Orbán és Trump kapcsolata egy olyan fekete doboz, amibe hamarosan belenézhetünk

„Rogán Antal pozícióját soha nem látott mértékben megerősítették a magyar politikában és a magyar kormányban. Én ebből annyit tudok kiolvasni, hogy jól végzi a dolgát” – így értékelte legutóbbi rádióinterjújában Orbán Viktor azt, hogy az egyik legfontosabb miniszterét Washington szankciós listára tette. A kormányfő minderről néhány nappal azelőtt beszélt, hogy Joe Bident Donald Trump váltja az elnöki székben.

Orbán politikájára jellemző, hogy a kívülről érkező támadások esetén nem lecseréli, hanem megvédi az embereit. Így volt ez Orbán Balázs esetében is, akinek 1956-ról tett kijelentését a miniszterelnök is hibának tartotta, mégsem nyúlt a politikai igazgatójához. Igaz, ő éppen most, a Trump-adminisztráció felállásával bizonyíthatja majd a fontosságát, miután az elmúlt években ő is szerepet játszott a Fidesz amerikai kapcsolatépítéseiben.

Bár Rogán ügyét nem kapta fel érdemben az ellenzék és még a rendszer kritikusai közül is sokan megkésett, adott esetben politikailag kontraproduktív lépésnek tartották, van annak nemzetbiztonsági-diplomáciai vetülete, hogy az egyik legerősebb kormánytag az amerikaiak feketelistáján szerepel. Ezért nagyon is számít, hogy az új washingtoni adminisztráció hogyan áll majd a kérdéshez, ahogy az is, mennyire gyorsan kerül pont az ügy végére.

Amíg fent van a listán, még jobban felbátorodhatnak azok az államok, amelyek vezetői nem értenek egyet Orbán oroszpolitikájával, sőt veszélyesnek tartják. A régióban ez leginkább Románia és Lengyelország.

Az amerikai szankcionálást ezek az államok akár dekódolhatják úgy is, hogy kilövési engedély van érvényben a magyar politikai vezetés ellen. Ennek már érzékelhető jelei is vannak: a parlament nemzetbiztonsági bizottságának legutóbbi ülésén elhangzottak olyan információk, amelyek arra utalnak, hogy a régió néhány szereplője Trump és Orbán közeledésének akadályozásában érdekelt, és ehhez titkosszolgálati eszközöket is bevetnek. Ha ez tényleg így van, és nem csak valamiféle paranoia szüleménye, az súlyos próbatétel elé állíthatja a kormányt 14 hónappal az országgyűlési választás előtt.

Ha figyelmesen követtük Orbán politikai igazgatója, Orbán Balázs megnyilvánulásait, akkor láthattuk: a kormányzat azt reméli, Trumppal új és a kormány számára jobb időszak következik. Mégpedig azért, mert szerintük az új amerikai adminisztráció egyszerűen el fogja fogadni Magyarország különutas politikáját, azt, hogy Orbánék egyenlő távolságot szeretnének tartani a nagyhatalmaktól, legyen szó az Oroszországhoz vagy éppen a Kínához fűződő kapcsolatokról.

A „világrendszerváltás” káosza

Mindezt Orbán politikai igazgatója egy, a Bloombergnek adott interjújában abból vezette le, hogy szerinte Trump „Amerika az első” gondolkodásmódját az európai államok is elsajátíthatják anélkül, hogy ezzel kivívnák Washington haragját. Zárójelben érdemes megjegyezni, hogy az „Amerika az első” jelszó milyen zavart tud okozni a magukat patriótaként meghatározó európai szélsőjobbon. A Fidesz egyik szövetségesének elkönyvelt Osztrák Szabadságpárt elnökét például meghívták Trump beiktatására, de ő arra hivatkozva nem ment el, hogy nem tetszik neki Trump szlogenje, miszerint „Amerika az első”. „Donald Trump azt mondja, hogy Amerika az első. Én pedig azt mondom, hogy Ausztria az első” – mondta Herbert Kickl, szavai pedig rávilágítanak arra, mennyire nem könnyű egy alomba terelni azokat, akik a szuverenitásról és a patriotizmusról elvileg ugyanazt gondolják. Persze mindez törvényszerű, hiszen Amerika is csak mások rovására tudna első lenni.

