Az izraeli védelmi miniszter azt mondta a katonáknak, hogy hamarosan belülről látják majd Gázát

2023. október 19. – 23:42

Másolás

Vágólapra másolva


Joáv Gallant izraeli védelmi miniszter azt mondta a gázai határnál összegyűlt katonáknak, hogy hamarosan belülről fogják látni a palesztin területet – közölte hivatala.

„Gázát most távolról látják, hamarosan belülről fogják látni. A parancs meg fog érkezni.”

Gallant arra utalt, hogy hamarosan megkezdődhet a szárazföldi hadművelet. Az izraeli hadsereg korábban közölte, hogy erői az egész országban jelen vannak, megnövelték a készenlétet a háború következő szakaszaira, „a hangsúlyt a kiterjedt szárazföldi műveletekre helyezve”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!