Ilaria Salis: Én a legsötétebb oldaláról ismerem Magyarországot, a börtönből

2024. október 9. – 11:07

Másolás

Vágólapra másolva

„Én legsötétebb oldaláról ismerem Magyarországot: a börtönből” – mondta Ilaria Salis felszólalásán. Salist azzal vádolják a magyar hatóságok, hogy a tavaly februári, kitörés napi utcai támadások egyik fő szervezője volt. Salis több mint egy évig ült magyar börtönben.

Fotó: Yves Herman / Reuters
Fotó: Yves Herman / Reuters

Salis szerint sokan „modern zsarnokságnak” hívják azt, ami Magyarországon van: Salis úgy fogalmazott, ez azt jelenti, hogy a kormány bünteti azt, aki nem ért vele egyet. Salis példaként hozta, hogy Magyarországon eltűnt a sajtószabadság és „beválttá lett a rasszizmus” is, illetve Orbánnak szoros kapcsolata épült ki a szélsőjobboldallal.

Salishoz kékkártyás kérdést intéztek felszólalása után, de azt nem fogadta el. (Ezzel egy képviselő tehetett volna fel egy gyors, félperces kérdést, amire válaszolhatott volna.) A döntést a Patrióták Európáért irányából nagy felhördülés fogadta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!