Főszerepben: Kim Dzsongun

2022. március 25. – 15:41

Másolás

Vágólapra másolva

Szokatlan és egyben kihagyhatatlan propagandafilmet közölt az észak-koreai állami tévé arról, hogy Kim Dzsongun felügyelete alatt tesztelték az ország legnagyobb, interkontinentális ballisztikus rakétáját. Az AP Hírügynökség a YouTube-on is közzétette a videót, amiben a nagy készülődés feszültségét lassított és gyorsított felvételek próbálják érzékeltetni.

Feszültség pedig van bőven, eleve úgy indul a film, hogy az észak-koreai vezető fekete bőrdzsekiben, fekete napszemüvegben, két észak-koreai katonai vezető társaságában kilép egy hangárból, háttérben a rakéta. Feszül a fekete bőrdzseki is Kim Dzsongun domborodó hasán.

A filmben többször ráközelít a kamera Kim Dzsongunra, ahogyan fekete napszemüvegben az óráját nézi, aztán egy ponton, amolyan jamesbondosan leveszi a napszemüvegét, majd egy bólintással és egy rövid nyeléssel jelzi, hogy indulhat a kísérlet.

Kilövés előtt az észak-koreai vezető egyedül sétál el a rakétától, fekete nadrágja lobog a szélben, fekete bőrdzsekije feszül a pocakján, de a haja meg sem mozdul. És a haja akkor is tart, amikor a kilövés után együtt örül az észak-koreai katonai vezetőkkel a rakétakísérletnek.

Japán csütörtökön közölte, hogy Észak-Korea „valószínűleg ballisztikus rakétát” lőtt ki a Japántól keletre fekvő vizekre.

Az észak-koreai rezsim elmúlt tíz évéről – Kim Dzsongun 2012-ben jutott hatalomra – írt elemzésünket itt olvashatja >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!