Orbánékat nem zavarják ezek az ellentmondások. Ők abban bíznak, hogy az eddigi világrend felbomlása új helyzet elé állítja az Egyesült Államokat, a multipoláris rendszerben pedig Amerika jóval elnézőbb lesz azokkal az államokkal, amelyek a saját érdekükre hivatkozva rugalmasabb partnerségekre törekszenek. Sokan gondolják úgy, hogy az Egyesült Államok már nincs abban a helyzetben, hogy egyoldalúan meghatározza a globális napirendet, vagy hogy elvárja más országoktól, hogy azt kérdés nélkül kövessék.

Orbánban és Trumpban közös, hogy eltérő mértékben, de mindketten hozzájárultak a globális rend töredezettségéhez, ami egyelőre inkább egy kérdőjelekkel teli káosz felé sodorja a világot. Az első Trump-adminisztrációban ez olyan tabudöntögető lépésekben nyilvánult meg, mint a multilaterális megállapodásokból való kilépés, a globális intézmények aláásása és a nemzetközi kereskedelem és fejlesztés keretrendszereinek átalakítása.

Hagyományosan az amerikai vezetésű multilaterális intézmények – az IMF, a Világbank és a Kereskedelmi Világszervezet – biztosították a globális rend alapjait, elősegítve a stabilitást, a nyitott piacokat és a fejlesztési segélyeket. Trump „America First” politikája azonban éles eltérést jelentett ettől a hagyománytól, a nemzeti szuverenitást helyezve a kollektív kötelezettségvállalások elé.

Ha kell is azzal kalkulálni, hogy a felborított rend egy új Amerikát szült, egyáltalán nem biztos, hogy a remélt amerikai engedékenység elsődlegesen a nyugati szövetségi rendszeren belül nyilvánul majd meg, és nem olyan államok irányában, mint például India, Szaúd-Arábia vagy az Egyesült Arab Emírségek. Ahogy az is elég merész és naiv gondolat, hogy ami a Trump vezette Amerikának jó, az Magyarországnak is. Elég csak a Trump által beígért vámokra gondolni, aminek elsődleges célpontja az a német gazdaság lenne, amihez Magyarország is hozzá van láncolva.

Vagy eleve az a tény, hogy Trump elvárná a NATO-tagországok nagyobb pénzbeli hozzájárulását a katonai védelmi szövetségben, nem éppen a rugalmas partnerséget jelzi. Mert bár a jelenlegi lengyel vezetés ideológiailag a Biden-adminisztrációhoz állt közelebb és merész gondolat lenne Trump-rajongónak titulálni őket, de Varsó egyből jelezte, hogy tudna alkalmazkodni az új elnök ezen kívánalmához. És hogy reagált ugyanerre a felvetésre a Trumphoz elvileg közel álló magyar kormányfő? Úgy, hogy a hadi kiadások emelésével a magyar gazdaság tüdőn lőné magát. Ismerős lehet ez a reakció, ugyanígy gondolkodik Orbán az oroszok elleni szankciókról, szerinte azokkal az EU lábon lőtte magát.

A barátságon túl

A nemzetközi kapcsolatokban és a diplomáciában ugyan lehet és van is jelentőségük a személyes kapcsolatoknak, az ideológiai kapcsolódási pontoknak, de alapvetően sosem ezek határozzák meg a tényleges döntéseket – főleg akkor, ha Amerika a saját önös érdekeit helyezi előre. Olyat is láttunk már, amikor a magyar kormány ígéretesnek tartotta valamelyik külföldi szereplő helyzetbe kerülését és úgy ítélte meg, hogy ettől a magyar pozíciók is jelentősen javulhatnak, mégsem jött be a számításuk.

A német Ursula von der Leyen például többek között Orbán Viktor támogatásával került az uniós kvázikormány élére 2019-ben, de pár évvel később már Soros Györggyel egy lapon emlegette őt a kormánypárt ellenőrzése alatt álló sajtó és a fideszes politikusok is.

