„Összességében kicsit világvége-hangulat van” – olvasóink beszámolói Izraelből

Lányától és unokáitól az utolsó pillanatban hazatérő, aggódó nagymama; fiatal nő, akinek a barátnője a túszok között látta több ismerősét; és az Izraelben maradás mellett döntő fiatal család – olvasóink, akik a Hamász terrorszervezet Izrael ellen indított nagyszabású támadása után beszámoltak a Telexnek napjaikról.

„Barátnőm felismerte több ismerősét is a túszok között”

Noémi magyar–amerikai–izraeli állampolgár, hat éve él Izraelben, több mint két éve dolgozik egy helyi közszolgálati szervezetnél. Beszámolója alapján Tel-Aviv – ahol jelenleg tartózkodik – alapvetően biztonságos, bár hétfőn is hallották a légvédelmi szirénákat. „Összességében kicsit világvége-hangulat van” – számolt be a helyzetről.

Noémi szombaton a légiriadó hangjára kelt fel, majd több kisebb robbanást is hallott. Rögtön azt csinálta, amit ilyenkor szokott: elővette a mobiltelefonját, hogy egy kifejezetten erre fejlesztett alkalmazás segítségével kiderítse, valóban lövik-e rakétákkal Izraelt. Megrettenve tapasztalta, hogy az applikáció általa soha nem látott mennyiségben jelzett Gázából érkező támadásokat. Noémi rögtön megkérdezte a helyzetről azokat az izraeli ismerőseit, akik teljesítették már a kötelező katonai szolgálatukat.

Egytől egyig azt mondták, hogy mindenképpen maradjon otthon, mert a mostani események sokkal súlyosabbak, mint az eddig tapasztalt Gázából érkező támadások. „Sötét időszak ez Izrael állam és a zsidók életében”

– fogalmazott Noémi. Ugyanakkor megjegyezte azt is, hogy a támadás óta nagyon erős lakossági összefogás tapasztalható az egész országban. „Akciókat adnak a boltokban a katonáknak, rengetegen gyűjtenek nekik élelmiszert is” – mesélte.

Beszámolt arról is, hogy amerikai és magyar állampolgárként felvette a kapcsolatot mindkét ország követségével. A hétfő reggeli, a magyar Külügyminisztérium által indított budapesti mentesítő járatra felszállhatott volna, ám úgy döntött, hogy Izraelben marad, mivel a munkáltatói egyelőre nem javasolták neki az ország elhagyását. A Hamász által ejtett izraeli és feltehetően külföldi túszokkal kapcsolatban Noémi megjegyezte:

„Van egy barátnőm, aki felismerte egy videóban több ismerősét is a túszok között.”

„Oké, eddig is voltak rakétacsapások, de ez most más, mint a többi”

„Szombat a zsidóknál ünnep volt, ezért teljes csend volt egész Jeruzsálemben. A szállodában, ahol laktam, a teraszon kávéztam hét óra magasságában, majd megszólalt egy sziréna” – meséli olvasónk, hogyan indult a szombat reggele a Gázai övezettől távoli, Ciszjordániánál lévő városban. Családjánál, lányánál és unokájánál volt látogatóban, de egy hotelben szállt meg. „A szálloda vendégei becsukták az ajtót, én is bementem, majd tettem a dolgom, ekkor jött egy újabb sziréna, na, akkor ijedtem meg” – mondta. Egy helyi ismerősével beszélt, aki elmondta neki, hogy „nem kell aggódni, ez itt megszokott”. Szombaton délután találkozott a családjával, a helyiek nyugodtan tették a dolgukat, megindult az élet.

A harcokat vasárnap is csak a tévében és a híroldalakon látták, ők ott ebből semmit nem éreztek. De akadtak szokatlan dolgok is: „A gyerek kérdezte, hogy miért nem kell iskolába menni? Lányom mondta neki, hogy meghosszabbították a szünetet, mert sokan messzebb laknak, és nem tudnak még bejönni az iskolába.” Izraelben a gyerekeket próbálják nyugtatni, illetve tudatosan távol tartani a történtektől, olvasónk szerint nagyon gyerekközpontú minden.

Olvasónknak vasárnap délután jelezték, hogy amennyiben haza akar jönni, akkor regisztrálnia kell a Külügyminisztérium mentesítő járatára, mert a közeljövőben másképp nem lesz lehetősége. A légitársaságok sorra törlik a járataik, a Wizz Air már vasárnap sem repült az országba. Az események innentől felgyorsultak: családja kivitte a reptérre, ahol már sokan szombat óta várakoztak, hogy hazajuthassanak.

Olvasónk többször kiemelte, hogy a külügy és a konzulátus munkatársai rendkívül segítőkészek és türelmesek voltak, őt annak ellenére engedték fel a gépre, hogy korábban nem is regisztrált. Az utasokat azzal nyugtatták, hogy amennyiben valaki nem fér fel az első két gépre, akkor egy harmadik is érkezik majd. „Le a kalappal a hozzáállás és a szervezés előtt, minden problémamentes volt, nagyon kedvesek voltak velünk” – mesélte. Végül este 10-kor szálltak fel, Magyarországra hajnalban érkeztek meg.

