Az oroszok árnyékában Kim Dzsongun is újra elkezdett rakétázni, de mit akar ezzel?

Miközben a nyugati világ az ukrajnai orosz invázióval van elfoglalva, Észak-Korea négyévnyi relatív visszafogottság után ismét intenzív fegyverkísérletekbe kezdett. Műholdfelvételek szerint tavasszal ismét építkezésbe kezdtek egy 2018 májusában bezárt nukleáris kísérleti központban, és a rend kedvéért figyelmeztették Dél-Koreát, hogy ne húzzon ujjat egy atomhatalommal.

Emellett húsvéthétfőig bezárólag eddig tizenkét rakétatesztet hajtottak végre idén.

Március 24-én egy, az Egyesült Államok elérésére is képes, az ellenség területén fekvő jelentősebb célpontok elpusztítására szolgáló interkontinentális ballisztikus rakétát is indítottak, amire legutóbb 2017 novemberében volt példa. Húsvétkor pedig – állításuk szerint – kisebb hatótávolságú és erejű, harctéri csapásmérésre szolgáló harcászati (vagy taktikai) atomfegyver hordozására kifejlesztett rakétát teszteltek.

Bár az nem világos, hogy új technológiáról van-e szó, vagy egy régebbi modell újrahasznosításáról, a rakéta nagyobb sebességet ért el, magasabbra és messzebbre repült, mint bármelyik korábbi északi kísérlet, és még egy 1980-as évekbeli B kategóriás akciófilmre emlékeztető videót is kapott Kim Dzsongun észak-koreai diktátor főszereplésével.

Az észak-koreai aktivitással kapcsolatban számos régi érv felmerül.

• Phenjan jellemzően heves katonai aktivitással reagál a dél-koreai választásokra, az idén pedig külön okot adott az idegességre, hogy Jun Szogjol személyében egy keményebb Észak-Korea-politikát hirdető konzervatív jelölt nyerte a voksolást, aki szakítani akar az elmúlt öt évben hatalmon lévő, baloldali Mun Dzsein békéltető hozzáállásával.
• Kim Dzsongun és elődei szintén nem szeretik, amikor az Egyesült Államok elfeledkezik róluk: bár az északi rezsim régi rögeszméje, hogy Amerika el akarja őket foglalni, jellemzően érzékenyek arra is, amikor Amerika hátat fordít a Koreai-félszigetnek, mert például Vlagyimir Putyin orosz elnökkel kénytelen foglalkozni.
• Ugyanígy nem szeretik azt sem, amikor az Egyesült Államok Dél-Korea és Japán védelmi képességeinek fejlesztésében segédkezik, ahogy teszi azt a dél-koreaiakat és japánokat gazdasági és védelmi téren is csuklóztató Donald Trump exelnök stratégiájával szakító Joe Biden amerikai elnök és kormánya.
• Egy további, visszatérő érv, hogy a fegyverkezés gyakran a belső feszültségek lenyomata, így a durrogtatás részben belső közönségnek szól, és a rendszer erejét hivatott demonstrálni a nép és a kedves vezető vélt és valós belső ellenségei számára.

Az utóbbi teória mellett szól, hogy – mint januárban részletesen is írtunk róla – Észak-Korea gazdasági helyzete Kim Dzsongun első tíz éve alatt nem különösebben javult, sőt az elmúlt két év ismét éhezést hozott. Eközben az idei év a nagyapja, az államalapító, kvázi istenként tisztelt Kim Ir Szen születésének 110. évfordulója, egyes értékelések szerint már csak ezért is kell villantani valamit.

De a fegyverkísérletek idei felpörgetése egyes szakértők szerint inkább annak a jele, hogy az északi rezsim manapság orosz és kínai segédlettel könnyebben jut modern technológiához, mint korábban, és kevésbé tart már a rakétázás és atomfegyvergyártás nemzetközi következményeitől.

Szokatlan tempó

Phenjan tavaly egész évben nyolc, 2020-ban négy rakétaindítást hajtott végre, és ezek mindegyike kisebb hatótávolságú fegyvereket érintett. Az idei tempó – három és fél hónap alatt tizenkét rakétakísérlet – példátlan: a phenjani rezsim eddigi legaktívabb évében, 2019-ben 27-et könyvelt el.

