Túl fiatal vagyok ahhoz, hogy elvigyetek! – házról házra járva hurcoltak el túszokat a Hamász fegyveresei

Legfontosabb

2023. október 10. – 05:08

Túl fiatal vagyok ahhoz, hogy elvigyetek! – házról házra járva hurcoltak el túszokat a Hamász fegyveresei
Egy október 7-én közzétett, a közösségi médiában terjedő videófelvételen egy nő látható, amint palesztin fegyveresek túszul ejtik – Fotó: Video Obtained By Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Akár 130-nál is több ember a Hamász fogságába kerülhetett, miután szombaton Izrael déli részére bejutottak a terrorszervezet fegyveresei. A terroristák fesztiválon, lakásokba betörve és az utcán is túszokat ejtettek. Gyerekek, anyukák, nagymamák, több külföldi állampolgár és katonák is a foglyaik lehetnek.

A rengeteg lemészárolt ember mellett a Hamász szerint ők több mint száz túszt ejtettek, a még radikálisabb Iszlám Dzsihád pedig további harmincról beszélt. Korábban Izrael washingtoni nagykövetsége is száznál több, a Gázai övezetbe hurcolt túszról írt, de az Izraeli Védelmi Erők (IDF) továbbra sem közöltek pontos számot. A szóvivőjük hétfőn este annyit erősített meg, hogy minden fogságba esett emberről tudnak, eddig harminc családot értesítettek, de a túszok pontos számát csak akkor hozzák nyilvánosságra, ha mindegyikük családtagjaival beszéltek már.

Korábban itt írtunk arról, hogy az első napokban többen is azt mondták, a közösségi médiában terjedő videókból ismerték fel túszul ejtett rokonaikat és barátaikat. Azóta még több családtag nyilatkozott külföldi lapoknak feltehetően elrabolt rokonukról.

A támadás után öt családtag eltűnt

„Elbúcsúzott. Egy szívecskét küldött, és azt írta: szeretlek titeket, mindannyiótokat. Nem vagyok benne biztos, hogy túléljük ezt”

– mutatta Ido Dan az unokatestvére, Hadasz üzenetét a BBC-nek. Hadaszt egy Gázához közeli kibucban érték a támadások: az óvóhelyre menekült, de oda is bejutottak a Hamász fegyveresei. Hadasz a WhatsApp-csoportjukban közvetített családjának az eseményekről. „Olyan, mint a holokauszt. Mindenkit megölnek” – írta, aztán egy idő után már nem jelentkezett, mert lemerült a telefonja.

Hadasz végül túlélte a támadást, mert belülről el tudta torlaszolni a rejtekhelye ajtaját. Öt családtagja azonban eltűnt: két gyermekét, volt férjét, az unokahúgát és 80 éves édesanyját szombat óta nem találják. A nő azóta egyik gyermekét a közösségi médiában terjedő videón látta viszont: 12 éves fiát fegyveresek épp Gázába vitték.

Ido Dan egyike annak a több tucat izraelinek, aki szombat óta nem találja egy vagy több családtagját. A szombaton kirobbant harcokban a Hamász fegyveresei több tucat embert ejtettek foglyul Izrael déli részén. A túszok nagy részét most a Gázai övezet különböző pontjain tartják fogva, ami nagyon megnehezíti Izrael dolgát, amikor döntéseket kell hozni a válaszcsapásokról.

Szórakozó fiatalok tűntek el a mészárlás helyszínévé vált fesztiválról

Izrael az elmúlt napokban igyekezett megerősíteni, hogy pontosan hány túsz lehet a Gázai övezetben. A hatóságoknak azért sem volt egyszerű dolguk, mert az övezet néhány száz négyzetkilométerén 2,2 millió ember él. A Hamász egyik vezető tisztségviselője azt mondta, hogy a „több mint száz” túsz között vannak magas rangú izraeli katonatisztek, de rengeteg civil is. A Hamász azt állítja, hogy több tucat izraeli katonát fogtak el, Izrael azonban ezeket az állításokat nem erősítette meg, de nem is cáfolta.

A túszejtések egyik helyszíne a Nova zenei fesztivál volt, ahol tömegmészárlást hajtott végre a Hamász. A sivatagban menekülőket fegyveresek terepjárókról lőtték, 260-an életüket vesztették, sokakat pedig elfogtak. A túszokat családjuk sok esetben a közösségi médiában terjedő videókon ismerte fel.

Az egyik ilyen videón például az látható, amint egy izraeli nőt és barátját fegyveresek elrabolják. A nőt, Noa Argamanit egy motorkerékpár hátuljára ültették, és elhajtottak vele, a férfit, Avinatan Ort pedig hátracsavart kézzel vezették el. A párt ismerő Amir Moadi arról beszélt a CNN-nek, hogy „nehéz látni, hogy egy hozzád közel álló személlyel így bánnak”. Moadi egyébként hat embert ismer, akik ott voltak a fesztiválon, és eltűntek.

Egy másik, szintén a fesztiválon készült videón az látható, amint egy eszméletlen nőt visznek el gázai fegyveresek. A nőről kiderült, hogy az izraeli–német állampolgárságú fesztiválozó, Shani Louk. A nő édesanyja arról beszélt, hogy a támadások elején még beszélt a lányával, de később, mikor a fegyveresek az autóik felé menekülőket lőtték, akkor őt is elkapták. „Remélem, még életben van valahol. Egyszerűen nincs más, amiben reménykedhetek” – fogalmazott.

