Az orosz háborús influenszer likvidálása súlyos presztízsveszteség a Kremlnek

Április másodikán bomba robbant Szentpétervár központjában, a Street Food Bar No. 1 kávézóban. A robbantásban meghalt Makszim Fomin orosz háborús tudósító. A Kreml-párti háborús influenszer halálának körülményei minden elemükben, szinte szájbarágósan magukba sűrítik mindazt, amit Oroszország képvisel azóta, hogy tavaly február 24-én megtámadta Ukrajnát.

Fegyveres rablóból hazafias influenszer

Kezdjük magával Fominnal – azaz mivel ez csupán egy választott művésznév –, Vladlen Tatarszkijjal. (A cikk további részében ezen a néven hivatkozunk rá.) A „tatár” vezetéknév egyébként önmagában is jelentésgazdag, elvégre néhány évszázadba telt, mire Oroszország felülkerekedett rajtuk, de a Vladlen is beszédes:

ez egy létező szovjet utónév, nem más, mint a Vlagyimir Lenin összevonása.

Fomin életútja is pontos lenyomata Oroszország államilag felemelt új hőseinek: a haditudósító Donyeck megyében született 1982-ben, harcolt az oroszbarát szeparatisták oldalán – előtte azonban, 2014-ben fegyveres rablásért börtönben ült.

Típusa pontosan illeszkedik az ukrajnai háborúhoz nagyrészt orosz börtönökből toborozott Wagner magánhadsereg tagjaihoz.

„Mindenkit legyőzünk, mindenkit megölünk, mindenkit kirabolunk, akit kell, minden úgy lesz, ahogyan mi szeretjük”

– üzente nem sokkal halála előtt Tatarszkij a Wagner-zsoldosok stílusában.

Hogy mennyire bizarr hősöket termelt ki az elmúlt egy évben a független sajtó maradékát is elsorvasztó állam hivatalos ideológiája, ahhoz érdemes megnézni a Ria Novosztyi lap Hős-rendbontó című nekrológját az ukrán katonák elpusztításáról, az ukrán nyelv feleslegességéről is elmélkedő Tatarszkijról:

„A társadalom szemében ellentmondásos személyiség. A magasröptű moralistákat elriasztotta büntetett előélete – egykoron börtönben ült fegyveres rablásért. A földhözragadtabbak, a háború realitásait jobban ismerő társai más képességeiért becsülték: színes, sajátos humoráért, vakmerőséggel határos bátorságáért, éleslátásáért és fenomenális emlékezőtehetségéért.”

„Igazi férfi és hazafi volt. Donbassz szabadságért folytatott küzdelmének első napjaitól azok mellett állt, akik védték szülőföldjük méltóságát és egységét Oroszországgal. Mélyenszántó, sziporkázó újságíróként ismertük. A szó volt az ő fegyvere. Az igazsággal védte a hazát”

– írta a most megölt influenszerről Alekszandr Beglov, Szentpétervár kormányzója, kihagyva a tényt, hogy Tatarszkij fegyveresen is harcolt, és civilben épp fegyveres bűnözőként volt elítélve. Beglov tragédiának, embertelen bűncselekménynek nevezte a merényletet, amelyet a hatalom egyértelműen Ukrajnához kötődő terrorista akciónak minősített.

Tatarszkij effajta dicsérete jól illeszkedik a magánhadsereg alapítója, Vlagyimir Putyin egyik – bár messze nem a legbelsőbb körből származó – bizalmasának felemelkedéséhez, Prigozsinhoz. A fiatalon börtönt megjárt, majd a szentpétervári éttermi vállalkozásain keresztül a Kreml megbízható ételellátójává emelkedett Prigozsinról itt olvashatja korábbi portrénkat.

Az ő személye szintén fontos eleme a Tatarszkijjal végző robbanásnak: a kávézó ugyanis, ahol Tatarszkij a háborús tudósítás mindennapjairól számolt volna be, a „Putyin séfjeként” ismert Prigozsiné volt. A kávézóban hétvégente tartottak találkozókat, „Kiber Z front” néven.

A kávézó nem messze fekszik a Wagner magánhadseregének szentpétervári irodájától, sőt, alig néhány száz méterre Vlagyimir Putyin egykori lakásától – emlékeztetett a ma már Oroszországon kívülre szorított Dozsgy tévécsatorna műsorában Szergej Kovalcsenko.

Félmilliós követőtábor az influenszer mögött

Az Oroszországban ma már nem elérhető Novaja Gazeta újságírója szerint mindez garantálja, hogy a Tatarszkij halálát okozó robbanást egész Oroszországban meghallják – már csak azért is, mert a Kreml-párti férfi Telegramm-csatornájának 500 ezres követőtábora volt, ami ebben a műfajban még a 140 milliós Oroszországban is jelentős tétel. Rendszeres vendége volt az egyik legismertebb orosz propagandista – a kilencvenes években még nyugatos rendszerváltó demokrataként indult – Vlagyimir Szolovjov műsorainak is.

