Észak-Korea annyi rakétát lődöz, hogy következő lépcsőként ismét atomkísérlettől tartanak

Az utóbbi napokban Észak-Korea eddig példátlan tempóban kezdett rakétákat lődözni a tengerbe. Szerdán egy nap alatt 25 rakétát – közte hét rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát és hat föld-levegő rakétát – indítottak, ami napi csúcsnak számít a rezsim részéről. Ezt helyi idő szerint csütörtök reggel két rövid hatótávolságú és egy interkontinentális ballisztikus rakéta indítása követte, ám ez a dél-koreai és a japán hadsereg szerint sikertelen volt, a rakéta félúton lezuhant.

A lövöldözés azért is különleges volt, mert szerdán a koreai háborút lezáró 1953-as fegyverszünet óta Phenjan először lőtt be a két Korea vitatott tengeri határvonalának déli oldalára, az egyik rakéta a déli lakott területről mindössze 57 kilométerre csapódott a tengerbe. Emellett száz tüzérségi lövedéket is belelőttek a tengerbe a két országot elválasztó pufferzónában, megsértve ezzel a katonai feszültségek enyhítését célzó 2019-es Korea-közi megállapodást. Erre kivételesen Szöul is reagált, három levegő-föld rakétát lőtt vadászgépekről ki a tengeri határvonal északi oldalára.

Kim Dzsongun rezsimje idén szerdáig bezárólag a Reuters összesítése szerint 56 rakétakilövésnél tartott, ez csütörtökre 59-re nőtt. Ez példátlan tempó: az eddigi legmagasabb szám 2019-ben 27 volt. Október elején 2017 óta először átlőttek Japán felett, és műholdfelvételek alapján erősen munkálkodnak a korábbi északi kísérleti atomrobbantások helyszínén is.

Az északi lövöldözés potenciális okaival kapcsolatban most is a szokásos teóriák terjednek:

• Észak-Korea egy amerikai–dél-koreai hadgyakorlatra reagált;
• a konzervatív dél-koreai elnökre próbál hatást gyakorolni;
• egy kísérleti atomrobbantást készít elő;
• behozza az elmúlt években a koronavírus-járvány miatt elmaradt teszteket;
• illetve tágabb értelemben az utóbbi időben inkább Oroszországra és Kínára figyelő Egyesült Államok figyelmét szeretné felhívni magára, és valamiféle politikai előnyt remél a durrogtatásból a keddi amerikai félidős választás előtt.

Éber vihar

A legutóbbi kilövés az október 31-e és november 4-e között zajló, Éber vihar elnevezésű amerikai–dél-koreai hadgyakorlat alatt történt, amelyen 240 harci repülő és több ezer katona vesz részt. Észak-Korea rutinszerűen lövöldöz demonstratív célból a két ország hadgyakorlatai alatt, és a phenjani hadi vezetés most is az „agresszív provokáció” beszüntetésére szólította fel Szöult és Washingtont. Az északi kilövések miatt ugyanakkor a két ország a hadgyakorlat meghosszabbításával reagált. Oroszország természetesen az Egyesült Államok kelet-ázsiai katonai aktivitását okolta a helyzetért, Kína minden érintett felet nyugalomra intett.

A korábbiakhoz képest erőteljesebb északi választ részben indokolhatja, hogy Dél-Korea Jun Szogjol konzervatív elnök márciusi megválasztása óta egyrészt keményebb retorikát képvisel Phenjannal szemben, másrészt valamelyest javította viszonyát Japánnal, és Amerikával is nagyobb hajlandóságot mutat a katonai gyakorlatozásra.

Jun baloldali elődje, Mun Dzsein igyekezett közeledni Kim Dzsongunhoz, és ennek érdekében az amerikai és a dél-koreai hadsereg közös gyakorlatait is korlátozta valamelyest, bár ezzel nem sokat ért el. A jobbos elnöknek viszont esze ágában sincs lepaktálni a kedves vezetővel, így elnökké választása óta jelentősen csökkent az esélye a diplomáciai közeledésnek észak és dél között:

a Phenjannal szemben hagyományosan keményebb hangnemet képviselő dél-koreai jobboldal uralma idején a Kim dinasztia is igyekszik erélyesebben jelezni, hogy kész a harcra.

