Énekkel és tapssal párbajozott a szélsőbal és -jobb

2024. október 9. – 07:42

Másolás

Vágólapra másolva

Ez a bejegyzés egy közvetítés része.

Tovább a közvetítéshez

A beszéd végén a szélsőbaloldaliak – köztük a magyar börtönből EP-be jutott Ilaria Salis – felálltak és énekeltek. Az EP eleve tapsoló jobb széle erre még erősebben tapsolt, valaki pedig közülük bekiabálta, hogy „az igazi demokraták”! Végül Roberta Metsola teremtett rendet, a szélsőbaloldaliak közül pedig úgy néz ki, több képviselő is eltűnt, miután a teremszolgák odamentek hozzájuk – vélhetően kivezették őket, holott az olasz képviselő is fel akar szólalni. Frissítés: A cikk korábbi változatában arról írtunk, úgy tűnik, Salis is eltűnt, de fél 11-kor a helyén ül.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
ÉLŐ
Lendvai Gyurcsány lemondásáról: Nem tudom, hogy a DK-nak jót tesz-e, de az országnak igen