A szerepe miatt nemzetközi szankciók személyre szóló listáján lévő Szolovjov szerint az akció egyértelműen az orosz hadsereghez kötődik és illeszkedik a korábbi merénylethez, amelyben a Kreml ismert propagandistájának, Alekszandr Duginnak a lánya, Darja Dugina halt meg tavaly. (A fiatal nő is aktívan felszólalt az Oroszországban háború helyett csak rendkívüli katonai hadműveletnek nevezhető, Ukrajna elleni támadás mellett, de a merénylet valódi célpontja apja lehetett, aki azonban végül nem ült be a pokolgéppel felszerelt autóba.)

Tatarszkij halálát – bár az első hírek még gázrobbanásról szóltak – egy neki ajándékozott mellszobor okozta, amelybe 200 gramm trotilnak megfelelő robbanószer volt elrejtve Ezen a felvételen látható, hogy átveszi az őt ábrázoló, aranyozott szobrot:

Hétfőn már őrizetbe is vettek egy nőt a merénylettel kapcsolatban. Egy nappal korábban még egy másik nő, az ukrajnai Ivano-Frankivszból származó Marija Jarun volt a hírekben azzal kapcsolatban, hogy ki nyújtotta át Tatarszkijnak a mellszobrot, amely öt perccel később felrobbant:

A nő, aki a robbanó szobrot hozta

A végül őrizetbe vett nő Darja Trepova, akiről az orosz belügyminisztérium egy rövid kihallgatási részletet is közölt. A megvágott felvételen a 26 éves szentpétervári Trepova elismerte, hogy ő vitte be a szobrot, de arról nem beszélt, hogy tudott volna a benne elrejtett robbanószerről.

„Tudod, miért vettek őrizetbe?”

„Tulajdonképpen azért, mert jelen voltam Vladlen Tatarszkij meggyilkolásának helyszínén.”

„Mit csináltál?”

„Én vittem oda azt a szobrot, amelyik felrobbant.”

„Kitől kaptad?”

„Ha lehet, erről inkább később beszélnék.”

A felvételen ennyi hallatszik, de az orosz nyelvű, ám külföldön működő Hodorkovszkij Live szerint Trepova közölte, hogy őt csak felhasználták a merénylethez. Trepova több háborút ellenző tüntetésen vett részt, elő is állították, tíz nap elzárást is kapott – ahogyan sok ezren Oroszországban az invázió első napjaiban tartott Kreml-ellenes tüntetéseken – de ismerői kizártnak tartják, hogy tudatosan részt vett volna egy gyilkosságban.

Trepova lapinformációk szerint a Szentpétervári Állami Egyetemre járt, de nincs arról hír, hogy milyen szakra és hogy elvégezte-e. Állítólag egy vintage ruhaboltban dolgozott, de nemrég otthagyta állását, és az utóbbi időben már inkább Moszkvában lakott.

Körözik a nő férjét is, aki a széles körben ismeretlen és be sem jegyzett Oroszország Libertariánus Pártja elnöke. Dmitrij Rilov – akivel a BBC-nek nyilatkozó ismerősök szerint Trepova inkább csak egy baráti vicc gyanánt kötött házasság révén volt a felesége – nem volt a merénylet helyszínén, sőt, állítólag korábban el is hagyta az országot, írta a Szabadság Rádió.

A robbanásban 30 ember sérült meg, főként a rendezvényre érkező nézők első sorából.

A Kreml megtalálta Navalnijt a robbantáshoz

Nem maradhatott ki az ügy tálalásából a belső ellenzék sem: a hatóságok szerint a bebörtönzött Alekszej Navalnijhoz köthető, betiltott Alapítvány a Korrupció Elleni Küzdelem Alapítványával (FBK) kapcsolatban állók is részt vettek a szervezkedésben. Navalnij – mára külföldön élő – munkatársai szerint várható volt, hogy a Kreml felhasználja a történteket a Kreml legismertebb és legszervezettebb ellenzéki erejével és annak vezetőjével szemben.

Kijev sem ismerte el, hogy köze lenne a történtekhez. Az ukrán elnök tanácsadója szerint belső harcok eredménye Tatarszkij halála. „Elkezdték az üvegben egymást felzabálni a pókok” – írta Mihajlo Podoljak. Volodimir Zelenszkij tanácsadója szerint ez már a belső törésvonalak jele, amelyek mentén széteshet az orosz hatalom.

Ennek megalapozottsága vitatható, bár kétségtelen, hogy a háborúpárti orosz propagandista halála után a Kreml hívei látványos válaszcsapást követelnek. „Tatarszkijt ukrán terroristák ölték meg. Nyilvánvalóan mindenütt van belőlük az országban. Ölni fognak és robbantani” – írta az orosz állami Russia Today korábbi vezető beosztású munkatársa, ami akarva-akaratlan az orosz vezetés kritikájaként is értelmezhető.

