Az emberek ugyanúgy éheznek, de Amerikát már (állítólag) kilőhetné Kim Dzsongun
2022. január 22. – 09:22
Kim Dzsongun észak-koreai diktátor 2012-ben, első nyilvános beszédében – a hadsereg fejlesztése mellett – azt ígérte, hogy az észak-koreaiaknak soha többet nem kell majd meghúzniuk a nadrágszíjat, 2013-ban, hatalomra jutása után egy évvel megtartott első újévi tévés beszédében pedig azt hangoztatta, hogy az országnak teljes erőbedobással kell küzdenie a gazdasági helyzet javítása érdekében.
Hogy ez mennyire sikerült, azt jelzi, hogy Kim hatalomra jutása után tíz évvel, 2022 elején arról beszélt: az idei év a gazdaság talpra állításáról fog szólni, amely „élet-halál küzdelmet” jelent az ország számára. A kedves vezető 2021 folyamán már többször elismerte, hogy a gazdasági helyzet válságos, a nép élelmezése gondot okoz, a tél beköszönte pedig a kiszivárgó hírek szerint éhezéseket hozott.
A gazdaság nem az egyetlen terület, ahol nem sok változott Kim tízéves regnálása alatt. Diplomáciai téren 2022 elején még mindig az a nagy kérdés, hogy asztalhoz ül-e ismét a két Korea, és lesz-e párbeszéd az Egyesült Államok és Phenjan között. Katonai ügyekben pedig az észak-koreai rakétatesztek tartják lázban azokat, akiket az ilyesmi képes lázban tartani.
Mindazonáltal a tíz év alatt a harmadik Kim azt azért bizonyította, hogy felmenőihez hasonlóan a hatalmi játszmák és a politikai tisztogatások mestere, és elődjeivel ellentétben a fegyverkezésben is elért sikereket.
27 évesen kezdte, hamar belejött
Kim Dzsongun 2011 decemberében, ingatag helyzetben vette át Észak-Korea vezetését apja, Kim Dzsongil előző diktátor halálát követően (aki szintén apjától, Kim Ir Szentől örökölte a trónt 1994-ben).
Az akkor mindössze 27 éves trónörökös korábban csupán kétszer szerepelt az észak-koreai állami médiában: 2010 szeptemberében – apja hosszas betegeskedése közepette – négycsillagos tábornoknak nevezték ki; első nyilvános szereplésén 2010 októberében egy katonai díszszemlén nézett szúrós szemekkel Kim Dzsongil mellett.
Akkoriban a találgatások még arról szóltak, hogy a fiatal Kim képes lesz-e konszolidálni a hatalmát, vagy belharcok követik majd apja halálát. E tekintetben Kim Dzsongun rácáfolt a kétkedő elemzőkre, és hamar beletanult a politikai leszámolások műfajába. 2012-ben először a hadsereget fejezte le, majd 2013-ban eltakarította nagybácsiját, a mentoraként számon tartott Csang Szongtheket. Később a rezsim egyik legkomolyabb nemzetközi botrányt kavaró lépéseként egy malajziai reptéren idegméreggel merényletet követtek el Kim féltestvére, az észak-koreai politikában egyébként nem sok vizet zavaró Kim Dzsongnam ellen is.
A rezsimen belüli mozgolódásokról ugyanakkor azóta sem szűntek meg a nehezen megerősíthető híresztelések, és Kim egészségi állapota – például láncdohányzása, hosszas eltűnései és a közelmúltban bemutatott fogyása – is permanens téma, ahogy már apja idején is hasonló volt a helyzet (Kim Dzsongil betegeskedésének jelentős irodalma volt). Sokan a diktátor húga, Kim Jodzsong hatalmi pozicionálását is annak jeleként értékelik, hogy nincs minden rendben: a 34 éves testvér – Kim Dzsongil legfiatalabb gyereke – 2018 óta aktív résztvevője az észak-koreai csúcsdiplomáciának, és a pártállami ranglétrán is feljebb lépegetett.
Ettől függetlenül Kim Dzsongun változásokat is hozott az észak-koreai vezetésben. Apjához és nagyapjához képest több hatalmat delegál, és olykor hajlamos nyíltan beszélni a rezsim (illetve egyes tagjainak) hibáiról. Kim emellett külső megjelenésében is nagyon más vonalat képviselt, a sztálinista felmenőivel szemben egy fokkal modernebb hajviseletet és öltözködést, és emberközelibbnek szánt PR-t is megengedett magának. A vezetés egyszemélyi jellegének lazulása ettől függetlenül nem hozott komolyabb változásokat az észak-koreai rezsim működésében.
