Von der Leyen fontos lépést tett, hogy maradhasson az Európai Bizottság élén

2024. március 7. – 12:37

Von der Leyen fontos lépést tett, hogy maradhasson az Európai Bizottság élén
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ünnepel a győzelem után Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke, Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke és mások társaságában az EPP kongresszusán Bukarestben, Romániában, 2024. március 7-én – Fotó: Inquam Photos / Octav Ganea / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Ursula von der Leyent választotta meg csúcsjelöltnek az Európai Néppárt csütörtökön, írja az Euractiv, az Euronews és a Politico. A jobbközép pártcsalád ezzel gyakorlatilag úgy döntött, újabb öt évre bizalmat adna az Európai Bizottság mostani elnökének. A politikust idén februárban nevezte meg pártja, a német Kereszténydemokrata Unió lehetséges csúcsjelöltként, amit von der Leyen elfogadott.

Az Euractiv és a Politico úgy tudja, hogy a Néppárt bukaresti konferenciáján a nagyjából 800 delegáltból csak 499 szavazott, 89-en nemmel. Az Euractiv a tartózkodók magas arányát annak tulajdonítja, hogy a szavazást széles körben lefutottnak látták, von der Leyen volt az egyedüli induló.

A francia Köztársaságiak már a néppárti konferencia előtt levélben jelezték, hogy nem fogják megszavazni a német politikust. Eric Ciotti elnök részben arra hivatkozott, hogy 2019-ben nem volt csúcsjelölt, és túlságosan technokrata lett. A Politico szerint Janez Janša volt szlovén miniszterelnök sem támogatta a jelölést.

Az Euronews szerint von der Leyen a csütörtöki beszédében, amelyben a néppártiak támogatását kérte, békét, jólétet és biztonságot ígért az európaiaknak. Megfogadta, hogy továbbra is határozottan kiáll Ukrajna mellett, erősíti Európa gazdasági versenyképességét, biztosítja a jogállamiságot és fellép az illegális migráció ellen.

„Mi, európaiak döntjük el, hogy ki és milyen körülmények között érkezik Európába”

– mondta a lap szerint.

Mi ez a csúcsjelöltség?

Az uniós intézmények a júniusi európai parlamenti választás után döntik el, ki vezesse tovább az uniós kvázikormányt. A nagy európai politikai csoportok 2014-re állapodtak meg a nem hivatalos csúcsjelölti rendszerről, ezzel mindegyikük előre megnevezi, kit látna szívesen az Európai Bizottság élén.

Hivatalosan a posztra

  1. először az Európai Tanácsban ülő 27 tagállami vezető mond egy jelöltet minősített többséggel (azaz elég 15 igen, ha az uniós lakosság legalább 65 százalékát képviselik), közülük az Európai Néppárt adja messze a legtöbbet, tízet,
  2. majd az Európai Parlament szavazza meg, ahol az Európai Néppárthoz tartozik a legtöbb képviselő, ráadásul az előrejelzések alapján nagyjából megőrizheti a súlyát a júniusi EP-választás után is.

A csúcsjelölti rendszer a gyakorlatban egy nulladik lépés lenne, amivel a parlamenti csoportok azt jelöltetnék, akinek a frakciója a legtöbb szavazatot kapja a választáson. Ehhez a tagállamok 2014-ben tartották magukat, 2019-ben Ursula von der Leyen jelölésével nem, az eredeti néppárti csúcsjelöltet, Manfred Webert többek között az akkor még néppárti Orbán Viktor sem támogatta.

A Fidesz 2021-ben viharos körülmények között távozott a csoportból, így a magyar pártok közül már csak a KDNP az Európai Néppárt tagja. A kormány tavaly plakátokkal kezdte támadni von der Leyent, a 2019-ben még őt megszavazó Orbán Viktor szerint a német politikus mostanra Soros György emberévé vált.

Az Európai Néppárt mellett eddig a szocialisták és a zöldek neveztek meg csúcsjelölteket – előbbiek Nicolas Schmittet, az Európai Bizottság szociális ügyekért felelős tagját, utóbbiak az európai parlamenti frakciójuk társelnökeit, Terry Reintkét és Bas Eickhoutot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!