Amikor megszólal a riadó, akkor azért átszalad a pánik az emberek arcán – olvasónk beszámolója a tel-avivi reptérről

2023. október 7. – 23:07

Másolás

Vágólapra másolva

„Nem félek, ha pánikolok, az nem sokat segít rajtam” – mondja Veronika, akit nemrég értünk el telefonon, és reggel fél kilenc óta vannak kint a tel-avivi reptéren. „Múlt szombaton érkeztünk Izraelbe, most szombaton indultunk volna haza. Reggel hatkor keltünk, nagyjából fél órával később már puffanásnak tűnő furcsa hangokat hallottunk. Akkor még semmilyen elérhető hír nem volt azzal kapcsolatban, hogy mi történik. A belvárosban laktunk, és amikor már nagyon közelről szólt a sziréna, az apartmanunk tulajdonosa beterelt minket a lakás saját óvóhelyére. Amikor nem hallottunk semmit, elhagytuk az óvóhelyet és elindultunk a reptérre. Viszonylag gyorsan kijutottunk. RyanAirrel repültünk volna, de folyamatosan jött az értesítés, hogy a járat technikai probléma miatt késik. Késő délutánig ez ment, majd kaptunk egy értesítést, hogy törlik a járatunkat”.

Olvasónk fotója a tel-avivi reptéren várakozó utasokról
Olvasónk fotója a tel-avivi reptéren várakozó utasokról

Veronika szerint nincs pánikhangulat a reptéren. „Mindenki próbál higgadt maradni, de amikor megszólal a riadó, és terelgetnek minket, akkor azért átszalad a pánik az emberek arcán, és mintha egyre több fegyveres is lenne, de persze nem tudom mihez viszonyítani, a városban mintha többen lettek volna. Én sem pánikolok, de szirénáznak és bombáznak, azért jó lenne minél hamarabb távozni innen. A konzuli szolgálattal is beszéltem, a családom sokat segített, most vettünk az EL AL Israel Airlines járatára jegyet. Mi azért megyünk ezzel a járattal, mert biztonságosabbnak tűnik, de már nem bírok utánanézni valóban így van-e, mert már elfáradtam. Csak reménykedünk, hogy holnap fél hatkor tényleg elindulunk” – mondta a Telexnek olvasónk a tel-avivi reptérről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!