Dömötör Csaba az EP elnökétől kéri, hogy vonja meg Magyar Péter szakbizottsági tisztségét

2024. október 11. – 15:20

Másolás

Vágólapra másolva

Magyar Péter közmédiás tüntetésen elhangzott Hitler-utalása miatt írt levelet Dömötör Csaba, a Fidesz EP-képviselője Roberta Metsolának, az Európai Parlament elnökének. Dömötör Facebook-bejegyzésében írt a levélről, amelyben felszólította az EP-elnököt, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a történtek miatt Magyar ne maradhasson az Alkotmányügyi Bizottság alelnöke.

„Ismételj egy hazugságot elég sokszor, és az emberek azt fogják hinni, hogy az az igazság. Ez Adolf Hitler tanácsa a Fidesz, az állampárt propagandájának, a tanítványok pedig megfogadták a mesterük tanácsát” – ezt mondta Magyar Péter az október 5-i MTVA elé szervezett tüntetésen és erre a megszólalásra utalt Dömötör Csaba a levelében.

A Fidesz EP-képviselője levelében azt írja,

elfogadhatatlan, hogy a pártelnök hamis, durva és ízléstelen történelmi párhuzamot vonva sérteget magyar és európai polgárokat, és a holokauszt felfoghatatlan tragédiáját önös politikai érdekből használja fel. A megbotránkoztató eset joggal háborította fel a magyarországi zsidóság képviselőit is, akik szintén szót emeltek az európai parlamenti képviselő holokausztrelativizáló kijelentéseivel szemben.

Dömötör Csaba szerint ráadásul a Tisza Párt elnöke ezzel a kijelentésével több ponton is sérti az EP Eljárási Szabályzatát és kimeríti a súlyos kötelességszegést, ami miatt meg kell vonni tőle alelnöki megbízatását.

Nem Dömötör Csaba az első, aki Magyar Péterről levelezik az EP-ben. Nemrég Deutsch Tamás jelentette be, hogy az összes európai parlamenti képviselőt levélben tájékoztatják a Tisza Párt elnökének mentelmi ügyéről. Magyar cserébe azt ígérte, rágalmazás miatt feljelenti Deutschot, és lemond a mentelmi jogáról, ha a kormány csatlakozik az uniós ügyészséghez. Roberta Metsola csütörtökön bejelentette, megkapta a magyar hatóságok kérelmét, hogy adják ki Magyar Péter mentelmi jogát. Az ügyet először az EP jogi szakbizottságához továbbítják, amely véleményt mond, ezután a teljes képviselő-testület szavazhat a kérdésben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!