A külügy járatával, illetve a további mentesítő járatok szervezésével nem mindenki volt elégedett, volt, aki a Hvg-nek azt mondta, hogy csak „kapcsolatokkal lehetett feljutni” a gépre.

„Borzasztó érzés az egész” – mondta elcsukló hangon olvasónk. Most leginkább családjáért aggódik, akik azt tervezik, hogy ők is hazatérnek Magyarországra.

Azt tapasztalták, hogy a helyiek is úgy vannak vele, hogy „oké, oké, eddig is voltak rakétatámadások, de ez most más, mint a többi”. Bízik benne, hogy családja is hozzájut a szükséges papírokhoz, és haza tudnak majd jönni. Hozzátette: nem egész Izrael áll lángokban, sokan semmit nem tapasztaltak a harcokból, csak utastársai meséltek arról, hogy hallottak becsapódásokat. De a konfliktus súlya miatt most mégis inkább sokan eljönnek az országból.

„Nekem itt kell lennem, rám itt van szükség”

Jeruzsálemben élő olvasónk azt mesélte a Telexnek, hogy magyar feleségével 2019-ben költöztek ki Izraelbe. Olyan részén élnek a városnak, ahol sok amerikai, francia, izraeli mellett nem messze él sok arab is, így a környéken több helyen is együtt dolgoznak a zsidók és az arabok. „Ez egy nyugodt és minden szempontból vegyes környék, de itt nyugi van” – mondta. Szombaton ők érzékeltek a háborúból, hogy reggel szirénák hangjaira keltek, amit korábban egyszer hallottak csak 2-3 éve.

„Ilyenkor mindenki kimegy a lakásból a körfolyosóra, ott álltunk, mindenki meg volt illetődve, de nem volt pánik”

– idézte fel. Délelőtt elvitte a kutyát sétáltatni, ekkor látott fenn az égen egy-két füstfelhőt, amelyek vélhetően a Vaskupola által eltalált rakétákból származtak. „Egy-két ilyen mennydörgésszerű hangot hallottunk”. A riasztások általában 1-2 percesek, ilyenkor a legközelebbi biztonságos helyre rohannak be.

„Amit itt érzünk, hogy kevesebben vannak az utcákon, Jeruzsálem olyan lett, mint egy nyugis magyar falu, de közben érződik a feszültség”. A városban általában nagy a nyüzsgés, rengetegen vannak az utcán, de most nincs tumultus. „Bennem is van egy pici sokk, harag és düh, mert »ilyen mégis, hogy fordulhat elő«.” Kiemelte, hogy Izraelben jól működnek a kisebb közösségek, amik most összefogtak, és tartják egymásban a lelket, segítenek, főznek egymásra. „Nem érzi azt az ember, hogy magára van hagyva” – fogalmazott. Magyarországra hazajönni egyelőre nem terveznek:

„Én azt érzem, hogy nekem itt kell lennem, itt van rám szükség, és nem lehet mindig elmenekülni, de persze alakulhat úgy is a helyzet”.

Hozzátette: nem tartja gyávának azokat, akik elhagyják az országot. Azonban hangsúlyozta, hogy nem olyan a helyzet, mint Ukrajnában, nem törtek be minden városba, nem foglalták el az ország egy jelentős részét. „Nincs bennem pánik vagy mély veszélyérzet” – tette hozzá.

Olvasónk közvetlen környezetéből egyelőre kevés embert hívtak be katonának. Egyik kollégájának az öccse már ott van a Gázai övezet közelében, bátyja pedig tartalékos. 50 éves szomszédját, aki Gáza mellett lakott, és adott is ott kiképzést korábban, viszont már behívták. Róla csak annyit tudnak, hogy ott van a fronton. Olvasónk arra számít, hogy a mostani történéseknek komoly politikai következményei lesznek az elkövetkező években, de azt a helyiek sem tudják megtippelni, hogy ez egy milyen hosszú konfliktus lesz. Azt nem értik, hogy mindez hogyan fordulhatott elő, mindenkit sokkolt a helyzet. „Bizonytalan vagyok, de bizakodó” – foglalta össze helyzetüket olvasónk.

„Rakétatámadás Izrael ellen. Mi van??”

Olvasónk, Kati húsz éve költözött Izraelbe, négy gyermeket nevelnek egy Jeruzsálemhez közeli kisvárosban. Kati azt írta, hogy korábban már átéltek „egy és mást”, de biztosak voltak benne hogy az országhatárokon belül lerohanni nem fogják őket. Állítása szerint rokonaik irigyelték őket, mert annyira bíztak az izraeli hadseregben és a kormányban: „Nálatok nincs olyan, hogy »ülj át egy másik autóba«, nálatok felkészültek mindenre.”

