„Ez benne az igazi őrület, amikor várod, hogy megtörjön a csend” – egy magyar beszámolója Izraelből

„Éjjel 2:30. Négy órája volt az utolsó rakétázás. A gyerek mellett ébredtem olyan kettő magasságában. Muszáj volt mellé feküdnöm, bármennyire is kicsi a hely kettőnknek, mert nem tudott egyedül elaludni. Hiába simogattam, nyugtattam, mikor elengedtem a kezét, ő görcsösen nyúlt utána, és nyüszögve jelezte könyörgő szemmel, hogy maradjak, így hát maradtam” – írja olvasónk, aki izraeli–magyar kettős állampolgár, tíz éve él a Tel-Aviv és Gáza között félúton fekvő, 150 ezer lakosú Rehovotban a feleségével és fiával, aki most 8 éves.

Olvasónk a szombat hajnali támadások idején nem tudott aludni, akkor írta meg tapasztalatait és gondolatait a helyzetről. A felesége telefonnal a kezében és szemüvegben aludt el, hogy ha újabb támadás jönne, akkor félálomban a gyereket felkapva gyorsan az óvóhelyre tudjanak menekülni. A lépcsőházban az alsó szinten rendeztek be egy kis védett helyet párnákkal, székekkel, takarókkal, mesekönyvekkel és plüssállatokkal. „Vészjóslón kutatom a csendet, hallgatózom, keresem a háború zaját. Ez benne az igazi őrület, amikor várod, hogy megtörjön a csend, sosincs nyugtod, háborúban nincs megnyugvás” – írta Péter.

Várakozás közben ő is a Facebookon megjelenő képeket, híreket pörgette, a palesztinok által túszul ejtett vagy lemészárolt emberekről. „Ez jutott a mai fiataloknak, ez a kép, ami beléjük éghet, ez a pecsét, ami szentesíti hogy ez a generáció is elveszett, csak a vérbosszú és a válaszcsapás logikája marad, billogként beleégetve, lelkük közepébe” – írta olvasónk. Péter beszámolója szerint aztán szombaton a csendet izraeli Hercules-bombázók moraja törte meg, a Gázát támadó repülők és helikopterek a közeli katonai reptérről szálltak fel. „Mennek a gépek szépen sorba, mennek osztani a halált, hogy a másik oldalon is meglegyen a pecsét a szívbe” – olvasható a levélben. Pár perccel később megremegtek náluk az ablakok, „a távolban aratott a halál.”