Ahogy Trumpnál is látjuk most, hasonlóan jó viszony volt Orbán és az olasz Giorgia Meloni között. A magyar kormányfő reménykedett is Meloni győzelmében, számított a kettejük közötti szövetségre is, végül mégsem azt kapta, amit remélt. Így akár az is benne van a pakliban, hogy ahogy bizonyos ügyekben Meloni, úgy Trump is hátat fordít majd Orbánnak. Például azért, mert az üzletemberénje és az amerikai érdekek is azt diktálják, hogy olyan kelet-európai államokkal alakítson ki jobb viszonyt, amik Orbánnal ellentétben a mindenkori amerikai adminisztrációval akarnak erős szövetséget kialakítani, függetlenül attól, ki az elnök. Ha így lesz, abból megint csak Lengyelország és Románia kerülhet ki nyertesen. És azok az államok, amelyeknek a kompromisszumkeresés, az igazodás fontosabb, mint a különutas, konfrontatív politika vagy a saját kis érdekeik kipréselése, általában is könnyebb helyzetben vannak, már csak a rugalmasságuk miatt is.

Ami látszik, hogy a magyar érdek – ki tudja, milyen megfontolásokból – jó ideje az orosz külpolitikai stratégiával van szinkronizálva, a rugalmatlanság is erre vezethető vissza.

Az orbáni külpolitika rugalmatlansága ezért még egy trumpista adminisztráció idején is visszaüthet. Egyelőre nem tudni, így lesz-e.

Orbánék mindenesetre azt remélik, az új amerikai adminisztrációt hidegen hagyja majd, hányszor találkozik vagy telefonál Szijjártó Péter az orosz külügyminiszterrel, mennyire visszhangozza majd a Fidesz-közeli média az orosz propagandából ismert szólamokat a háborúról, milyen lépéseket tesz a magyar kormány az oroszbarát grúz politikai erők megsegítésére, vagy mennyire nyitja ki Európa kapuit a kínaiak előtt – hogy csak néhány olyan példát említsünk, ami a demokrata kormányzatot kiakasztotta. Ez hamarosan kiderül. Az viszont akár baljós jel is lehet egy túlzottan az oroszokhoz közeledő kormányzat számára, hogy Trump alatt a CIA várhatóan sokkal agresszívabb és bevállalósabb lesz külföldön, legalábbis ezt szeretné a leendő igazgatója, John Ratcliffe.

Aranykorszakra várva

Ahogy az is kiderül rövidesen, mi lesz azokkal a témákkal, amelyeket a magyar és az amerikai diplomáciának át kell majd beszélnie a Rogán-sztorin kívül. A miniszterelnök már decemberben beszélt arról, hogy a magyar kormány a kettős adóztatás tilalmáról, a vízummenetességről, amerikai tőkebefektetésekről, beruházásokról szeretne megegyezni az új adminisztrációval.

Sokak szerint már az elég lenne Orbánnak, ha Amerika békén hagyná, ez a minimum politikai cél. Csakhogy éppen attól lett nagy az elvárás, hogy Trumpra Orbán egyfajta messiásként tekint. A kormányfő a pénteki rádióinterjúban már arról azt fejtegette, hogy Trumppal egy „fantasztikus, nagy ívű aranykorszak” kezdődik az amerikai–magyar kapcsolatokban, amit a magyarok a pénztárcájukon éreznek majd. Minden bizonnyal milliárdos amerikai tőkebefektetésekben reménykedik, és maga sem hiszi el, hogy Trump belátható időn belül véget vet az orosz-ukrán háborúnak. Ezt ugyanis Trumpék sem hiszik.

„Keddtől egy más nap kel fel a nyugati világ fölött” – mondta Orbán a rádióinterjújában. Nem először beszélt arról, hogy Trump érkezésével minden megváltozik majd. Ugyanezt fejtegette tavaly év végén, a Széll Kálmán Alapítvány karácsonyi vacsoráján is, amikor nem mellesleg megjegyezte, hogy egy lengyel állampolgárnak politikai menedékjogot ad Magyarország, ezzel teljesen padlóra küldve a már eleve megrogyott lengyel–magyar kapcsolatokat.