Házról házra jártak, vitték a gyerekeket és a nagymamákat is

A Hamász fegyveresei több túszt ejtettek a határ menti Be'eri településen és a Gázától 20 kilométerre található Ofakimben is – ezt Daniel Hagari, az izraeli erők egyik szóvivője közölte még szombaton. Egy be'eri lakos arról beszélt, hogy a támadók házról házra jártak, és megpróbáltak betörni az otthonaikba. Egy izraeli anya azt mesélte az egyik helyi csatornának és a CNN-nek, hogy épp nem volt otthon, mikor 12 és 16 éves gyerekei hívták, hogy valaki be akar törni a házukba.

„Terroristákat hallottam, akik arabul beszéltek a gyerekeimhez. A fiatalabb azt válaszolta nekik: túl fiatal vagyok ahhoz, hogy elvigyetek.”

A telefonvonal ezután megszakadt, az anya azóta nem hallott a gyerekeiről.

Noam Sagi Londonban élő izraeli állampolgár azt mondta a BBC-nek, hogy neki a 74 éves édesanyját ejthették túszul a Hamász fegyveresei. A férfi azt mondta, hogy szombat délután az izraeli hadsereg már csak vérfoltokat talált a hatgyermekes édesanya és nagymama lakásában.

„Egy 74 éves emberről beszélünk, aki bement egy óvóhelyre, és most nincs ott”

– mondta Noam Sagi. „Nincs rajta a halottak listáján, nincs rajta a sebesültek listáján, és egy kis közösségben él, ami maximum 350 embert számlál. Itt mindenki ismer, mindenkit”. A közösség tagjai arról számoltak be, hogy fiatalokat és időseket is elraboltak a fegyveres támadók, többségüket a saját házukból. „Még a háborúban is vannak szabályok, most pedig 20-as, 30-as éveikben járó férfiakról beszélünk, akik bementek egy idős nő házába, és elrabolták őt és a szomszédait” – mondta az édesanyjáért aggódó férfi.

„Ő egy csodálatos nagymama, egy nagyon pozitív nő, egy nagyon vicces nő” – így jellemezte Adva Adar a 85 éves nagymamáját, Yaffa Adart. Az idős nőt szintén egy közösségi médiában terjedő videóban látták viszont, amint egy golfkocsi hátulján viszik Gáza egyik utcáján. Ada azt mondta, hogy félti nagymamáját, akinél nem voltak gyógyszerek, így nem tudni, meddig élheti túl ezt a kiszolgáltatott helyzetet.

„Felhívott engem és a szüleinket. Lényegében azért telefonált, hogy elköszönjön, és elmondja, hogy szeret minket” – mondta Alexandra Ariev a húgáról, Karináról a CNN-nek. A 19 éves fiatal a hadseregben szolgál, a Nahal Oz bázison állomásozott a gázai határ közelében. Ariev szerint az utolsó telefonhívás után egy Telegram-videón látták viszont a nőt véres arccal, miközben férfiak azt kiáltják körülötte, hogy „ez még semmi, ez még csak a kezdet”. A család szerint jelentették a videót a hatóságoknak, akik végül megerősítették, hogy a nőt elrabolták. Ariev úgy gondolja, hogy húga a Gázai övezetben lehet, mivel a DNS-minták alapján a nő nem volt a bázisnál talált halottak között.

Brazil, német, mexikói és amerikai is lehet a túszok között

Célpontok lehettek a külföldiek is. Eltűntként tartanak nyilván két mexikóit, három brazilt, egy brit és egy nepáli állampolgárt is. A mexikói külügyminiszer vasárnap már arról beszélt, hogy két állampolgáruk vélhetően a Hamász fogságába került.

A három brazil és a brit állampolgár a Nova zenei fesztiválon voltak, ők onnan tűntek el.

A német külügyminisztérium arról tájékoztatott vasárnap, hogy „feltételezhetően” német állampolgárok is vannak a foglyok között. A Guardian pedig azt írja, hogy Amerika izraeli nagykövete azt állította: több amerikai állampolgár is fogságba eshetett. Joe Biden amerikai elnök úgy fogalmazott, hogy még nem igazolták az információkat, de valószínűleg vannak amerikai foglyok is.

A legtöbb túszról azonban egyelőre Thaiföld számolt be: ők 11 állampolgárukat tartják így számon. A legtöbben mezőgazdasági munkásként dolgoztak azokon a településeken, amelyeket támadás ért szombat hajnalban.

A Hamász civilek kivégzésével fenyegetőzik

A CNN azt írja, hogy a Hamász már négy civil túszt megölt. Egy Hamászhoz köthető Telegram-csatornán közzétett videón négy holttest látható a földön, őket beazonosították a CNN egyik korábbi videójából, amelyen az elfogásuk volt látható.

A Hamász fegyveres szárnyának szóvivője hétfőn azt mondta: elkezdenek kivégezni civil túszokat, amennyiben Izrael továbbra is előzetes figyelmeztetés nélkül hajt végre légicsapásokat a Gázai övezetben civil épületek ellen. Később a Hamász egyik szóvivője azt közölte, hogy addig nem hajlandó tárgyalni a túszok sorsáról, amíg az izraeli támadás alatt állnak.

Miközben a helyzet a túszok egészségügyi állapota miatt is egyre égetőbbé válik, Katar állítása szerint megpróbál közvetíteni a túszok kiszabadítása érdekében, de állítólag Törökország is szerepet vállalna a tárgyalásokban. A Reuters értesüléseit a katari külügyminisztérium megerősítette. „Jelenleg folyamatos kapcsolatban állunk minden féllel. Prioritásunk a vérontás befejezése, a foglyok szabadon bocsátása és annak biztosítása, hogy a konfliktus továbbterjedését megelőzzük” – mondta a külügyminisztérium szóvivője.

Egy izraeli tisztviselő ugyanakkor azt mondta a Reutersnek, hogy nincsenek ilyen tárgyalások, és ezt a BBC-nek is hasonlóan tagadta mindkét fél.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!