Phenjanban vélhetően annak sem örülnek, hogy Jun – Munnal ellentétben – az északi fegyverzet fejlődése miatt szintén aggódó Japánnal is hajlandó együttműködni. Vélhetően részben ez indokolja a Japán feletti októberi átlövést is: nemrég a japán–dél-koreai feszültségek enyhülésének köszönhetően az Egyesült Államokkal kiegészülve a három ország öt év után először közös, az északi tengeralattjárók neutralizálását célzó haditengerészeti gyakorlatot tartott. Ezek keretében október elején Amerika kivételesen egy repülőgép-hordozót is megfuttatott a Koreai-félsziget közelében, ami tovább borzolta a kedélyeket Phenjanban.

A dél-koreai állami háttérrel működő KEI agytröszt egy elemzője szerint az amerikai, dél-koreai és japán hadgyakorlatok, illetve az északi rakétatesztek egymásra licitáló provokációk sorozatát jelentik. De még az Egyesült Államok ázsiai (hetedik) flottájának parancsnoka is elismerte, hogy a szokatlanul komoly hadi manőverek hozzájárultak Kim Dzsongun „hisztijéhez”.

Jön az újabb kísérleti atomrobbantás?

Egyesek szerint a rakétakilövések az ország hetedik kísérleti atomrobbantását készítik elő, erre utal a fent említett készülődés is a nukleáris létesítményeknél. A dél-koreai hírszerzés korábban október 16. és november 7., azaz a Kínai Kommunista Párt kongresszusa és az amerikai félidős választás közé tette a robbantás potenciális idősíkját, és Phenjan a nukleáris tesztet hagyományosan más katonai mutatványokkal szokta felvezetni.

A washingtoni CSIS biztonságpolitikai agytröszt szerint az északi rezsim műholdfelvételek alapján már felkészült a robbantásra. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség vezetője, Rafael Grossi viszont azt mondta a múlt héten, hogy a szervezetnél ugyan látnak a kísérletre utaló készülődést, de nem úgy tűnik számukra, hogy Észak-Korea rövid időn belül robbantani akarna, bár azt ő is elismerte, hogy távlati jelek egy kísérleti robbantás irányába mutatnak.

Ez lenne a hetedik északi kísérleti atomrobbantás – bár a korábbiak közül több olyan eset is volt, ahol külső szakértők nem voltak meggyőződve róla, hogy valóban atomot robbantottak, és nem csak egy nagyon erős, de „hagyományos” bombát.

Phenjan legutóbb 2017-ben demonstrálta, hogy képes tömegpusztító fegyver előállítására, akkor a rezsim állítása szerint egy hidrogénbombát robbantottak.

A koreai meteorológiai hivatal 50 kilotonnára tette a bomba erejét, más források 140-250 kilotonnára (a Hirosimára ledobott atombomba 15 kilotonnás volt, de a hidrogénbombák jellemzően az ezer kilotonnás nagyságrendben mozognak). Az északi rezsim az utóbbi időben többször tesztelt interkontinentális ballisztikus rakétákat, amelyek képesek elérni az Egyesült Államokat is.

Észak-Korea az 1990-es évek eleje, azaz a phenjani rezsim fennmaradását garantáló Szovjetunió összeomlása óta próbál atomfegyvert kifejleszteni, hogy ezzel biztosítsa be magát egy potenciális amerikai és/vagy dél-koreai támadással szemben, emellett pedig kimaxolja a zsarolási potenciálját is. Bár ebben diplomáciai eszközökkel és gazdasági szankciókkal is igyekeztek akadályozni, az aktuális amerikai és dél-koreai értékelések szerint Phenjan már relatíve fejlett atomtechnológia birtokában van. A fő kérdés jelenleg csupán az, hogy képesek-e a rakéták által hordozható, miniatürizált atom-robbanófejeket létrehozni, amelyekkel közvetlen (bár az északi rakétaprogram jelenlegi szintjén vélhetően az amerikai, dél-koreai és japán rakétaelhárítás által kezelhető) fenyegetést jelentenek.

