Luxemburg miniszterelnöke: Amit Orbán csinált Putyinnal, az egy középső ujj az ukránoknak

2023. október 27. – 12:22

Másolás

Vágólapra másolva

Az EU-nak nem szabadna hagyni, hogy az Európai Unió Orbán Viktor túszává váljon, mondta a csütörtökön kezdődött uniós csúcs második napjára érkezve Xavier Bettel. A leköszönő luxemburgi miniszterelnök – az észt kormány- és a litván államfőhöz hasonlóan – azt is kritizálta, hogy magyar kollégája néhány napja Vlagyimir Putyin orosz elnökkel találkozott.

Orbán Viktor az uniós csúcs első napjára érkezve arról beszélt: büszke a minden kommunikációs csatornát nyitva tartó békestratégiájára. Xavier Bettel viszont úgy látta, hogy

„amit Putyinnal csinált, az egy középső ujj az összes katonának és ukránnak, akik nap mint nap meghalnak” az orosz támadás miatt.

A liberális politikus azt is kritizálta, hogy Orbán Viktor – hol alig leplezetten, hol teljesen nyíltan – igyekszik összekötni Ukrajna idén kifutó uniós támogatásának folytatását a magyar támogatási kifizetésekkel. „Nem lehet azt mondani, hogy ha több pénzt akartok Ukrajnának, mi több pénzt akarunk magunknak.

Nem lehetünk Orbán úr túszai és meg vagyok róla győződve, hogy pozitív megoldást tudunk találni.”

Az Európai Tanács elnöke derűlátó

Az uniós vezetők csütörtökön késő éjjel, az izraeli-gázai helyzet után tárgyaltak az uniós költségvetés felülvizsgálatáról. Ennek a részeként adnának 17 milliárd euró támogatást és 33 milliárd euró hitelt Ukrajnának. Ahogy az Európai Tanács elnöke, Charles Michel meghívóleveléből is kiolvasható volt, eleve csak a következő uniós csúcson számolnak megegyezéssel.

Charles Michel péntek reggel úgy látta, hogy a vita alapján széles Ukrajna támogatottsága. Még a költségvetési emeléseket rendre ellenző Hollandia miniszterelnöke, Mark Rutte is elismerte: friss forrásokra lenne szükség, hogy pénzt tudjanak adni Ukrajnának.

Amikor Charles Michelt többek között a magyar álláspontról kérdezték, csak általánosságban azt fejtegette, hogy egyhangúlag kell dönteniük, így az ülések a „kollektív intelligenciáról” szólnak, arról, hogy meggyőzzék egymást, és biztos az egység fenntartásában. Nyikolaj Denkov bolgár miniszterelnöknek is az volt a benyomása, hogy a magyar miniszterelnök – szlovák kollégájával együtt – elvben nem ellenzi Ukrajna támogatását, mondta a Politicónak.

Orbán Viktor péntek reggel az állami rádióban viszont arról beszélt, hogy az ügyben „nagyon nagy csata volt”, de

„Magyarország se nem bírja, se nem akarja támogatni” Ukrajnát.

Tavaly hasonló termékkapcsolás jött létre, de felvillant egy B terv is

Most az EU havi másfél milliárd euróval segíti Ukrajnát, de ezt egy 18 milliárd eurós keretből utalja, néhány nappal a csúcstalálkozó előtt futott be a kilencedik részlet. Ez az a támogatás, ami tavaly év végén valahogyan egy csomagba került a magyar felzárkóztatási támogatások és a helyreállítási alap elköltésére beadott tervek jóváhagyásával. Természetesen nem azért, mert a magyar kormány ezzel zsarolt volna, hiszen az maga Orbán Viktor szerint az uniós jog határán billegne – bár máskor nyíltan elismeri, hogy most épp erre készül:

a költségvetési emeléshez „egyhangúság kell. És akkor tartani kell a zsákot, és kész. Ez van. Így. Ez a terv.”

Az EU tavaly előrántott egy B tervet, amellyel Magyarország kihagyásával segített volna Ukrajnának. Elvben ez most is az asztalra kerülhet, de a módszer bonyolultabb, ráadásul a költségvetési felülvizsgálatnak más elemei is vannak, amelyeknél már nem feltétlenül sikerülhet megkerülni egy tagállamot.

Orbán Viktor helyzetét az ukránok támogatás ellenzésénél ráadásul erősíti a szlovák kormánycsere. Robert Fico a Smer nevű populista, a szocialistáknál felfüggesztett pártjával épp időben hozta össze a koalíciót ahhoz, hogy már új miniszterelnökként ő mehessen Brüsszelbe. A Politico szerint Robert Fico az ukrán korrupció miatt szólalt fel a költségvetési felülvizsgálatról szóló résznél, ami összhangban is lenne a korábbi kijelentéseivel. A lap és a Guardian is arról írt, hogy az uniós tagjelöltnek szánt támogatást csak ketten ellenezték: Orbán Viktor és a régi-új szlovák miniszterelnök.

Arról, hogy a költségvetési felülvizsgálat milyen elemekből áll és ezeket mivel támadja – sűrű csúsztatásokkal – a kormány, itt írtunk.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!