Markus Garlauskas, az Atlanti Tanács nevű agytröszt elemzője és az amerikai Nemzeti Hírszerzési Tanács korábbi Észak-Korea-felelőse szerint ez annak a bizonyítéka, hogy Kim Dzsongun alatt az északi rezsim egyre nagyobb kockázatot hajlandó vállalni a rakétafejlesztések terén: külpolitikai szempontból kevésbé érzékeny a potenciális szankciókra és diplomáciai következményekre, belpolitikai és technológiai szempontból pedig kevésbé érzékeny a sikertelen kísérletekre, és hajlamosabb tanulni a hibákból. A gyakori tesztek ezért szerinte részben azt jelzik, hogy gőzerővel folynak a fejlesztések, és ebből a szempontból a sikertelen kísérletek sem adnak okot optimizmusra.

Scott Snyder, az amerikai Külkapcsolatok Tanácsának elemzője szerint ehhez az amerikai–kínai és az amerikai–orosz kapcsolatok megromlása is hozzájárult. Míg a legutóbbi, 2017-es interkontinentális ballisztikusrakéta-kísérlet idején Peking és Moszkva is csatlakozott az Észak-Koreát az illegális fegyverkezésért büntető nemzetközi szankciókhoz, a jelenlegi helyzetben nehéz elképzelni, hogy ez a három atomhatalom bármiben is azonos álláspontra kerüljön.

Közben Phenjan tett óvatos lépéseket az irányba is, hogy javítsa orosz és kínai kapcsolatait – bár Észak-Korea gyakran kínai kliensállamként jelenik meg a nemzetközi sajtóban –, a külső befolyástól híresen ódzkodó Phenjannak hagyományosan kényelmetlen a kínai függés, és az utóbbi években Peking is egyre nehezebben tolerálta Kim Dzsongun nukleáris fészkelődését, valamint azt is, hogy Kim képtelen bármiféle értelmes gazdasági reform levezénylésére.

Sőt, Garlauskas szerint a sorozatos tesztekhez és az azok mögött álló – észak-koreai léptékkel mérve – gyors fejlesztésekhez hozzájárult, hogy azok a technológiák, amelyek néhány évtizede még a nagyhatalmak kiváltságai voltak, ma már polgári eszközökben is hozzáférhetők a világpiacon, és

Phenjan hiába áll szigorú szankciók és exportkorlátozások alatt, orosz és kínai közvetítők segítségével könnyebben hozzájut a fejlettebb alkatrészekhez.

Három cél

Ankit Panda, a Carnegie agytröszt atomfegyverkezéssel foglalkozó programjának vezetője szerint Észak-Korea hosszú ideje arra törekszik, hogy komolyan vehető fenyegetést jelenthessen az Egyesült Államok területére.

Bár elméletben az északi ballisztikus rakéták már képesek lehetnek elérni az Egyesült Államokat, a jelen technológiai fejlettségük mellett nem olyan nehéz befogni őket, így az elrettentés mérsékelt. Kim Dzsongun e tekintetben egy 2021-es beszédében három fejlesztési irányt határozott meg:

1. Pár éve amerikai elemzők azt is vitatták, hogy Észak-Korea képes-e relatíve kis méretű, de nagy pusztításra képes nukleáris robbanófejeket gyártani ballisztikus rakétáihoz. Most már az a cél, hogy egy rakétán több, úgynevezett önállóan célra irányítható robbanófejet legyenek képesek kilőni: a több célpontot célzó robbanófejek hatástalanítása természetesen nehezebb.
2. A másik cél, hogy legalább 15 ezer kilométeres hatótávolságot érjenek el.
3. A harmadik pedig, hogy szilárd hajtóanyaggal működő interkontinentális ballisztikus rakétákat fejlesszenek ki, mert ezek gyorsabban bevethetők, és emiatt nehezebben detektálhatók.

Panda szerint az idei lövöldözés e képességek bemutatására szolgál, bár az nem világos, hogy az északi technológiai előrelépéseket illetően mi valós és mennyi a vetítés. Phenjan például azt állította, hogy március 24-én a Hvaszong–17 típusú, minden korábbinál erősebb és precízebb interkontinentális ballisztikus rakétát tesztelték, de dél-koreai elemzők szerint a Hvaszong–17 egy márciusi tesztje sikertelen volt, és 24-én valójában egy korábbi típust, a 2017-ből már ismert Hvaszong–15-öt bocsátották fel, hogy enyhítsék a korábbi sikertelen kísérletek blamázsát.