A támadás reggelét így írta le: „Szombat reggel – lévén ez egy többségében vallásos település – sábát alatt nincs forgalom az utakon. Készültünk a Szimchat Tórá nevű ünnepre, ami az év legboldogabb napja, rengeteg tánccal, énekléssel, a fiatalok körbetáncolják a várost, a gyerekek egész nap játszanak kint a parkokban. Közösségi ebédet szerveztünk erre a napra, hogy együtt, barátok, családok társaságában fejezzük be az ünnepi időszakot”. Fél nyolckor azonban megszólalt a telefonján a mentőszolgálat önkénteseinek applikációja. A sábát tilalmának ellenére megnézte a telefonját, mert sürgős életmentésről is lehetett szó:

„Rakétatámadás várható Jeruzsálem ellen, mindenki vonuljon fedezékbe. Mi van??”.

Teljes csend volt körülöttük. Átgondolta, hogy mi volt az elmúlt napokban, de semmi nem jutott eszébe, ami eszkalációhoz vezethetett volna. Átfésülte a híroldalakat, mert biztos volt benne, hogy valami rendkívüli történhetett. Ennek részben az is az oka, hogy magas a környéken az arab lakosság száma, illetve az, hogy távol vannak a határtól. „Ahogy elkezdtem nézni a híreket, éreztem, hogy görcsbe áll a gyomrom. Addigra már feltöltötték az első videókat a határon beözönlő arabokról, és arról is, ahogy déli izraeli nagyvárosokban lőnek mindenre, ami mozog” – írta.

A történtek után azonnal felkeltette lányait. „És milyen jól tettem, hogy felébresztettem őket, kicsit magukhoz tértek, mire az első hangos robbanásokat meghallottuk” – emlékezett vissza. Ezután megszólaltak a légvédelmi szirénák: „Onnantól nem volt sábát, nem volt ünnep, nem volt tánc, nevetés és éneklés”. Próbálta megszűrni, hogy mit mond lányának, aki látta, hogy olvasónk elővette a páncélszekrényből az önvédelmi fegyverét – amit mint mentőápoló kért ki az államtól évekkel ezelőtt.

A kisebbik lánya azt is látta, ahogy a nagyobbik bezárja az óvóhelyként funkcionáló megerősített szoba ablakát takaró páncéllemezt

– emlékezett vissza. Nem engedték el a zsinagógába, sőt a játszótérre sem. „Nincs olyan háborús vagy katasztrófafilm, ami vissza tudja adni azt a döbbent csendet, ami körülvette a várost, és gyanítom, egész Izraelt” – írta.

Egyetlen örömük az volt, hogy a gázai határtól néhány kilométerre élő rokonaik – köszönhetően két, az utolsó pillanatban felbukkanó katonai helikopternek – épségben átvészelték a napot. Jelenlegi munkahelyéről, a reptérről azt írta, hogy „kész őrültek háza volt”, a mentesítő járatok miatt 12 órákat dolgoznak nyolc helyett. „A főútra kivezető út végén van egy nagy katonai bázis, ahova akkor már özönlöttek a behívott tartalékosok ezrei.” A következő napokról azt írta, hogy most próbálják kialakítani életük új menetrendjét: „Figyeljük a híreket, és közben próbálunk felkészülni mindenre, amit a következő napok hozhatnak. Már amennyire lehet”.

Volt olvasónk, akit Gázától 39 kilométerre ért a háború

Korábban is több olvasónk beszámolóját közöltük. Amikor megszólal a riadó, akkor azért átszalad a pánik az emberek arcán – írta egyikük még szombaton a tel-avivi reptérről. „Éjjel 2:30. Négy órája volt az utolsó rakétázás. A gyerek mellett ébredtem olyan kettő magasságában. Muszáj volt mellé feküdnöm, bármennyire is kicsi a hely kettőnknek, mert nem tudott egyedül elaludni” – számolt be szombatjáról Tel-Aviv és Gáza között félúton fekvő, 150 ezer lakosú Rehovotban élő apuka.

Egy olvasónk azt írta, Tel-Avivban él, de a háború Gázától 39 kilométerre érte, és arról a zenei fesztiválról is írt, amelyen 260 embert mészároltak le a Hamász terroristái. „A párom nagynénje egy határ menti kibucban él, amit reggel elfoglaltak az iszlamisták. Hét órán keresztül elérhetetlen volt, de jól van, az óvóhelyen rejtőzködött. A lánya egy rave-partiban volt, amit a fegyveresek megtámadtak, órákig nem jelentkezett. Végül írt, hogy jól van, de fedezékben volt, és állandóan lőtték őket. Végül ötórányi rejtőzködés után biztonságos helyet talált”. A szomszédjuk lánya is a rave partin volt, ő nem élte túl a támadást.