Ritka, hogy Orbánhoz hasonlóan egy kormányfő kétszer mutathat be soros elnökségi programot

2024. október 9. – 08:57

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor azon kevés kormányfők egyike, akik kétszer is hivatalban voltak, miközben az országuk kapta a soros tanácsi elnökséget. Az elnökséget félévente váltják, mostanra pedig 27 tagállam van. Gyors keresés után legalább két másik példa akad: Angela Merkel volt német kancellár (2007-ben és 2020-ban), valamint Tony Blair brit ex-miniszterelnök (1998-ban és 2005-ben).

Orbán Viktor 2011. január 19-én ismerteti a Tanács első magyar elnökségének a programját – Fotó: Philippe Sautier / Európai Parlament / Európai Unió
Orbán Viktor 2011. január 19-én ismerteti a Tanács első magyar elnökségének a programját – Fotó: Philippe Sautier / Európai Parlament / Európai Unió

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!