Steven Seagal háborús dokumentumfilmet forgat a Donbaszban, az oroszok új hadtestet hoztak létre

2022. augusztus 10. – 07:40

frissítve

Steven Seagal háborús dokumentumfilmet forgat a Donbaszban, az oroszok új hadtestet hoztak létre
A helyiek kedden a tengerparton pihentek, miközben fekete füst száll fel az orosz légitámaszpontból, ahonnan nem sokkal korábban robbanásokat jelentettek – Fotó: Stringer / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Még a tél beállta előtt véget kell vetni Ukrajnában a harcoknak – jelentette ki Andrij Jermak, az ukrán elnök kabinetfőnöke az MTI tudósítása szerint. Figyelmeztetett, hogy máskülönben fennáll a veszélye annak, hogy Oroszország tönkreteszi az ország fűtési és energetikai infrastruktúráját. Volodimir Zelenszkij kabinetfőnöke szerint az orosz hadsereg már most támadásokat intéz ezen létesítmények ellen.

Petro Kotyin, az Enerhoatom ukrán állami atomipari vállalat vezetője pedig az áramvezetékek elvágását helyezte kilátásba, amennyiben Európa legnagyobb atomerőművét, a zaporizzsjai létesítményt rákötik az Oroszország által elcsatolt Krím félsziget hálózatára.

A Magyar Honvédség Facebook-oldalán közzétett videóban jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, hogy szerdán érkezik Magyarországra az első PzH2000 típusú önjáró löveg. A miniszter itt is elismételte a jól ismert szlogent, miszerint a magyar kormány a béke pártján áll, ezután viszont azzal folytatta, hogy a békéhez erő kell, ezért is fontos az önjáró löveg érkezése.

Magyarország összesen 24 darab Panzerhaubitze 2000-es önjáró tarackot vásárolt a német Krauss-Maffei Wegmann (KMW) vállalattól, a tervek szerint 2026-ra érkezhet mind. A típus 30 kilométeres lőtávolsággal rendelkeznek, de ez a távolság akár 55-60 kilométerre is növelhető rakéta-póthajtású lövedékkel, és egy perc alatt majdnem tíz lövést képes leadni.

Németország Ukrajnának is tervezett küldeni pár darabot ebből a típusból.

A PzH2000 típusú önjáró löveg – Fotó: Magyar Honvédség Facebook-oldala
A PzH2000 típusú önjáró löveg – Fotó: Magyar Honvédség Facebook-oldala

Az ukrán légierő bejelentése szerint kilenc orosz harci repülő pusztult el a krími légibázison bekövetkezett robbanásokban – írja az AP hírügynökség. Az oroszok ezt tagadják, ahogyan azt is, hogy ukrán rakétatámadás érte volna a bázist. A hivatalos orosz magyarázat szerint baleset volt, egy eldobott cigaretta robbantott be üzemanyagtartályokat. Szakértők szerint ez teljesen nonszensz, nagyon nagy valószínűséggel rakétacsapás lehetett a robbanások oka.

A csavar az a történetben, hogy az ukránok sem mondják, hogy ők támadtak volna. Ez ugyanis ez olyan vörös vonal lenne, amit még sosem léptek át: a Krímet Oroszország a saját területének tekinti, vagyis a támadás orosz szemszögből területi agresszió lenne ukrán részről, amire válaszolni illik, és ez a háború további, súlyos eszkalációja felé mutat.

Zelenszkij ukrán elnök legutóbbi beszédében mindenesetre azt mondta, a háború 2014-ben a Krím orosz annektálásával kezdődött, és a Krím felszabadításával kell végződnie.

A vállalat szerint Szlovákia már újra kapja az orosz kőolajat a Barátság vezetéken keresztül, miután múlt héten leállt a szállítás, hazánkban pedig „várhatóan a holnapi nap folyamán helyreáll a szállítás”. A részletekről itt olvashat.

Már több mint 101 ezer ukrajnai menekült kapott munkát Csehországban – közölte szerdán a Twitteren a cseh munkaügyi és népjóléti minisztérium. A háború februári kezdete óta összesen 409 400 ukrajnai menekült kapott speciális vízumot a cseh idegenrendészettől, amely 1 éves tartózkodásra, munkavállalásra, az egészségügyi és a szociális rendszer, valamint az iskolahálózat igénybevételére jogosít fel. Becslések szerint mintegy 300 ezren tartózkodnak továbbra is Csehországban, a többiek részben visszatértek Ukrajnába, vagy Nyugatra távoztak.