Fekete doboz

A hazai nyilvánosságban Orbán és Trump kapcsolatát kétféleképpen ábrázolják.

A kormánypárt egy mély, már-már baráti, de mindenképpen szövetséges viszonyként próbálja beállítani a két vezető viszonyát, szinte messiási szerepet tulajdonítva az új amerikai elnöknek. Mások szerint a Karmelitában egyszerűen félreértelmezik, de legalábbis felülértékelik azoknak a kapcsolatoknak a minőségét, amit évek óta szisztematikusan építeni próbálnak bizonyos fideszes szereplők.

De Trump kiszámíthatatlansága miatt egyik narratívára sem merne fogadni senki, mert senki sem tudja, pontosan mi következik.

Nem csoda, hogy Orbán és Trump misztifikált, de valójában kevésbé ismert kapcsolata miatt az elemzők minden apró mozzanatba bele akarnak kapaszkodni, hátha a legapróbb jelekből és gesztusokból kiolvasható valami. Ezért van az, hogy egyesek abból próbálnak meg messzemenő következtetéseket levonni, hogy Orbánt vajon meghívták-e Trump beiktatási ceremóniájára, és ha nem, miért. Miközben senki nem tudja biztosan megmondani, hogy például ennek van-e bármilyen jelentősége a jövőt illetően.

Ha a kapcsolat jövőbeni alakulását nem is lehet még megítélni, az előzmények ismertek. Más európai vezetőkkel ellentétben Trump győzelme után Orbánnak nem kellett szélkakast játszania, ez kétségkívül sokat számít a hiúságáról ismert új elnök szemében, még ha Magyarország amerikai szemmel geopolitikailag és gazdaságilag nem is fontos tényező.

Az európai politikusok közül Orbán volt az első, aki már akkor Trumpra tett, amikor még komolyan senki nem számolt vele, és az elmúlt években is következetesen kiállt mellette. Akkor is, amikor ciki volt. A miniszterelnök odáig ment a Trump iránti hódolatban, hogy bőszen hangoztatja azt a nyilvánvaló hazugságot, miszerint az előző amerikai elnökválasztást elcsalták.

Ezzel a kommunikációjával talán hatni tud Trump hiú természetére, és ha így folytatja, hamarosan akár már nemcsak oroszbarát, de Amerika-barát politikusként is elkönyvelhető lesz, de valójában ennek nincs túl nagy jelentősége. A kérdés inkább az, hogy a fideszesek amerikai kapcsolati hálója milyen mélységben van beágyazódva az új adminisztrációba, és Trump egy-egy döntésében kire vagy kikre hallgat majd. Azaz mennyire lesznek az elnökhöz közel azok a figurák, akikkel az elmúlt években Orbánék elmélyítették a kapcsolataikat.

Ennél is lényegesebb, hogy mennyire hallgat majd Trump azokra, akik az orosz–ukrán háború kérdésében az oroszoknak tetsző álláspontot képviselik. Vagy esetleg mennyire hallgat azokra, akik azt mondják: az Egyesült Államoknak azokkal kell erősítenie a kapcsolatát, akik ciklusoktól függetlenül bizonyították hűségüket. Utóbbi esetben Orbán úgy járhat Trumppal, mint Melonival vagy Ursula von der Leyennel.

