Elszállt Orbán esélye, hogy beugorhasson EU-csúcsot vezetni

2024. január 26. – 20:18

frissítve

Elszállt Orbán esélye, hogy beugorhasson EU-csúcsot vezetni
Charles Michel 2024 januárjában Párizsban – Fotó: Dimitar Dilkoff / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Tanács elnöke, Charles Michel pénteken bejelentette, hogy mégsem indul a júniusi európai parlamenti választáson, kitölti novemberig a mandátumát az állam- és kormányfők testületének élén.

A belga politikus Facebookon arról posztolt: ugyan független forrásból is megerősítették, hogy az eredeti döntése jogilag és etikailag is rendben van, „a választásom intenzív médiafigyelmet és -spekulációt okozott”.

Korábban a Politico arról írt, hogy ha nem sikerül időben utódot találni, mire átülne az Európai Parlamentbe, az EU tagállami miniszterekből álló Tanácsának soros elnökségét betöltő ország vezetője ugorhat be helyette. Ő júliustól Orbán Viktor lenne.

Többek között az Európai Parlament is elégedetlenkedett

A pénteki bejegyzésében Charles Michel azt fejtegette:

„szélsőséges reakciókat váltott ki – nem az Európai Tanácsban, hanem azon kívül – a lehetőség”, hogy a választási indulása lerövidítheti az elnöksége idejét.

Az Európai Parlament alig több mint egy héttel korábban fogadott el egy határozatot a magyar jogállamiságról. Ebben többek között „emlékeztet arra, hogy bizonyos esetekben az Európai Tanács elnökét a Tanács féléves elnökségét betöltő tagállamot képviselő európai tanácsi tag helyettesítheti”. A testület arra „kéri a Tanácsot, hogy a lehető leghamarabb találjon megfelelő megoldásokat ezeknek a kockázatoknak a csökkentésére”. A szöveg szerint az Európai Parlament „megfelelő intézkedéseket hozhat, ha nem születik ilyen megoldás”, de hogy pontosan mit, azt nem részletezi.

A Politico korábbi cikke alapján több uniós és tagállami tisztviselő is elégedetlenkedett Charles Michel húzása miatt. Krišjānis Kariņš lett külügyminiszter arról beszélt, hogy „kicsit meglepte” a bejelentés, ami „nehézséget” okoz a fontosabb uniós posztok elosztásánál. (A júniusi európai parlamenti választás után az Európai Bizottság is újjáalakul, így a tagállamoknak oda is vezetőt kell jelölniük.)

Nem akarta, hogy a döntése aláássa az európai projektet

Charles Michel a pénteki bejegyzésében arról írt:

nem akarja, hogy az eredeti döntése „aláássa ezt az intézményt és az európai projektünket, sem azt, hogy bármilyen módon félrekezeljék az Európai Tanács megosztására”.

Arra panaszkodott, hogy egyre több a személyes támadás a tényekre alapozott érvekkel szemben.

Mindezen okokból

„nem leszek jelölt az európai választásokon. Az összes erőfeszítésemet a mostani felelősségi körömnek szentelem rendíthetetlen határozottsággal, amíg véget nem ér”,

magyarul kitölti a novemberig tartó mandátumát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!