevés olyan alkotó volt, aki így vagy úgy ne lett volna sáros.

Szerinte a megoldás az lett volna, hogy az esélyt kapja meg, ne kívülállók ítélkezzenek róla, hanem a társulat. És „ha a társulat azt mondja, hogy ezzel az emberrel nem szeretnék együtt dolgozni, mert nem úgy viselkedett, akkor ne kapja meg a munkát.” Szerinte az egész ügy azt a nagyon súlyos problémát is felszínre hozta, hogy sokan nem hiszik el az ilyen eseteket, és azokat hibáztatják, akiket sérülés ért.

A műsor elején említett Stúdió '80-ra később is visszatérnek, arról az időről azt mondja: „nem voltunk hősök, de elmentünk a falakig, és nálunk mindenki megszólalt, Csurka Istvántól Esterházy Péterig, Illyés Gyulától Nádas Péterig”. Ottlik Géza viszont nem, mert „nem akart egy kádárista televíziónak nyilatkozni”. Erre Kepes telefonon visszakérdezett, hogy miért, Ottlikot nem zavarja, hogy olyan kiadónál van, a Kardos György vezette Magvetőnél, aminek egy volt ávós az igazgatója. „Erre Ottlik elgondolkodott, hogy »hm, igaza van«️, de végül mégsem adott interjút.”

Arról, hogy a szamizdat „nem pirított-e rájuk”, az állami tévénél dolgozóknak, azt mondta, a szamizdatot senki nem olvasta, az ő műsoruk viszont két és fél-hárommillió embernek igyekezett bemutatni a valóságot. Ebből adódik is a kérdés, ami ezt a párbeszédet indította el:

– Te ma megbocsátó vagy-e, vagy hogy kezeled azt, hogy valaki azt mondja, nekem a milliós nézőszám fontosabb, mint hogy ne szerepeljek Mészáros Lőrinc tévéjében?
– Nem, ezt valószínűleg nem tudom megbocsátani ma. Mert nagyobb a választási lehetőség, és mert ma már egy másfajta perspektívából látjuk ezeket a dolgokat. A szovjet hadsereg bent volt Magyarországon, mi arra voltunk szocializálva, hogy ez így marad örökkön örökké. Nem választásos alapon történt mindez. Itt választásos alapon történik. És nincsenek bent... vagy hát egyelőre nincsenek bent az oroszok, de hát nem tudjuk.
– Máshogy vannak bent az oroszok.
– Igen, igen. De ez most önálló döntés és választás kérdése. Ez most más.
– Te ma nemet mondanál mondjuk egy...
– Nem mondanék, hanem mondtam. Rengeteg nemet mondtam különböző felkérésekre.
– Mostanában kerestek?
– Nem mostanában, de az elmúlt tíz évben.
– Mire mondtál nemet?
– Nem tudom, illik-e…
– Az igazsághoz hozzátartozik.

– Hát a TV2-től, Andy Vajnától kezdve másokig, nagyon komoly ajánlatoknak. Tudtam, hogy arra kellek, hogy hitelesítsek valamit, amit én nem akarok hitelesíteni.

– Mi a bajod vele?
– Mivel? A TV2-vel? Édes kicsi cicám, te ugratsz engem...
– Nem, csak azt akarom, hogy mondd ki, mi idegesít, ne csak utaljunk rá.
– Nézd, eleve egy olyan csatornára, ahol a híradóról arról szól, amiről szól... De nekem már korábban is bajom volt a TV2-vel... Én voltam TV2-es egy rövid ideig, nagyon rövid ideig, még rákot is kaptam, föl is merült bennem, hogy nem kéne még egyet kapni. Mindegy... Szóval nem értek egyet, amikor a hírműsorok nem korrektek, ezért nem mennék az állami tévébe se, vendégnek se. Mondjuk nem is hívnak, így megkönnyítik a dolgomat. Nem tudom, ha most lennék fiatal? Valószínűleg akkor se mennék, annyi erkölcsi tartás van bennem.

A műsorban Frei Tamásról, Baló Györgyről, Déri Jánosról, a könyvesboltokból átmenetileg eltűnt könyvéről és az indulatairól is szó esik. Valamint arról, miért szörnyülködött a Friderikusz Show elindításakor, ki hívta fel állítólag egy nyávogó macska miatt Aczél Györgyöt, és miért szakította meg 1982-ben Sinkovits Imre a Bánk bán egyik színházi előadását.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!