Vámos Miklós: Demeter Szilárd egy nyikhaj, egy nagyon ostoba ember

„Ha valaki antiszemita, akkor rögtön jelentkezem, hogy én zsidó vagyok. Ez egy ősi reflexem (…) Nem a zsidók miatt háborodom föl. Ha a cigányokat szidják, akkor cigány vagyok, ha a románokat, akkor román, ha magyaroznak, akkor magyar vagyok. A szolidaritás a legfőbb vezéreszme, amit mindig érvényesíteni kell. És nagyon sajnálatos, hogy Magyarországon a 21. században az antiszemitizmus hirtelen kapott egy ilyen hullámot”

– mondja Vámos Miklós József Attila-díjas író Veiszer Alinda legújabb műsorában (a nagyjából 70 perces beszélgetést ezen a linken lehet megnézni jelképes támogatásért cserében). Ekkorra már beszél arról, hogy ő sokáig nem tudott arról sem, hogy zsidó lenne („már gimnazista voltam, mikor kiderült, apám nem volt hajlandó beszélni sem erről, sem másról”), „de a holokauszt, az egyik ember másik általi ok nélküli megölése, ez engem mindig nyomasztott”.

Hogy mi a kirekesztő eszmék, így az antiszemitizmus terjedésének az oka? „Az egész világban, ha gazdasági válság van, járvány van, nehézség van, akkor valakit utálni kell”. De, mint a rá jellemző fanyar humorral megjegyzi, „az, hogy valaki nem szereti a zsidókat, az nem antiszemitizmus, pláne, ha jól ismeri őket”. Szerinte az antiszemitizmus ott kezdődik, hogy „akkor ő nem lakhat ott, akkor neki nem lehet autója, sőt, menjen a munkatáborba.”

Kirekesztés és szolidaritás vissza-visszatérő elemek a beszélgetésben. „Ideje lenne büszkének lenni a mi cigány kultúránkra, meg zsidó kultúránkra, meg az erdélyiekre, mindenkire. Csakhogy nem kirekesztően. Az nem jó, hogy azt mondjuk, hogy csak Erdélyben tudnak szépen magyarul” – mondja egy alkalommal, és azt is: „Abban egészen biztos vagyok: az, hogy embereket megkülönböztess aszerint, hogy ők hová születtek, milyen nemzetségbe, és mi az anyanyelvük, az téveszme (…) Nagyon hasznos, minden népnek nagyon jót tesz a keveredés.”

Ekkor már a kultúrpolitikáról, az épp aktuális magyar kultúrpolitikáról volt szó. Arról, hogy „most a kultúrpolitika egy része azt hiszi, hogy le lehet váltani a magyar irodalom hagyományos, mondjuk úgy, sztárjait, vagy legfényesebb neveit, és akkor majd másnak adjuk a pénzt, és akkor az lesz fényes. De ez nem így van.” Jobboldaliak szokták támadni azzal, hogy őt a szocializmusban „futtatták” – mondja a beszélgetésnek ebben a részében, hozzátéve: ez azért egy abszurd megállapítás, mert egy írót nem lehet „futtatni”, vagy fut, az olvasók kegyelméből, vagy nem fut.

A magyar kultúrpolitika egyik, magát mára megkerülhetetlenné lavírozó szereplőjének a neve is elhangzik a műsorban – igaz, csak Veiszer Alinda szájából, válaszában Vámos ki sem ejti a nevét.

– Olyan indulattal, ahogy te Demeter Szilárd publicisztikájára reagáltál, amelyben Soros Györgyöt Hitlerhez hasonlította, olyan indulattal ritkán reagálsz közéleti kérdésekre.

– Én az ostobaságra mindig nagyon arrogánsan reagálok, mert úgy érzem, hogy az ostoba emberek nagyobb bűncselekményekre is képesek.

Akit említettél, az egy nagyon ostoba ember, borzasztó hülyeségeket írt. Ráadásul egy kis nyikhaj, aki nem emlékszik arra, hogy Soros Györgynek óriási szerepe van abban, hogy itt nincs szocializmus. (...) Támogatott mindenkit, élen a Fidesz igen tisztelt politikusaival.

A sorosozás szerinte egyfelől nevetséges, másfelől a Göbbels-féle propagandaelvek mintáján zajlik. „Erre én arrogánsan reagálok, csak éppen a mondott személyre nem fogok többet, mert ő nincs azon a szinten, hogy én vele vitába szálljak”. Később azt is elmagyarázza, miért érezhette a „mondott személy”, hogy őt a kritikák „meg se karcolták”.

Az interjúban beszél az öncenzúráról, ami szerinte mindenkiben van, így benne is: „a legrosszabb pontokat nem fogom megírni magamról, vagy nem fogok dicsekedni olyan dolgokkal, amiket szégyellek.” Mesél arról is, hogy ő minden könyvet adósságlerovásként ír, hogy miért jobb a folyó az állóvíznél, hogy írás közben mennyire fontosak neki a tervek és mennyire fontos a rögtönzés, de arról is, hogy a Sas utcát hogyan nevezték el a sosem létezett Guszev kapitányról.