A Duma felszólítaná a világ országait, hogy tegyenek meg mindent a civilek elleni erőszak megállítására

2023. október 19. – 13:49

Másolás

Vágólapra másolva

Az orosz parlament elé került egy határozattervezet az izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatban, ami felszólítaná az ENSZ-t és „a világ országainak parlamentjeit”, hogy „haladéktalanul tegyenek meg minden lehetséges intézkedést a palesztin-izraeli konfliktus során a civilek elleni vérontás és erőszak eszkalációjának sürgős megállítására, valamint a megelőzésre”.

A nyilatkozatot az orosz parlament, a Duma, nemzetközi ügyekkel foglalkozó bizottsága nyújtotta be. A dokumentumban „példa nélküli humanitárius katasztrófának” nevezik az izraeli-palesztin konfliktust.

Ez annak fényében érdekes, hogy Oroszország Ukrajnában csapást mért már iskolákra és kórházakra, menedékként használt színházra, pályaudvarra, kiállításra, bevásárlóközpontra, étteremre és kávézóra is. Az invázió kezdete óta többezer ukrán gyereket telepítettek át Oroszországba.

Erről a cikkünket ide kattintva olvashatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!