Népszava: EP-vita lesz Kína rendőri aktivitásáról az EU-ban, a liberálisokat aggasztja a magyar helyzet

2024. március 25. – 10:00

Másolás

Vágólapra másolva

Kína európai rendőri tevékenysége miatt vitáznak az Európai Parlamentben a testület következő ülésén, tudta meg a Népszava. A napirendi pont már valóban szerepel az EP április 10-i programjában, közvetlenül a magyar jogállamisági eljárásról és annak költségvetési vonzatairól szóló vita előtt.

A lap szerint a liberális frakció kezdeményezte, hogy foglalkozzanak az EU-ban tevékenykedő kínai rendőrökkel, mert rendkívül aggasztja, hogy egy friss megállapodással hamarosan kínai rendőrök járőrözhetnek együtt magyar kollégáikkal Magyarországon. Az EP-képviselők a Népszavához került levélben emlékeztetnek: Kínának hasonló megállapodása van a tagjelölt Szerbiával is, egy spanyol székhelyű civil szervezet 2022-es jelentése pedig arról írt, hogy a kommunista ország akkor több mint száz illegális rendőrőrsöt működtetett világszerte, ebből mintegy harmincat az Európai Unió 14 országában – kettőt Budapesten. (A Budapesten található létesítményekről tavaly októberben írtunk.)

A levél szerint a kínaiak azt állították, hogy a „rendőrségi szolgáltató helyekkel” adminisztratív segítséget nyújtottak külföldön tartózkodó honfitársaiknak, ám az a gyanú, hogy valójában megfigyelték és megpróbálták hazakényszeríteni a „disszidenseket”. A dokumentumban úgy vélik: az őrsöket és a kínai rendőröket arra használják, hogy megfenyegessék és elhallgattassák a másként gondolkodókat. A levél szerint a titkos és törvénytelen rendőri műveletek sértik a demokráciát, a jogállamiságot és az alapvető jogokat, veszélyeztetik az Európai Unió és tagállamai biztonságát, így az Európai Bizottság, valamint a kormányközi EU Tanács azonnali fellépését igénylik.

Az áprilisi plenáris ülésen a képviselők meghallgatják az Európai Bizottság és a tagállami kormányokat képviselő Tanács soros belga elnökségének véleményét, a frakciók álláspontját pedig egy-egy képviselő ismerteti majd.

A Belügyminisztérium államtitkára, Rétvári Bence korábban hangsúlyozta, hogy a kínai rendőröknek Magyarországon intézkedési, rendőrségi jogkörei nem lesznek, és önállóan nem, csak magyar rendőrrel párban járőröznek. A nyelvi nehézségek leküzdésében a magyar rendőrök segítenek majd a kínaiaknak, és a magyar rendőrök is segítenek a horvátoknak a tengerparton, vagy osztrák rendőrök is segítenek a Balatonon a nyári főszezonban. Az államtitkár azt is írta, hogy 2023-ra megnégyszereződött a kínai vendégforgalom 2022 óta.

Cseh Katalin momentumos EP-képviselő szerint viszont ha a kínai rendőrök járőrözése „nem külföldi beavatkozás Magyarország és az EU szuverenitásába és belügyeibe, akkor nem tudom, mi az. Miközben ez más uniós országokban illegálisan történik, Magyarországon az Orbán-kormány tudatosan engedélyezi. A titkos és törvénytelen rendőri műveletek sértik a szuverenitást, a demokráciát, a jogállamiságot és az alapvető jogokat, és óriási veszélyt jelentenek a tagországok és az Európai Unió és tagállamai biztonságára.” Az EP-képviselő azt írja Facebookon, hogy az EP-vitát ő kezdeményezte.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!