Putyin ellen-olimpia szervezésén gondolkodik, mert lehet, az igaziról kizárják az oroszokat

2023. május 18. – 05:24

frissítve

Putyin ellen-olimpia szervezésén gondolkodik, mert lehet, az igaziról kizárják az oroszokat
Ukrán katonák Bahmut közelében 2023. május 11-én. – Fotó: Serhii Nuzhnenko / Radio Free Europe / Radio Liberty / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva
  • Rakétákat indított Ukrajnára az orosz hadsereg csütörtök hajnalban, országszerte megszólaltak a légi szirénák.
  • Odesszában találat ért egy ipari területet, egy ember meghalt, ketten megsebesültek. Mindannyian őrként dolgoztak a polgári célokat szolgáló objektumban.
  • Kijev felett a rakétákat megsemmisítették, az egyik roncsai azonban egy garázsra zuhantak, személyi sérülés azonban nem történt.
  • A Patriot rakétavédelmi rendszer egyike kisebb sérülést szenvedett, az oroszok szerint meg is semmisült. Állítólag négy másikat is likvidáltak. Hivatalosan csak kettő Patriot van Ukrajnában, ami nem csak a megsemmisülés tényét, de a megtámadott eszközök számát is kétségessé teszi.

Vlagyimir Putyin azt javasolta, hogy a jövő évi párizsi olimpia (július 26–augusztus 11.) után pár nappal rendezzék meg a Barátság világjátékokat. A részleteket július elsejéig kell kidolgoznia Oleg Misusztyin miniszterelnöknek. Az ötlet egyébként a sportminiszteré, Oleg Matyiciné – írta az insidethegames.

A BRICS országok, vagyis az oroszok mellett Brazília, India, Dél-Afrika és Kína a nyáron, johannesburgi találkozójukon fognak tárgyalni erről. Erre a csúcsra úgy hírlik, Putyin is ellátogat.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hajlandó lenne szigorú feltételek közt visszaengedni az orosz sportolókat, de ez ellenállásba ütközött, az ukránok mellett a lengyelek és a balti államok is hevesen tiltakoztak.

Az 1984-es Los Angeles-i olimpia bojkottja után a szocialista országok megrendezték a barátság versenyeket, a vívásnak például Budapest volt a helyszíne.

Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-zsoldosok főnöke sokadszor is élesen nekiment az orosz vezetésnek. Bírálta már azért őket, mert nem adtak neki megfelelő lőszert. Most egy komoly stratégiai hibáról számolt be, amit az oroszok követtek el Bahmutnál, a háború legvéresebb, hónapok óta tartó csatájában. Szerinte 570 méterrel visszavonultak a szárnyakon, ezzel sebezhetővé tették Prigozsin seregét. Valószínűleg csapást is mértek a katonáira.

„A Honvédelmi Minisztérium legfelsőbb vezetőségéhez fordulok, azért teszem ezt nyilvánosan, mert nem olvassák el a leveleimet. Kérem, ne tegyenek védtelenné minket” – panaszkodott. Prigozsin azt állította, hogy Bahmutot nagy veszteség árán ugyan, de lerombolták. Az ukránok eközben arról számoltak be, hogy területeket foglaltak vissza. (Guardian)

Dezinformációnak tartja az ukrán ellentámadásról szóló kijelentéseket Alekszandr Lukasenko belarusz elnök, akinek a szavait a BelTa helyi hírügynökség alapján idézte az MTI.

„Azt kell mondanom, hogy a legnagyobb félretájékoztatás ez az ellentámadás. Véleményem szerint nincs és nem is lehet ellentámadás. Ez egyszerűen őrültség. Öt az egy ellen a fronton felszerelésben és emberekben – egyszerűen őrültség. Kiterjesztik a háborút, rákényszerítik az ukránokat, hogy folytassák, és mindenki fulladjon bele ebbe a konfrontációba” – fogalmazott Putyin szövetségese.

Fotó: Gavriil Grigorov/AFP
Fotó: Gavriil Grigorov/AFP

Szólt arról, hogy Ukrajna előfeltételeket támaszt, hogy megakadályozzon minden tárgyalást az Oroszországgal fennálló konfliktus megoldásáról. Szerinte nem kell más, mint hogy a felek tárgyalóasztalhoz üljenek. Új dokumentumot kell kidolgozni az ukrajnai rendezésről szóló tárgyalások alapjául. Nem azokat, amelyeket a 2022-es belarusz orosz–ukrán tárgyalásokon dolgoztak ki. Egy olyan új kell, ami nem teljes mértékben hátrányos Oroszországnak, mint az előző. „Amint Oroszország beleegyezett a békekezdeményezésekbe, a megállapodásba, a projektet a kosárba dobták” – jelentette ki a belarusz elnök.

A japán védelmi minisztérium csütörtökön közölte, hogy júniusban két ukrán háborús sérült katona kap rehabilitációs kezelést egy japán katonai kórházban. A sebesülteket a tokiói Önvédelmi Erők Központi Kórháza fogadja a tárca közleménye szerint, azt azonban nem részletezték, hogy milyen természetűek a katonák sérülései, és arról sem tájékoztattak, hogy a későbbiekben további háborús sebesült ukrán katonákat is kezelnek-e majd Japánban.