A Kreml propagandistái zavarban vannak

És ez a kritika mintha erősödne a villámháborúnak ígért, Ukrajna elleni invázió 14. hónapjában. „Ha veszítünk, nagyon-nagyon rossz lesz, az országnak és mindannyiunknak” – mondta Karen Sahnazarov a Rosszija tévécsatorna beszélgetős – általában Putyin dicséretének túllicitálására korlátozódó – műsorában. Az erről szóló bejátszások ezen a Kremllel kritikus videóban láthatók.

A szovjet-orosz rendező szavai szokatlanul hatnak a Kreml-párti orosz sajtóban – másmilyen pedig nincsen, miután a hatalom az elmúlt egy évben a kritikus sajtó maradékát is ellehetetlenítette.

„Várjuk öntől a kilátásokat, a folyamatok értékelését, mert nem élünk egyszerű időket, és a jövőben sem ígérkeznek egyszerűbbnek, bár egy időben reménykedtünk a gyors befejezésben” – mondta ugyanebben a műsorban Olga Szkabejeva az állami narratívát egyébként magától értetődően közvetítő újságíró, hozzátéve, hogy nagyon aggasztónak ígérkeznek az ukrán ellentámadásról szóló hírek.

Ez megint csak látványosan elüt a korábbi nyilatkozatoktól, amelyek magabiztos győzelemről, széteső Ukrajnáról szóltak, ahol csak náci hordák küzdenek a békés lakosságot megfélemlítve.

Az elit elégedetlensége most jobban látszik

Most már Ukrán hadseregről beszélnek, a zsigeri lekezelés eltűnt a nyilatkozatokból.
„Ez az elégedetlenség korábban is megvolt az elit körében, csak most láthatóbbá vált” – mondta a Telex kérdésére az Oroszországból szintén külföldre szorított moszkvai Carnegie Alapítvány szakértője. Makszim Szamorukov szerint azonban ebből messzemenő következtetéseket nem lehet levonni. „Ez a lényegen nem változtat semmit” – a lényeg pedig az, hogy Putyint nem kényszeríti rá a mozgásképtelen elit a változtatásra. „Ha így lenne, Putyin el sem indított volna semmit” – mondta Szamorukov.

Az elégedetlenség gyors változást a kézzel vezérelt rendszerben valóban kevéssé okozhat, nincsenek meg azok az intézmények, amelyeken keresztül ezt az orosz társadalom becsatornázhatná. A szigorú szabályozás, a sokasodó ítéletek néhány, háborút ellenző poszt miatt önmagában is ellehetetlenítették a korábban itt-ott fellobbanó tüntetéseket.

Ugyanakkor Sahnazarov szavai a már idézett műsorban olyan igényekre világítottak rá, amelyeknek egyre kevésbé tud megfelelni az orosz propaganda: „Képzeljék el, hogy 1943-ban, a kurszki csata előtt a szovjet hallgatók, csak Tigrisekről, Leopárdokról hallanak... hogy készülődnek, gyülekeznek... milyen lelkiállapotban harcolna így ellenük egy hadsereg? Valami nincsen rendben a védelmi minisztérium tájékoztatási politikájában” – mondta Sahnazarov, aki szerint így nem is lehet küzdeni az ukrán haderővel szemben, ezért is lenne ideje megmutatni, hogyan ontja a haditechnikát az orosz hadiipar. Márpedig nehézségek ezzel bőven akadnak.

A különböző technológiai forrásoktól Oroszországot megfosztó szankciók súlyosan megnehezítik az orosz precíziós fegyverek gyártását, miközben nyugati segítséggel az ukrán hadsereg ennek egyre inkább birtokában van. Hagyományos eszközökben is hiány van, bár a lőszergyártás felpörgetésére az orosz hadiipar alkalmas lesz, ám ez a háború máig sem pontosan körvonalazott orosz céljainak elérésére kevés lesz, ahogyan erre korábban Rácz András katonai szakértő rámutatott.

Dávid itt, Góliát ott, és viszont

Egyelőre marad az orosz állami narratívának az a része, amely a győzelem hiányát igyekszik sikerként beállítani. Ez jelentősen változott az Ukrajna meghódítását inkább órákra, mint napokra tevő kezdeti nyilatkozatok óta. Ebben a pótlólagos értelmezésben Oroszország ma már Dávid, amely küzd az ukrajnai Góliát – azaz az egész Nyugat, a NATO által megsegített ukrán haderő – ellen.

Az eredmény ebben az értelmezésben az, hogy sikerül Oroszország – nemzetközileg elismert – határain kívül tartani az ellenséget, amely az ország megsemmisítésére törekszik. Igaz, nem volt Oroszország megtámadására készülő erő, így ez a siker csak a Kreml narratívájában létező eredmény.

Kérdés, hogy ez az értelmezés meddig tart ki, miközben az ország úgy veszített több mint 160 ezer katonát, gyöngítette saját helyzetét a katonai kudarccal a volt szovjet tagállamok szemében, a NATO várható bővítését kiprovokálva, hogy valódi stratégiai céljaiból lényegében semmit nem ért el.