Hosszú évekig rendszeres vendég volt Orbán Strasbourgban, aztán sokáig nem

2024. október 9. – 06:56

Másolás

Vágólapra másolva

Ez a bejegyzés egy közvetítés része.

Tovább a közvetítéshez

Orbán Viktor éveken át rendszeres vendég volt Strasbourgban a magyar jogállamisági ügyek miatt. Még 2018-ban is felszólalt a hazai helyzet védelmében a plenárison. 2019 januárjában viszont Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter már arról beszélt a következő ilyen vita előtt: nem vesznek részt a testület színjátékán. A magyar kormányfő idén áprilisban ugyan beszélt az EP épületében, de Brüsszelben, egy frakciórendezvényen.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!