Még idén kiderül, hogy Orbánék Amerika-stratégiája működik-e

Ahogy egy korábbi cikkünkben írtuk, Trump leendő alelnöke, a 39 éves J. D. Vance szenátor, Orbán Viktor egyik legfontosabb rajongójának számít a tengerentúlon, még nyilvánvalóan hamis állítások hangoztatásától sem riad vissza, ha a Fidesz-kormány teljesítményét kell megvédeni. Az elmúlt években számos alkalommal kampányolt amellett, hogy az Egyesült Államoknak követnie kéne Magyarország példáját, legyen szó az Orbán-kormány családpolitikai intézkedéseiről vagy a „gyermekvédelmi” népszavazásról, amelynek értelmében „kitiltották az LMBTQ-propagandát” a magyar iskolákból. Vance a Trump elleni merényletért a demokraták retorikáját okolta. Az orosz–ukrán háború kérdésében is gyakorlatilag egy követ fúj Orbánnal, ellenzi az Ukrajnának nyújtott segítséget. Az más kérdés, hogy nem az ő területe lesz az orosz–ukrán téma, így korántsem olyan mérvadó, mit is gondol ebben a kérdésben. De kétségtelen, hogy őt az az identitárius kör emelte a magasra, amely ideológiailag a legszorosabban kapcsolódik a Fideszhez.

A magyar kormányzati körök amerikai kapcsolatrendszerét viszonylag alaposan feltárta már a Szabad Európa. A lap cikksorozatából kiderül, hogy Orbánék aránylag jó kapcsolatokat építettek ki a republikánusok trumpista szárnyával, különféle trumpista think-tankekkel, ami azért lehet előnyös a számukra, mert mára már Trump a saját képére formálta a pártot. Ez a kapcsolatépítés sok pénzébe került a magyar adófizetőknek, de egyáltalán nem biztos még, hogy megérte a befektetés.

Azon túl ugyanis, hogy az amerikai jobboldalon nem egységes Orbán megítélése, és vannak olyan republikánusok, akik egyenesen nemzetbiztonsági kockázatnak látják a magyar vezetőt, nem mellékes az sem, hogy a trumpisták és a magyar kormányzati körök között inkább ideológiai ügyeket illetően bontakozott ki egyfajta szövetség. Ilyen a családpolitika, a genderkérdés, az LMBTQ-ellenesség.

Noha ezek az ideológiai kötődések hosszabb távon az orosz geopolitikai törekvéseknek ágyazhatnak meg, ha Trump oroszpolitikája nem az orbáni és moszkvai értelemben vett „békepolitikára” lesz kalibrálva, akkor a hatásuk a háború ügyében kevésbé lesz érezhető.

Orbánék számára az is rizikófaktor lehet, hogy a trumpista szárny sem homogén, az érdekellentétek már most, a hatalom előszobájában érezhetők (például Steve Bannon és a techmogulok között), mi több, maga az új elnök is inkább a kiszámíthatatlanságáról, mintsem a stabil meggyőződéséről híres. Ráadásul bármilyen is a viszonya egyes kormányzati szereplőknek a leendő Trump-adminisztrációval vagy a körülöttük lebzselő think-tankek tagjaival, az amerikai elnök kegyeit a kelet-közép-európai régióban más államok is keresik majd. Ennek azért is lehet jelentősége, mert az elmúlt években Orbánék olyan republikánusokat környékeztek meg, akik nemzetbiztonsági kérdésekben nem túlságosan jártasak.

Jó hír, hogy még 2025-ben eljön az igazság pillanata. Ha belátható időn, azaz heteken, hónapokon belül a Magyarország számára fontos amerikai kérdésekben nem lesz előrelépés, akkor amit most látunk és hallunk Orbán új világról, új világrendről, világrendszerváltásáról szóló elméleteiről, az nem más, mint egyszerű szemfényvesztés, politikai bullshit. Annak elfedése, hogy a Fidesz Amerika-stratégiája, amibe meglehetősen sok állami pénzt öltek bele, végső soron kudarc, de legalábbis nem akkora siker, mint amilyennek Orbán láttatni akarja.

Amin Orbán évekig dolgozott, azt Meloni egy pillanat alatt behúzta

Végül érdemes egy kicsit visszatérni Melonira. Magyarország földrajzi és egyéb adottságai miatt korábban sem volt elképzelhető, hogy Orbán lenne vagy lesz Trump legfontosabb európai szövetségese, hiába a magyar kormányfő volt az első, aki először az Egyesült Államokba utazott a republikánus elnökjelölt győzelme után.

Trump győzelme után mégis arról szóltak a hírek, hogy Orbán abban bízik, csökkenhet európai elszigetelődése, miután – Putyin hallgatólagos támogatásával – közvetítőként léphet fel Washington és Európa között.

