A kelet-ukrajnai szakadárok szerint robbanás történt egy luhanszki gázvezetéknél

2023. január 7. – 09:57

frissítve

A kelet-ukrajnai szakadárok szerint robbanás történt egy luhanszki gázvezetéknél
Ukrán tüzérek készülődnek Piskynél január 6-án – Fotó: Diego Herrera Carcedo / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Robbanás történt egy gázvezetéken az úgynevezett Luhanszki Népköztársaságban, Lutuhinye városában. Emiatt 11 ezer fogyasztó maradt gázellátás nélkül – jelentette be a szakadár Luhanszkgaz vállalat sajtószolgálata.

„Január 7-én este robbanás történt a lutuhinyói fő gázvezetéken, amelyhez tűz is társult” – közölték az Interfax orosz hírügynökséggel. Hozzátették, a vállalat vezetősége és szakemberei jelenleg is a helyszínen tartózkodnak, és a tűz megfékezésén dolgoznak. A robbanás okáról nem számoltak be.

Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője egy szombati tájékoztatón az állította, hogy az orosz hadsereg a teljes frontvonalon betartja a tűzszünetet, az ukránok azonban nem. Egy nappal korábban az orosz védelmi minisztérium azt közölte, hogy Vlagyimir Putyin elnök utasítására január 6-án 12 órától január 7-én 24 óráig tűzszünetet rendeltek el az ukrajnai frontvonal teljes hosszán.

Ugyanakkor több jelentés szerint is tovább folytak a harcok az ideiglenes tűzszünet ellenére. A brit védelmi minisztérium azt közölte, hogy a leghevesebb harcok a Luhanszk régióban található Kreminna város körül zajlottak.

Az ukrán hatóságok beszámolója szerint az elmúlt 24 órában hat régióból jelentettek orosz támadásokat, köztük Herszonból, ahol Jaroszlav Janusevics kormányzó közlése szerint egy mentőmunkás meghalt, hét civil pedig megsebesült. A donyecki területen két civilt öltek meg Bahmutban és a közeli Kraszna Hora városban, heten pedig megsebesültek.

Az oroszok Harkivban, Szumiban, Mikolajivban és Zaporizzsjában is folytatták a támadásokat az ukránok szerint. Zaporizzsja régióban 16 településre mértek csapást, főleg közműveket és épületeket támadtak.

(Interfax)

A Biden-kormányzat arra kérte az olasz kormányt, hogy a lehető leghamarabb biztosítson további légvédelmi rendszereket Ukrajna számára. Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó az olasz miniszterelnök diplomáciai tanácsadójának, Francesco Talónak azt mondta, hogy Ukrajna további támogatására van szükség.

A La Repubblica olasz napilap szerint Talo elítélte az orosz inváziót a Sullivannel folytatott beszélgetésében, és megerősítette, hogy az olasz kormány kész további támogatást nyújtani. Diplomáciai források szerint Washington kifejezetten arra kérte Rómát, hogy az olasz-francia fejlesztésű SAMP/T komplex légvédelmi rendszert biztosítsák az ukrán hadsereg számára.

Pénteken az amerikai kormány több mint 3 milliárd dollár értékű katonai támogatás, többek között Bradley harcjárművek küldését jelentette be. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ezt úgy kommentált, hogy „pontosan ez az, amire szükségük van”.

(Sky News)

A McDonald's ellátási hiányosságok miatt bezárta a kazahsztáni éttermeit. A gyorséttermlánc nem részletezte ugyan, hogy mi okozta a hiányt, de feltételezhetően az orosz-ukrán háború áll a háttérben. A BBC azt írja, hogy a McDonald's megtiltotta a helyi franchise partnereinek, hogy orosz beszállítóktól szerezzenek be hozzávalókat.

A McDonald's kazahsztáni üzemeltetője, a Food Solutions KZ azt közölte, hogy új márkanév alatt nyitja újra az éttermeket. A legnagyobb kazah városban, Almatiban munkásokat láttak, akik eltávolították a McDonald's feliratot az egyik étterem homlokzatáról.

Munkások eltávolítják a McDonald's egyik éttermének feliratát a kazahsztáni Almatiban 2023. január 6-án – Fotó: Pavel Mikheyev / Reuters
Munkások eltávolítják a McDonald's egyik éttermének feliratát a kazahsztáni Almatiban 2023. január 6-án – Fotó: Pavel Mikheyev / Reuters

A szomszédos Oroszország Kazahsztán fő kereskedelmi partnere, de miután Moszkva február 24-én megtámadta Ukrajnát, nemzetközi szankciók egész sorával sújtották az orosz gazdaságot. Ennek következtében számos kazah vállalkozás is ellátási problémákkal szembesült.