Reform, de hova?
Kimmel kapcsolatban a másik nagy várakozás az volt, hogy elindít majd valamiféle gazdasági modernizációt: a svájci bentlakásos iskolában tanult, fiatal diktátor biztos nyitottabb lesz majd a világra, szóltak a találgatások.
Ennek valóban voltak jelei: Kim Dzsongun első évei a tervgazdaság lazításáról, a tartományi és megyei hatóságok döntési szabadságának kiterjesztéséről, egyes szektorok részleges piacosításáról szóltak. Ahogy arról pár éve egy más helyen írtunk, ez sok esetben eleve a korábbi helyzet legalizálását jelentette, hiszen mint minden rendes tervgazdaságban, Észak-Koreában is ezerrel megy a fusizás és a fekete- és szürkekereskedelem. Mindenesetre az országban sípályák, vidámparkok, turisztikai létesítmények épültek, és Kim azt ígérte, az atomfegyverkezési ambíciók mellett a népjólét is kiemelt figyelmet kap majd.
Az eredmények ugyanakkor korlátozottak maradtak. Bár a dél-koreai országegyesítési minisztérium becslései szerint 2021-re a magánszektor már a GDP 38 százalékát tette ki, szemben a tíz évvel korábbi 28 százalékkal, ez nem hozott fellendülést. A dél-koreai jegybank becslései szerint 2016 és 2020 között csak 2019-ben növekedett az északi gazdaság. 2020 pedig az utóbbi 23 év legsúlyosabb recesszióját hozta, amelyet részben természeti katasztrófák okoztak, részben pedig az, hogy a koronavírus-járvány miatt Észak-Korea a szokásosnál is jobban bezárkózott.
Bár az országban hivatalosan nem jelent meg a koronavírus, az egészségügyi helyzetről és a korlátozásokról kiszivárgó információk alapján ez erősen kétséges. A vírustól tartva a rezsim még a Kínával szembeni kereskedelmet is letekerte, amely (a rezsim különböző alternatív tevékenységei, például a drog- és emberkereskedelem mellett) a külvilággal való egyetlen jelentősebb kapcsolata az északi gazdaságnak.
A járvány elérte a gazdaság kvázipiaci szektorait is: egyes beszámolók szerint az állam a növekvő gondokat a szűk gazdasági elit megsarcolásával próbálja enyhíteni. Mindez politikailag is kényes helyzetet szül. A cinikusabb értékelések szerint a kezdeti gazdasági reform inkább a rezsimen belüli ellenállást akarta megtörni azáltal, hogy jelentősebb bevételszerzési lehetőségekhez juttatja az elitet. A behajtással viszont az eddigi (az észak-koreai kontextusban) tágabb támogatói bázisra építő Kim Dzsongun apja idejének központosított politikai és gazdasági beidegződései felé kezdett el visszakanyarodni.
Eközben az életszínvonal cseppet sem emelkedett. Egy szöuli kutatóintézet becslése szerint a nép ellátásához 2020-ban 5,2 millió tonna élelmiszer előállítására lett volna szükség, de csak 4 millió tonna lett a termés. Az ENSZ élelmezési programjának tavaly nyári becslései szerint még a mérsékelt kínai import mellett is közel 800 ezer tonnás deficitben volt tavaly az ország, emiatt közel 10 millió embert, a lakosság 40 százalékát fenyegette éhínség, és 140 ezer, ötévesnél fiatalabb gyerek alultáplált. A DailyNK című, észak-koreai hírekre szakosodott portál értesülései szerint a hiány miatt az élelmiszerárak is elszálltak a feketepiacon, az olyan luxuscikkek, mint például egy flakon sampon pedig nyugati szemmel is könnyfakasztó áron, akár több tízezer forintért cserélnek gazdát.
A BBC-nek egyes északi dezertőrök arról beszéltek, hogy ugyan Kim Dzsongun hatalomra jutása után még abban bíztak, a fiatal és nyugati élettapasztalatokkal rendelkező vezető alatt jobbra fordul az élet. Ám ehelyett a korábbiaknál is keményebb politikai leszámolások kezdődtek, a személyi kultusz nem változott, sőt az óvatos nyitás után a rezsim még gyanakvóbbá vált a káros külföldi behatásokkal szemben, mondták.