Az északi rezsim azt is bejelentette, hogy van hiperszonikus hordozójárműve, amelynek az az előnye, hogy a ballisztikus rakétákhoz képest alacsonyabb röppályán repül, emiatt nehezebb radarral bemérni és lelőni. A dél-koreai védelmi minisztérium ugyanakkora vitatja az északi állításokat, szerintük Phenjan egy sima ballisztikus rakétát akart hiperszonikus fegyverként eladni (bár olyan elemzők is vannak, akik szerint hihető az északi állítás).

Régi kételyek vannak az északi rakéták pontosságával kapcsolatban is, hiszen hagyományosan nem áll rendelkezésükre olyan precíz műholdas pozicionáló rendszer, mint a világ fejlettebb atomhatalmainak.

Azért fejlődnek

Vannak ugyanakkor olyan területek, ahol kétségtelenül előreléptek az észak-koreaiak. Ankit Panda szerint fontos fejlemény, hogy Észak-Korea a jelek szerint már képes saját fejlesztésű hordozójárművek létrehozására, ami eddig az északi rakétaprogram egyik gyengesége volt.

Joseph Bermudez, a CSIS agytröszt tagja és az észak-koreai műholdfelvételek tapasztalt elemzője szerint egy további csapásirány, hogy Észak-Korea nagy erőkkel dolgozik tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéták kifejlesztésén is. Ezek nagy előnye, hogy jóval nehezebb bemérni és kilőni őket, mint a szárazföldi indítóállásokat, így e technológia birtoklása csökkenti annak veszélyét, hogy az Egyesült Államok vagy Dél-Korea egy csapásra leszedje az északi atomarzenált a térképről.

Ezzel együtt az Egyesült Államokat sem hozta különösebben lázba az északi képességek fejlődése és az idei rakétatesztek.

Donald Trumppal szemben – aki háromszor is találkozott Kim Dzsongunnal – Joe Biden számára láthatóan nem fontos Észak-Korea, és az amerikai kormány a CNN szerint egyelőre jóval alacsonyabb szinteken tapogatózik diplomáciailag, ott se sok sikerrel.

Duyeon Kim, a Biden-kormányhoz közel álló Center for New American Security agytröszt Korea-felelőse mindenesetre úgy vélte, mindegy, hogy az Egyesült Államok mit tesz vagy nem tesz, Phenjan így is, úgy is régi atomfegyverkezési céljai elérésére összpontosít. Az is régi vélekedés, hogy Phenjan céljai alapvetően defenzívek, azaz nem akarnak támadni, a zsarolási potenciál kimaxolása mellett csak az amerikai mumussal szemben akarják bebiztosítani magukat (bár az ettől függetlenül is elég kockázatos dolog, hogy egy, az észak-koreaihoz hasonlóan átláthatatlan működésű rezsimnek atomfegyverei legyenek).

Garlauskas viszont úgy vélte, az északi fejlesztések mégis aggasztók, hiszen egy erősebb nukleáris elrettentő képesség birtokában Kim Dzsongun hajlamossá válhat veszélyesebb manőverekbe kezdeni – mint az ukrajnai orosz invázió esetében írtunk róla, a stabilitás–instabilitás paradoxon néven ismert elmélet szerint az atomfegyverek birtoklása hiába teszi valószínűtlenebbé a totális háborút annak potenciális pusztítása miatt, az alacsonyabb szintű konfliktusok kialakulásának kedvez, hiszen senki sem akar atomháborút kockáztatni egy korlátozott háború eszkalálásával.

Az persze kérdéses, hogy Phenjan mennyire érezheti nyeregben magát, miközben a lakosság éhezik, a rakéták megbízhatósága kérdéses, a tengeralattjáróik pedig nyugati elemzők szerint elég messze vannak a technológia csúcsától. Bár abban kevesen kételkednek, hogy az idén még jó pár kísérleti rakétaindítást hajt majd végre a rezsim, a háborús pszichózis még nem indult be teljesen: Kim Ir Szen születésének évfordulója, a legfontosabb észak-koreai nemzeti ünnep, katonai felvonulás nélkül zajlott le.