Egy japán kormánypárti képviselő a hivatalos közlemény megjelenése előtt elmondta, hogy ez az első alkalom, hogy külföldi katonákat kezelnek a kórházban. A név nélkül nyilatkozó politikus hozzátette, hogy a kezelés költségét zömmel a japán fél állja. A védelmi tárca közleményét röviddel a G7-országok vezetőinek május 19-21. közötti hirosimai csúcstalálkozója előtt adták ki. A találkozó napirendjén a kiemelt témák között szerepel Ukrajna támogatása és az Oroszország elleni szankciók kérdése. (MTI)

Orosz híradások szerint a Kinzsal rakétával sikerült megsemmisíteni az amerikaiak által Ukrajnának adott Patriot rakétavédelmi rendszert Kijev közelében. A CNN szerint azonban a védelemben egyre fontosabb szerepet játszó Patriot csak kisebb sérülést szenvedett. A MiG–31K vadászgépről indított hiperszonikus Kinzsal az oroszok szerint tökéletesen alkalmas a Patriotok megsemmisítésére – ezzel szemben a CNN-nek Wesley Clark nyugalmazott tábornok, a NATO európai erőinek egykori főparancsnoka azt mondta, hogy a Patriotok hatékonyan hárítják el a hiperszonikus rakétákkal végrehajtott orosz támadásokat is.

Videófelvételen az orosz légierő egyik MiG-31K vadászgépe a hasára szerelt Kinzsal hiperszonikus cirkálórakétával – Fotó: Orosz Védelmi minisztérium / Reuters
Videófelvételen az orosz légierő egyik MiG-31K vadászgépe a hasára szerelt Kinzsal hiperszonikus cirkálórakétával – Fotó: Orosz Védelmi minisztérium / Reuters

Ugyanakkor azt az amerikai források is elismerik, hogy a Kinzsal veszélyt jelenthet a Patriotokra. Kedden azonban hat ilyen rakétát is megsemmisített a rendszer – számolt be róla a CNN.

Ukrajnában jelenleg két Patriot rakétavédelmi rendszer van: az egyik az Egyesült Államoktól, a másikat Németország és Hollandia adta át közösen.

Ugyanakkor az orosz védelmi minisztérium két napja már öt Patriot megsemmisítéséről számolt be.

Patriot rakétarendszer egy lengyelországi hadgyakorlaton – Fotó: Janek Skarzynski / AFP
Patriot rakétarendszer egy lengyelországi hadgyakorlaton – Fotó: Janek Skarzynski / AFP

Felesleges, rengeteg embert felemésztő és ukrán ellentámadásra ad lehetőséget – így összegezte az oroszok 10 hónapja erőltetett bahmuti ostromát Wesley Clark. A NATO európai haderőinek egykori főparancsnoka szerint elhibázott stratégiailag is elhibázott volt az orosz irány Bahmutnál, ahol hamarosan ukrán ellentámadás bontakozhat ki – derült ki a CNN-nek adott interjújából.

A 78 éves Clark – aki 2003-ban a Demokrata Párt előválasztásán is indult, ám egy állam megnyerése után visszalépett a George W. Bushsal szemben végül alulmaradt John Kerry javára – bizonyos abban, hogy az orosz erők nem tettek előnyre szert Bahmutban sem taktikailag, sem stratégiailag.

A katonák azt az utasítást kapták, hogy vegyék be Bahmutot, kerül, amibe kerül, most pedig azzal kell szembenézniük, hogy az ukrán erők bekeríthetik őket – vont mérleget a nyugalmazott tábornok. „Ez szimbolikus veresége lehet az orosz hadseregnek, és ezután akár egy meglepetésszerű ellentámadás sem lehetetlen Bahmuton át az orosz állások középpontja felé.” Az ukrán ellentámadásról elmondta, hogy ideális esetben elindulhat a Krím irányában is, de több irány sem elképzelhetetlen, így a keleti Bahmut felől induló sem, és felmerülhet egy átkelés is a Dnyeper folyón, amely mögé Herszon városát feladva tavaly novemberben húzódtak vissza az oroszok, onnan lőve továbbra is a korábban kilenc hónapon át megszállás alatt tartott, egykor háromszázezres város. (A Telex Herszonban az orosz erők elvonulása utáni napokban, majd öt hónappal később is járt.)

A beszélgetésben az Ukrajnának adott amerikai Patriot rakétavédelmi rendszerről is szó volt, amely Clark szerint az orosz reményekkel ellentétben nagyon is hatékonyan fogja el a hiperszonikus rakétákat. Úgy vélte, a kérdés csak az, mennyi Patriotot ad Ukrajnának az Egyesült Államok.