Találkozott Trumppal, de minek
A gazdasági elszigeteltség a rezsim paranoiája mellett természetesen nagyrészt az országra atomfegyverprogramja miatt kivetett szankciók eredménye. E téren sem változott a helyzet, bár Kim Dzsongun első tíz évében többször úgy tűnt, apjához hasonlóan képes lehet valamiféle átmeneti enyhítést letárgyalni.
Az első lökést a dél-koreai Mun Dzsein elnökké választása adta: a balos politikus – konzervatív elődjével szemben – azt ígérte, hogy a vádaskodó és harcias hangnem helyett barátkozással és gazdasági előnyökkel fogja megbékíteni Phenjant. Mun háromszor is találkozott Kimmel, ami példátlan a két Korea történetében (korábban összesen két csúcs volt), és egyszer Phenjanba is ellátogatott.
Gyökeres változást ugyanakkor ez a stratégia sem hozott, bár a barátibb értékelések szerint legalább valamiféle nyugalmat teremtett ahhoz képest, hogy 2017-ben – Mun hatalomra jutása idején – még a háborús fenyegetések határozták meg a két ország kapcsolatát.
Mun ágyazott meg az utóbbi időszak legjelentősebb észak-koreai diplomáciai offenzívájának is, amely során Kim két csúcson, plusz egyszer külön a demilitarizált zónában tartott villámlátogatáson is találkozott Donald Trump akkori amerikai elnökkel. A 2018-as szingapúri és a 2019-es hanoi csúcs, valamint a demilitarizált övezetben tartott rövid tárgyalás (amely során Trump az első amerikai elnökké vált, aki belépett Észak-Korea területére) azonban a Korea-közi találkozókhoz hasonlóan nem hozott áttörést, miután Kim az országra kivetett nemzetközi szankciók enyhítését követelte bármiféle alku fejében, az Egyesült Államok viszont az északi atomfegyverek leszerelését támasztotta bármilyen engedmény feltételéül.
A fegyverkezés sikerült
Utóbbi természetesen esze ágában sincs a találkozóknak már a megtartását is fontos szimbolikus győzelemként értékelő Kim Dzsongunnak, sőt a fegyverkezés a jelek szerint az egyetlen olyan terület, ahol sikerült apját és nagyapját is meghaladnia. 2013 és 2017 között Észak-Korea négy kísérleti atomrobbantást hajtott végre, amelyek közül a legutóbbi eddig messze a legerősebb volt, 100-370 kilotonna közé becsülték erejét (a Hirosimára ledobott atombomba 16 kilotonnás volt). A rezsim azt állította, hogy hidrogénbombát robbantott, bár ebben szakértők kételkednek.
A 2018-as Trump–Kim-tárgyalások előtt Phenjan aztán azt állította, hogy felhagyott a fegyvergyártással és bezárta atomlétesítményeit, de természetesen ezt illetően is erősek maradtak a kételyek. Abban viszont nem, hogy az atomfegyverek mellett az észak-koreai ballisztikus rakéták is egyre fejlettebbek. A legerősebb északi rakéta hatótávolságát 13 ezer kilométerre teszik, azaz elvben képes lehet elérni az Egyesült Államok bármely részét. Egyes állítások szerint Phenjan atomtöltetek gyártására, és ezáltal atomcsapás mérésére is képes lehet, bár ezt illetően is nagy a bizonytalanság. Mindenesetre míg Kim Ir Szen alatt 15, Kim Dzsongil alatt 16, addig
Kim Dzsongun regnálása alatt 129 rakétatesztet hajtott végre az ország, és újabban azt állítják, hogy hiperszónikus rakétáik is vannak.
Észak-Korea a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint tavaly ismét urándúsításba kezdett, és elkezdte bővíteni a dúsításra használt létesítményét is. A rend kedvéért pedig tavaly nyáron megszakították a kapcsolatot a déli kormánnyal, és a hírek szerint az Egyesült Államok új vezetésének sem sikerült hivatalos keretek között kapcsolatba lépnie a rezsimmel.
Aztán az év végén már megint arról szóltak a hírek, hogy hivatalosan véget érhet a koreai háború, legalábbis Dél-Korea és az Egyesült Államok megállapodott a békeszerződés tervezetéről. Mun Dzsein pedig nagyon reméli, hogy még idén tavasszal véget érő hivatali ideje alatt áttörést érhet el az ügyben. Az előző tíz év tapasztalatai alapján azonban nincs sok ok nagy izgalomra.