Ahogy Trump győzelme után a Reuters megjegyezte, ez összhangban lenne Orbán önmagát „békeküldöttként” értelmező szerepével. Ez a szerep már júliusban is visszatetszést váltott ki az uniós vezetők körében, akkor, amikor Orbán Moszkvába és Kijevbe látogatott anélkül, hogy erről előzetesen értesítette volna az EU-t vagy a NATO-t. Orbán ezt a „békemissziót” Trump floridai birtokán, Mar-a-Lagóban zárta, ahol kijelentette: „Trump azonnal békeközvetítőként lép majd fel, amint megnyeri a választásokat.”

Ahogy akkor a Reuters írta, Brüsszel vonakodhat attól, hogy Orbán vezesse a biztonsággal vagy Ukrajnával kapcsolatos tárgyalásokat. Ugyanakkor Trump azon fenyegetése, hogy 10 százalékos vámot vet ki minden importtermékre, arra ösztönözheti az uniós vezetőket, hogy Orbán közvetítőként mégis szerepet kapjon a kereskedelmi tárgyalások során – legalábbis akkor így értékelték a helyzetet.

Csakhogy Orbánnál nagyságrendekkel fajsúlyosabb szereplőnek számít Meloni, akit januárban szintén vendégül látott Trump a floridai birtokán – és akinek a megítélése az EU-ban nem mérhető össze Orbánéval. Nem érdemes figyelmen kívül hagyni, hogy Meloni az orosz–ukrán kérdésben éppen az ellenkezőjét képviseli annak, mint amit Orbán. Az sem mellékes, hogy ha láthatóan jobbra tolódik is az EU és Ukrajna támogatottsága sem annyira erős a közvéleményben, mint 2022–2023-ban, de a védelempolitika kérdésében még mindig nagyobb konszenzus van a jobb- és a baloldali szereplők között, az oroszpárti szélsőjobb egyelőre kisebbségben van.

Meloni nyíltan Ukrajna mellett áll és orosz propagandának tartja azt az Orbán által régóta hangoztatott véleményt, miszerint a háború már rég eldőlt Oroszország javára.

Ha abból indulunk ki, hogy Trump vagy a tanácsadói nem ostobák és az amerikai érdekeket tartják szem előtt, akkor az új elnök olyan erős európai szövetségest akar, aki valóban befolyással bír az öreg kontinensen és képes alkukat kötni. Ez esetben Meloni Trumpnak sokkal jobb szövetségese lehet, mint Orbán.

Előbbi ügyesen ötvözi a populizmust a gyakorlatiassággal, politikailag rugalmasabb, és nagyon úgy tűnik, hogy a stabil kormányfői pozícióját Olaszországban nem veszélyezteti semmi, hosszú távon pedig meghatározó szereplője lehet az európai politikának. Orbánra mindez nem igaz, és miközben tagadhatatlanul politikai brand lett belőle a nemzetközi színtéren, sokkal megosztóbb politikai személyiség, belföldön eközben olyan gazdasági nehézségekkel kell szembenéznie, ami még a fideszesek szerint is veszélyeztetheti a kormánypárt 2026-os győzelmét. Ha erősen túlzó is kormányváltó hangulatról beszélni, azt senki nem vitathatja, hogy a választási autokrácia és a végtelennek tűnő erőforrások ellenére a Fidesz, így Orbán pozíciója sem annyira stabil, mint amilyen 2022 végén volt.

Meloni a kanyarban előzött. Nem biztos, hogy van bármi jelentősége, de az olasz politikus Orbánnal ellentétben el is ment Trump beiktatási ceremóniájára, nem csinált abból presztízskérdést, hogy esetleg tolongania kell ott. Ő ezt is megtehette.

Az is érzékelhető, hogy Meloni ezt ki is használja. Vannak, akik szerint azért is mondott le tavaly év végén az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) elnöki tisztségéről, mert az energiáinak nagy részét a Trumppal való szövetségre akarja fordítani. Ha ez így van, az nem biztos, hogy jó hír Orbánnak.