Az utóbbi 24 órában átléphette a 200 ezer fős emberveszteséget az Ukrajnára támadt orosz haderő – derült ki az Unian adataiból. A számok csak becslések, a halottak és a súlyos sérültek összesített létszámára vonatkozik.

Pontos adatok sem az orosz, sem az ukrán veszteségről nincsenek, de az nem kétséges, hogy az orosz haderő vesztesége sokszorosa annak, mint amennyivel a tavaly február 24-én megindított, villámháborús fegyveres akcióval Oroszország számolt.

Az ukrajnai invázióban életüket vesztett orosz katonák sírja a tulai Jefremov temetőjében – Fotó: Natalia Kolesnikova / AFP
Az ukrajnai invázióban életüket vesztett orosz katonák sírja a tulai Jefremov temetőjében – Fotó: Natalia Kolesnikova / AFP

Az adatokat egy törvénymódosítással korábban már titkosította a Kreml. A törvény szerint ugyanis a békeidőben elszenvedett veszteség sem nyilvános adat – márpedig Oroszország hivatalosan nem háborút visz, hanem különleges katonai műveletet folytat Ukrajnában.

Igaz, Vlagyimir Putyin a május 9-i beszédében egy ponton háborúról szólt. Hogy a veszteség nagyobb, mint amennyi könnyedén kezelhető lenne, az látszik abból is, hogy az orosz háborús propagandagépezetben is okoz néha zavart, olykor a hadi helyzetet sem látják kötelezően jónak, ahogyan azt a Kreml elvárná.

Legutóbb az orosz állami RT csatorna vezetője, Margarita Szimonjan igyekezett elbagatellizálni a veszteséget, egyrészt azzal, hogy az ember mindenütt meghalhat, akár a stúdióban a lámpák alatt, másrészt a koronavírus tavalyelőtt sokkal több embert vitt el, mint az Ukrajnában folyó harcok.

Egy ember meghalt Odesszában, ahová orosz rakéta csapódott be csütörtök hajnalban. Oroszország Ukrajna több megyéjét is rakétákkal célozta, többségét azonban az ukrán rakétavédelem megsemmisítette. Kijevben egy ilyen megsemmisített rakéta roncsa egy garázssorra zuhant, a jelentések szerint azonban ott senki sem sérült meg.

Az Ukrajna délnyugati részén fekvő Odesszába a Fekete-tenger felől érkeztek a rakéták. Ezek nagy részét sikerült kivédeni, ebben elsődleges szerepet játszanak a nyugati rakétavédelmi rendszerek. A várost végül így is elérő rakéta ipari területre csapódott be, az áldozat és a két sérült őrökként dolgoztak a találatot szenvedett civil épületben.

Orosz rakétákat semmisített meg a kijevi légvédelem csütörtök hajnalban. A rakéta roncsai egy garázssorra zuhantak, de a támadásban senki sem sérült meg – írta az Unian. A károk felmérése jelenleg is tart. Ukrajna több megyéjében is megszólaltak a légiszirénák csütörtök hajnalban. Kijev, Zsitomir és Hmelnyickij megyékben arra kérték a lakosságot, hogy ne hagyják el az óvóhelyeket.

Helyszínelő vizsgálja a Kijev felett szétlőtt cirkálórakéta maradványait, és egy magánház udvarába csapódott roncs – Fotó: Valentyn Ogirenko, Press service of the National Police of Ukraine in Kyiv region / Reuters Helyszínelő vizsgálja a Kijev felett szétlőtt cirkálórakéta maradványait, és egy magánház udvarába csapódott roncs – Fotó: Valentyn Ogirenko, Press service of the National Police of Ukraine in Kyiv region / Reuters
Helyszínelő vizsgálja a Kijev felett szétlőtt cirkálórakéta maradványait, és egy magánház udvarába csapódott roncs – Fotó: Valentyn Ogirenko, Press service of the National Police of Ukraine in Kyiv region / Reuters

  • Két hónappal meghosszabbították a fekete-tengeri gabonamegállapodást.
  • Oroszország rakétatámadást indított a dél-ukrajnai Mikolajiv városa ellen, a csapásokban polgári épületeket is eltaláltak.
  • Az orosz védelmi minisztérium szerint csapataik kedvezőbb védvonalat foglaltak el a kelet-ukrajnai Bahmutnál. Ugyanakkor Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport alapítója szerint az orosz erők visszavonultak, és súlyos áldozatok árán megszerzett területeket adtak fel.
  • Li Hui, Kína eurázsiai ügyekért felelős különmegbízottja, korábbi oroszországi nagykövet Kijevben tárgyalt ukrán vezetőkkel. A háború kitörése óta ez volt az első alkalom, hogy egy magas rangú kínai küldött Ukrajnában járt.
  • Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter kijelentette, hogy Ukrajna nem fog elfogadni semmilyen olyan javaslatot a háború befejezésére, amely területvesztéssel járna.
  • Magyarország nem csatlakozott az Európa Tanács jegyzékéhez, ami Oroszország elszámoltathatóságáról szól.

Az előző nap történéseit ide kattintva lehet visszaolvasni.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!