Többen is ülve maradtak a Fidesz frakciójában az EP alakuló ülését megnyitó Örömóda alatt

2024. július 16. – 14:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Fidesz új EP-frakciójában többen is ülve maradtak az Európai Unió himnusza alatt az Európai Parlament alakuló ülésén – írja a Gulyáságyú Média.

Az EP kedden először ült össze azóta, hogy június 6–9. között megválasztották az új tagjait. Az alakuló ülés kezdetekor egy vonósnégyes játszotta le Ludwig van Beethoven Örömódáját, ami az EU himnusza is.

A Gulyáságyú Média videóján jól látszik, hogy a Fidesz frakciójában, a Patrióták Európáért képviselőcsoportban többen is ülve hallgatták végig a zeneművet. Tüntetőleg ülve maradtak a Geert Wilders-féle szélsőjobboldali holland Szabadságpárt és a szintén szélsőséges Osztrák Szabadságpárt EP-képviselői, valamint a cseh Ígéret és az Autósok nevű pártot képviselő, neonáci hírében álló Filip Turek is – akiről itt írtunk bővebben.

A magyar képviselők közül Deutsch Tamás nem csatlakozott a demonstrációhoz, de a szintén fideszes Gyürk András karba tett kézzel hallgatta végig a himnuszt.

Más frakciókban nem történt hasonló akció, de ki lehetett szúrni a teremben néhány himnusz alatt telefonozó, videózó, beszélgető politikust is.

Ez az első ülés azóta is, hogy július 1-én a magyar kormány átvette az uniós miniszterekből álló Tanács vezetését. Bár szokás szerint az elnökségi programot az adott kormány vagy állam vezetője, jelen esetben Orbán Viktor adná elő, a magyar miniszterelnök nem jelent meg Strasbourgban.

Az alakuló ülésen egyébként újból megválasztották Roberta Metsolát az EP elnökének. Arról, hogy mi várható még a keddi ülésen, itt írtunk előzetesen.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!