Nyugati harcjárműveket szállítanak Ukrajnának

2023. január 4. – 07:36

frissítve

Nyugati harcjárműveket szállítanak Ukrajnának
Ukrán katonák a bahmuti fronton, január 4-én – Fotó: Diego Herrera Carcedo / Anadolu Agency

Másolás

Vágólapra másolva
  • Az invázió kezdete óta először Ukrajna nyugati típusú páncélozott harcjárműveket kap.
  • Az ukrán katonai hírszerzés vezetője szerint újabb támadások várhatók Oroszország határain belül, bár azt nem mondta meg, ki áll majd mögöttük.
  • A német külügyminiszter szerint Putyin csak Ukrajna elpusztítására vágyik.
    Eközben Oroszországban átadták az Admiral Gorskov fregatott, amit hiperszonikus robotrepülőkkel is felszereltek.
  • Egy ukrán lap szerint az oroszok magukkal vitték a herszoni múzeum műtárgyainak 80 százalékát.
  • Az orosz védelmi minisztérium 89-re emelte a makijivkai rakétatámadás áldozatainak számát.
  • A brit védelmi minisztérium szerint emögött az állhat, hogy a támadás során lőszerraktárak is felrobbantak.

A hírfolyamot ezennel lezárjuk. Köszönjük, hogy nálunk követték a háború szerdai eseményeit! A csütörtöki közvetítésünk reggel indul majd.

AMX-10 RC típusú páncélozott könnyű harcjárműveket adományoz Franciaország Ukrajnának, írja a Reuters két forrásra hivatkozva azt követően, hogy Emmanuel Macron elnök telefonbeszélgetést folytatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Fontos fordulópont ez, hiszen az orosz invázió 2022 februári kezdete óta ez lesz az első alkalom, hogy nyugati típusú páncélozott harcjárművel támogatják Ukrajna honvédő háborúját.

AMX-10 RC könnyű páncélozott harcjármű Fotó: Wikipedia
AMX-10 RC könnyű páncélozott harcjármű Fotó: Wikipedia

A felajánlott harcjárművek darabszámáról és a szállítás egyéb körülményeiről egyelőre nem adtak ki közleményt. A gumikerekes könnyű, páncélozott harcjárműről elérhető leírás szerint az AMX-10 RC-t 1981-ben állították hadrendbe és 2021-ben mintegy 240 példánya állt szolgálatban a francia hadseregben, amely egyébként éppen most készül a típusváltásra. Az AMX fegyverzete egy 105 milliméteres lövegből, egy 7,62 milliméteres gépfegyverből, illetve a torony két oldalára szerelt két-két füstgárántvetőből áll, de tovább bővíthető.

Az ABC amerikai tévécsatornának adott interjút az ukrán katonai hírszerzés vezetője, Kirill Budanov, aki szerint a következő hónapok során Oroszország területén újabb támadások várhatók, de nem mondta ki, hogy ezek mögött a jellemzően drónokkal kivitelezett csapások mögött Ukrajna áll-e vagy sem. Budanov szerint a kérdésről a háború lezárását követően fognak nyilatkozni.

A Guardian összefoglalója emlékeztet, hogy a határtól mintegy 800 kilométerre található Engels légibázis elleni katonai csapást sem, de mint mondta, öröm volt látni. A Telexen korábban részletesen megírtuk, hogy a jelentések szerint két Tu–95 (NATO-kódja: Bear) stratégiai bombázó repülőgép sérült meg a támadás során.

Az interjú további részében a december végén, Bahmutban tett látogatásának részleteit osztotta meg az ukrán hírszerzés vezetője, aki szerint a katonák megmutattak neki egy területet, ahol holttesteket halmoztak fel az oroszok. Ezeket sokszor pajzsként használták, de hatástalanul. Budanov azt is elmondta az ABC-nek, hogy márciusban számít a legkeményebb harcokra és hozzátette, Ukrajna komoly ellentámadást tervez tavasszal.

Hadrendbe állt, majd az Atlanti- és az Indiai-óceánt és a Földközi-tengert érintő hosszútávú hajózásra indult az Cirkon hiperszonikus robotrepülőgépekkel felszerelt Admiral Gorskov fregatt – jelentették szerdán az orosz hírügynökségek.

Az ünnepélyes esemény videókonferenciáján részt vett Vlagyimir Putyin orosz elnök, és köszönetet mondott az orosz hadiipari komplexum szakembereinek, amiért megkezdték a Cirkonok sorozatgyártását. Putyin a fegyvert a világon egyedülállónak nevezte és azt is elmondta, hogy Oroszország tovább fogja fejleszteni a fegyveres erők harci potenciálját.

Szergej Sojgu védelmi miniszter közölte, hogy a hosszú út alatt a fregatt gyakorolni fogja a Cirkon „szárnyasrakéták” használatát. Mint mondta, ez a fegyver megbízhatóan hatol át a lég- és rakétavédelmi rendszereken, a sebessége kilenc Mach feletti, a hatótávolsága pedig meghaladja az ezer kilométert. Szerinte a hajó a Cirkonokkal képes célzott és erőteljes csapást mérni a tengeri és a szárazföldi ellenfélre egyaránt.