A Reuters egy, a Food Solutions KZ-hez közel álló forrásra hivatkozva azt írja, hogy a szankciók és a McDonald's májusi oroszországi kivonulása arra késztette a vállalatot, hogy máshol keressen beszállítókat, és ne vásároljon többé orosz termékeket. Ez azonban nehéznek bizonyult, és a McDonald's novemberben bejelentette, hogy az ellátási problémák miatt „ideiglenesen” felfüggeszti működését Kazahsztánban. Most úgy tűnik, hogy végleg bezárják az ottani éttermeiket. A McDonald's 2016-ban kezdte meg működését Kazahsztánban, 24 városban nyitottak éttermeket, és mintegy kétezer embert foglalkoztattak.

A Food Solutions KZ vezetője, Aszet Maszanov a kazah kormánnyal december 12-én tartott megbeszélésen azt mondta, erőfeszítéseket tesznek a hústermékek helyi beszerzésére annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb újraindíthassák működésüket.

Vlagyimir Putyin orosz elnök szombat reggel részt vett egy ortodox karácsonyi istentiszteleten a moszkvai Kremlben.

Az elnök egyedül volt.

Fotó: Sputnik / Reuters Fotó: Sputnik / Reuters
Fotó: Sputnik / Reuters
Fotó: Sputnik / Reuters

Az orosz légvédelmi erők ukrán dróntámadást hárítottak el, ezúttal a Fekete-tengernek azon részénél, ahol az orosz hadsereg flottája állomásozik – közölte szombat reggel Mihail Razvozsajev, Szevasztopol kormányzója.

A drón az orosz haditengerészeti flotta Szevasztopol közelében lévő bázisát vette célba, azonban még becsapódás előtt megsemmisítették.

Ukrajna elutasította azt a 36 órás fegyvernyugvást, amelyet Vlagyimir Putyin orosz elnök az ortodox karácsony miatt egyoldalúan rendelt el. Kijev szerint a január 6. déli 12 órától 7., szombat éjfélig tartó tűzszünet csupán „képmutató elterelő taktika” az oroszok részéről, amelynek segítségével kifújhatják magukat és új felszereléssel térhetnek vissza a hadszíntérre. A fegyvernyugvás érvénybe lépése ellenére pénteken egész Ukrajnában légiriadót rendeltek el az esetleges támadásokra felkészülve.

Az Oroszország által 2014-ben megszállt Krím félsziget kikötőit nem először éri dróntámadás. Az ott állomásozó orosz haderők legutóbb csupán néhány napja hárítottak el egy feléjük tartó ukrán drónt, a leglátványosabb támadás azonban augusztusra datálható: az akkor becsapódó pilóta nélküli légi járművek több harci repülőgépet is megsemmisítettek egy orosz haditengerészeti bázison.


Ukrajna-szerte folytatódtak az orosz támadások Moszkva 36 órás fegyverszünete ellenére, írja a Sky News.

Az ukrán hatóságok szerint Oroszország folytatta a civilek elleni támadásokat, legalább hárman meghaltak és 14-en megsebesültek. Az elmúlt 24 órában hat régióból jelentettek támadásokat, köztük Herszonból, ahol Jaroszlav Janusevics kormányzó közlése szerint egy mentőmunkás meghalt, hét civil pedig megsebesült.

A keleti Donyecki területen két civilt öltek meg Bahmutban és a közeli Kraszna Hora városban, heten pedig megsebesültek. Az oroszok Harkivban, Szumiban, Mikolajivban és Zaporizzsjában is folytatták a támadásokat az ukránok szerint. Zaporizzsja régióban 16 településre mértek csapást, főleg közműveket és épületeket támadtak.

Kirill pátriárka javaslatát követve az orosz elnök egyoldalú fegyverszünetet hirdetett január 6. 12 órától január 7. éjfélig, hogy az ortodoxok részt vehessenek a templomokban megtartandó liturgián az ortodox karácsony alkalmából. Az intézkedést számos kritikával illették.