Innentől kezdve az egyetlen opció, hogy elrettentsék Észak-Koreát az atom bevetésétől. Paradox módon ezt a gyakorlatozás feltekerésével próbálják elérni, ami viszont pont hogy fokozza az idegességet Phenjanban. A koreai állami védelmi kutatóintézet egy nyári becslése szerint Észak-Korea idén a GDP-je kb. két százalékát költötte a rakétatesztekre. Azóta a kilövések száma a duplájára nőtt, azaz vélhetően a GDP-arányos költés is hasonló mértékben emelkedett.

Kihasználnák a feszültségeket

Egy másik magyarázat az északi készülődésre, hogy Kim Dzsongun rezsimje nemrég győzelmet hirdetett a koronavírus-járvány felett. Ebben a déli hírszerzés kételkedik, amire Phenjan korábbi járványkezelése alapján van is oka. Ezzel együtt a nyári relatíve nyugalom után a kilövések számának szaporodása arra is utalhat, hogy valóban konszolidálódott a belpolitikai helyzet, és most bepótolják a korábban a járvány, illetve a rossz időjárás miatt elmaradt teszteket.

Szeptemberben Észak-Korea törvényt is hozott róla, hogy atomhatalomnak tartja magát, és a fegyverkezés a külvilág elrettentése mellett belső üzenettel is szolgál: Kim számára legalább olyan fontos, hogy saját alattvalói és beosztottjai számára is demonstrálja, hogy egy kompetens és erős vezető, mint az Egyesült Államok felé.

Mint mindig, a tágabb magyarázat most is az, hogy Kim Dzsongun valamiféle geopolitikai hasznot remél a gyakori rakétaindításoktól.

Az északi rezsimre egyszerre igaz, hogy paranoid félelemmel tekint a sátáni Amerika minden lépésére, de mégis nagyon egyedül érzi magát, amikor az Egyesült Államok nem figyel rá, hiszen ez annak a jele, hogy Washingtonban nem tartanak eléggé az északi nukleáris fegyverkezéstől.

Korábban Donald Trump amerikai elnöksége alatt Kim Dzsongun az országára kivetett gazdasági szankciók enyhítésére is megpróbálta felhasználni az amerikai félelmeket, bár ebből aztán nem lett semmi, ahogy Kim felmenői sem tudtak dűlőre jutni Washingtonnal.

A fenti elmélet egy aktuális verziója, hogy Phenjan a nemzetközi helyzet fokozódásából szeretne hasznot húzni. Míg korábban az északi rakétatesztek és atomrobbantások egyhangú bírálatokat és nagyhatalmi konszenzussal elfogadott ENSZ-szankciókat hoztak magukkal, most Kim jó eséllyel játszhat arra, hogy az ukrajnai háború és a kínai–amerikai feszültségek miatt sem Oroszország, sem a rezsim fő gazdasági támaszának számító, de amúgy az atomfegyverkezést elvben elítélő Kína nem ellenkezne különösen erősen.

Sőt, az amerikai vádak szerint Észak-Korea és Oroszország kifejezetten igyekszik közeledni egymáshoz: a Pentagon a napokban azt állította, hogy Phenjan titokban lőszert szállít az ellátási gondokkal küzdő orosz hadseregnek.

Az Egyesült Államok október végén kiadott védelmi stratégiája, illetve az annak részeként módosított atomfegyverkezési stratégia azt írta, hogy bármilyen észak-koreai atomtámadás az Egyesült Államok vagy szövetségesei és partnerei ellen „a rezsim végét jelentené”. Ez ugyanakkor nem jelent különösebb újdonságot, és vélhetően Phenjanban is tisztában vannak vele, hogy egy bizonyos ponton túl nem érdemes húzogatni az oroszlán bajszát.