Kisajátították a Nobel-békedíjas Memorial orosz jogvédő szervezet moszkvai irodáját
2022. október 7. – 21:45
frissítve
Az orosz főváros tverszki kerületi bírósága pénteken az ügyészség indítványára elrendelte a Memorial tudományos-kutató és ismeretterjesztő központ moszkvai irodájának közcélú kisajátítását – ismertette az illetékes törvényszék.
Az Oroszországban tavaly felszámolt jogvédő szervezetet mindössze pár órával korábban tüntették ki az idei Nobel-békedíjjal Alesz Bjaljacki bebörtönzött fehérorosz aktivista és az ukrán Polgári Szabadságjogok Központja mellett.
A Memorial közölte, hogy a bírósági döntés ellenére folytatja harcát az emberi jogokért és ünnepelni fogja kitüntetését. „A Memorial szándéka és hivatása az emberekről, a történelemről, az elnyomás áldozatainak nyújtott segítségről és az állami erőszak elleni küzdelemről szól” – olvasható a szervezet állásfoglalásában, amely hozzátette, hogy az oroszországi jogvédők erős nyomásnak vannak kitéve.
A tverszki kerületi bíróság megállapítása szerint viszont a jogvédő szervezet
- részese volt náci háborús bűnösök rehabilitálásának,
- aláásta az orosz hatóságok tekintélyét, és
- hamis képet festett a Szovjetunióról.
Az emberi jogokért felszólaló belarusz Alesz Bjaljacki (Alesz Beljackij), az orosz Memorial és az ukrán Center for Civil Liberties emberjogi szervezetek megosztva kapták 2022-ben a Nobel-békedíjat, jelentette be pénteken a norvég Nobel-bizottság. Az indoklásban azt mondták, hogy a két szervezet, illetve Bjaljacki emberjogi tevékenységükkel érdemelték ki a díjazást.
A Memorial Oroszország egyik legrégebbi emberi jogi szervezete, az 1980-as évek végén alapították szovjet disszidensek, köztük a Nobel-békedíjas Andrej Szaharov, azzal a céllal, hogy dokumentálják a Szovjetunió fennállása alatt végrehajtott politikai elnyomási formákat, és adatbázist hozzanak létre az áldozatokról. Emellett a szervezet az emberi jogok ügyének fontos szószólójává nőtte ki magát Oroszországban.
A Memorial először 2006-ban kapott figyelmeztetést az orosz hatóságoktól, majd 2014-ben külföldi ügynöknek bélyegezték őket. 2021 végén egy moszkvai bíróság elrendelte a szervezet bezárását, ami végül a ukrajnai invázió után nem sokkal teljesen meg is szűnt.