Így ünnepelték az ortodox karácsonyt Ukrajna városaiban:

Fotó: Reuters Fotó: Reuters
Fotó: Reuters
Fotó: Reuters

És így ünnepeltek a fronton:

Fotó: Reuters Fotó: Reuters
Fotó: Reuters
Fotó: Reuters


Ukrajnának legalább 1,79 milliárd dollárra (660 milliárd forint) lesz szüksége ahhoz, hogy a távközlési ágazatot a háború előtti szintre állítsa vissza – közölte egy ENSZ-ügynökség.

A genfi székhelyű Nemzetközi Távközlési Unió (ITU) még áprilisban mérte fel, milyen mértékű pusztítást végzett az ukrán kommunikációs hálózatban a háború. A jelentés szerint az oroszok az ország egyes részein teljesen megsemmisítették vagy elfoglalták a hálózatokat.

Orosz támadásban megsemmisült adótorony az ukrajnai Jampilban, 2022. december 28-án – Fotó: Clodagh Kilcoyne / Reuters
Orosz támadásban megsemmisült adótorony az ukrajnai Jampilban, 2022. december 28-án – Fotó: Clodagh Kilcoyne / Reuters

„A katonai támadások kezdete óta az oroszok a megszállt és háború sújtotta ukrajnai területeken vagy teljesen megsemmisítették, vagy saját szükségleteikre használva lefoglalták a távközlési létesítményeket” – áll a jelentésben.

A jelentés szerint ezernél is több kibertámadás érte Ukrajnát, Moszkva pedig az ENSZ-ügynökség által szabályozott ukrán betárcsázási kódokat önhatalmúlag oroszra cserélte.

(Guardian)

Zelenszkij gratulált az amerikai republikánus Kevin McCarthynak, miután az éjszaka folyamán kaotikus jeleneteket követően a 15. szavazást megnyerte, így megválasztották házelnöknek.

Ukrajna számára életbevágóan fontos a kongresszus olajozott működése, hiszen az USA hatalmas katonai segélycsomagjait mindkét háznak jóvá kell hagynia.

Közzétette szokásos napi jelentését a brit védelmi minisztérium, azt írják:

  • Tovább folytatódtak a harcok az ortodox karácsony ideje alatt is. A leghevesebb harcok továbbra is a Luhanszki régióban található Kreminna város körül zajlottak.
  • Az elmúlt három hétben a Kreminna körüli harcok a várostól nyugatra fekvő, erősen erdős területre összpontosultak.
  • Mivel a fenyvesek még télen is jó fedezéket nyújtanak a légi megfigyelés elől, mindkét fél nagy valószínűséggel nehezen talál pontosan célba.
  • Az erdei hadműveletekre jellemző módon a harcokban főleg a rövid távolságokat megtenni képes gyalogság veszt részt.
  • Az orosz vezetés nagy valószínűséggel úgy tekint a Kreminna körüli nyomásra, mint a bahmuti területük jobb szárnyát fenyegető veszélyre, amelyet kulcsfontosságúnak tartanak ahhoz, hogy a jövőben újból előrenyomulhassak a Donyecki terület többi részét elfoglalni.

  • Amerikai és német harcjárműveket is kapnak az ukránok. Bradley és Marder gyalogsági harcjárműveket is szállítanak Ukrajnának. Németország emellett egy Patriot légvédelmi rendszert is szállít Ukrajnának, az Egyesült Államok által a múlt hónapban ígért rendszer mellett.
  • Oroszország szerint életbe lépett az ideiglenes tűzszünet.
  • Nyugati elemzők szerint a Vlagyimir Putyin orosz elnök által bejelentett 36 órás tűzszünet valószínűleg része annak a trükknek, amellyel azt akarja elérni, hogy Ukrajna ne tűnjön hajlandónak a békére.
  • Az ukránok szerint a tűzszünet első három órájában is tüzeltek az oroszok.
  • Az Egyesült Államok több mint 3 milliárd dollár értékű új fegyveres segélycsomagot küld Ukrajnának, ez a legnagyobb értékű katonai csomag, amit az USA a háború kirobbanása óta Ukrajnának nyújt. Harcjárművek, rakéták és lőszer is van benne.
  • Az ukrán hírszerzés szerint újabb 500 ezer embert soroz be Oroszország, akik a keleti és a déli frontnál tavasszal és nyáron induló új orosz offenzívákban vehetnek majd részt. Az ukrán katonai hírszerzés szerint jelenleg 280 ezer orosz katona van bevetésen Ukrajna ellen. Ukrajna arra számít, az oroszok a mozgósítás legújabb hullámát január 15-én, az oroszországi téli szünidő után jelentik be.

A pénteki hírfolyamot itt lehet elolvasni.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!