Az orosz elnök 2019. február 20-án a Szövetségi Gyűléshez (a parlament két házához) intézett beszédében tett bejelentést hiperszonikus fegyverek kifejlesztéséről. A Cirkonok tesztelését tavaly június 1-jén fejezték be, Putyin pedig december 21-én közölte, hogy az év elején hadrendbe fogják állítani a hiperszonikus manőverező repülőgépekkel felszerelt Admiral Gorskovot.

(MTI)

Annalena Baerbock német külügyminiszter szerdán azt mondta, hogy az Európai Unió mindent megtett az ukrajnai háború megállításáért, de Vlagyimir Putyin orosz elnöknek semmi más nem jár a fejében, mint Ukrajna elpusztítása.

Baerbock a portugál fővárosban, Lisszabonban tartott konferencián arról beszélt, hogy Putyin álláspontja az oka annak, hogy a Nyugat folyamatosan fegyvereket szállít Ukrajnának, amelyekkel meg tudják védeni az ukrán emberek életét.

A német külügyminiszter azt is kijelentette, hogy az Európai Unió nem engedheti meg magának többé, hogy egyes tagállamok döntéseket blokkoljanak. „A minősített többségi szavazás igazságosabb... eredményekhez vezethet mindannyiunk számára. Képesnek kell lennünk arra, hogy hatékonyan és gyorsan cselekedjünk” – mondta.

Baerbock hozzátette, hogy az uniós országok gyakran még egy sajtóközleményt sem tudnak megfogalmazni, „mert nem tudnak megegyezni ugyanabban a megfogalmazásban”.

(Guardian, Reuters)


Az UkraineWorld szerint az orosz katonák ellopták a Herszon Regionális Művészeti Múzeum gyűjteményének nagy részét, annak 80 százaléka, 10 ezer műtárgy tűnt el. A lap videója szerint a szobrokat, festményeket feltehetőleg a megszállt Krímbe szállították:

„Ezt jelenti az orosz megszállás az ukrán kultúrának: lopnak, rombolnak, ölnek.”

Oroszország márciusban vette át az ellenőrzést Herszon felett, de az ukrán erők novemberben felszabadították.


Recep Tayyip Erdogan azt tervezi, hogy szerdán felhívja telefonon Vlagyimir Putyint és Zelenszkijt is, jelentette be a török ​​elnök szóvívője. Ibrahim Kalin szerint Erdoğan az ukrán válság rendezésének kérdéseiről kíván tárgyalni kollégáival.

Közzétette szokásos napi jelentését a brit védelmi minisztérium, azt írják:

  • Szilveszterkor Ukrajna csapást mért egy olyan iskolaépületre az orosz megszállás alatt álló donyecki Makijivka városban, amelyet az oroszok katonai célokra használtak.
  • Az épület teljesen megsemmisült, az orosz védelmi minisztérium azóta elismerte, hogy a támadásban 89-en meghaltak.
  • A kár nagysága alapján feltételezhető, hogy a csapatok szálláshelyei közelében lőszereket tároltak, amelyek a légicsapás után újabb robbanásokat okozva semmisültek meg.
  • Az épület mindössze 12,5 km-re volt Avdiivkától, ahol heves harcok folynak.
  • Az orosz hadseregben már a mostani háború előtt is előfordult, hogy a lőszereket nem tárolták biztonságosan, de ez az incidens is rávilágít arra, hogy a szakszerűtlen gyakorlat milyen mértékben járulhat hozzá Oroszország magas áldozati arányához.


Az ukrán védelmi minisztérium Twitteren tett közzé egy videót, amelyben Himars Kapitány nevében közlik az oroszokkal, hogy az az egyetlen lehetőségük a túlélésre, ha elárulják a katonai létesítmények helyét.

„Hé, orosz katona! Én vagyok az egyetlen esélyed, hogy élve hazatérj.”

„Add meg a páncélozott járműveitek, a parancsnokság és a lőszerraktárak pontos koordinátáit, és akkor nem sújtok le a barakkodra. Csak a tankokat, tüzérséget, fegyvereket, és üzemanyagot semmisítem meg. És akkor senki nem küld majd téged a vágóhídra. Így mentheted meg a saját életedet, és barátaid életét” – hangzik el a videóban:


Moszkva 89-re módosította a makijivkai rakétatámadás halálos áldozatainak számát, az orosz védelmi minisztérium a katonák tiltott mobiltelefon-használatát tette felelőssé az ukrán támadásért.

„Ez tette lehetővé az ellenség számára, hogy nyomon kövesse és meghatározza a katonák pontos koordinátáit a támadáshoz” – áll a szerda hajnali orosz közleményben. A orosz honvédelmi minisztérium megerősítette, hogy a halottak között van az ezredparancsnok-helyettes, Bahurin alezredes is.

A közösségi médiában leginkább a katonai vezetést hibáztatják, nem pedig Putyint, aki még mindig nem szólalt meg nyilvánosan a támadással kapcsolatban.

Január 3-án ez történt a háborúban:

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!