A cseh általános iskolákba szeptembertől mintegy 40 ezer ukrán gyermeket írattak be szüleik. Csehországban már a háború kirobbanása előtt is mintegy 210 ezer ukrán állampolgár dolgozott hivatalos engedéllyel. Az újonnan érkezett menekültekkel együtt így az ukránok képezik ma a legnagyobb külföldi nemzetiségi csoportot Csehországban. (MTI)

Az orosz hatóságok házkutatást tartottak Marina Ovszjannyikova otthonában. Az állami Pervij Kanal (Egyes Csatorna) televíziós csatorna volt szerkesztője márciusban zavarta meg az egyik élő hírműsort, háborúellenes üzenetet mutogatott a műsorvezető mögött. Az akció után felmondott a munkahelyén. Nem sokkal később büntetőeljárás indult ellene az orosz fegyveres erőkről szóló hamis információk terjesztésének vádjával.

Az eljárást egy olyan törvény alapján indították, amelyet Ukrajna február 24-i lerohanása után léptettek életbe, és amely bünteti a hadsereg elleni kijelentéseket. Ha elítélik, akár 15 év börtönbüntetés is várhat rá. A Pervij Kanal elnöke, Kiril Klejmenov szerint Ovszjannyikova „árulást követett el”. A nő később a Weltnél kezdett dolgozni, az orosz és ukrán történésekről tudósított.

Ügyvédje, Dmitrij Zakhvatov a Meduza független hírportálnak azt mondta, hogy a házkutatás valószínűleg kapcsolódik egy múlt hónapban tartott tüntetéshez, amelyen Ovszjannyikova egy transzparenst tartott, amelyen az állt, hogy „Putyin gyilkos, a katonái fasiszták”.

(Guardian)

Az ukrán állami energiavállalat, az Energoatom szerint az oroszok át akarják kötni a zaporizzsjai erőművet a Krímre – írja a Guardian. Az ügynökség szerint a megszálló erők ennek érdekében megrongálták az erőművet, hogy átirányítsák a termelt áramot.

Az erőműről és arról, hogy az oroszok hogyan használják azt élő pajzsként, ebben a cikkben írtunk bővebben.

A zaporizzsjai erőmű a legnagyobb Európában, Ukrajna 15 reaktorából hat itt működik, és négymillió háztartás áramellátását képes biztosítani. Az Energoatom vezetője azt mondta, hogy az átállítás nehéz és veszélyes folyamat, mert az atomerőművet először le kell kapcsolni az ukrán hálózatról, majd rá kell kötni a krímire.

Ehhez meg kell rongálniuk a vezetékeket, és hárommal már meg is tették. Amint az erőművet árammal ellátó utolsó vezetéket is leszedik, a létesítmény dízelgenerátorokra lesz utalva, tehát a működése és biztonsága a generátorok zavartalan működésén és a folyamatos üzemanyag-ellátáson múlik.

Az erőmű körüli harcok miatt az ENSZ atomenergiáért felelős ügynöksége figyelmeztetést adott ki, hogy a harcok miatt akár nukleáris katasztrófa is bekövetkezhet.

Dánia 130 kiképzőtisztet küld az Egyesült Királyságba, hogy segítsék az ukrán katonák felkészítését – írja a Jyllands-Posten. A lapnak a védelmi miniszter egy brit-dán-ukrán katonai együttműködésről szóló konferencia előtt mondta azt, hogy rövid időn belül küldik az instruktorokat.

Az is céljuk, hogy Dániában is hasonló kiképzéseket tartsanak.

Éjszaka legalább 13 ember meghalt és 13 megsérült az orosz ágyúzás miatt Dnyipropetrovszk régióban – írja a hivatalos ukrán jelentés alapján a Guardian. A helyi vezetés szerint több mint 20 ház is megsérült az ágyúzás során, és nagyjából 1000 ember maradt gáz és áram nélkül.

Az ágyúzás során megsérült egy hostel, két iskola, egy koncertterem, az önkormányzat épülete és más adminisztrációs épületek.

Vitalij Kim, Mikolajiv kormányzója azt írta, hogy hajnali 1:40 körül az ő régiójában is ágyúztak az oroszok. A támadásban hárman sérültek meg, köztük egy 13 éves lány. Azt írja, hogy több lakóházban is kár keletkezett. Azt is állítja, hogy tegnap orosz katonák több szántót is felgyújtottak, ahogy azt is, hogy a demarkációs vonalon található településeket is folyamatosan lövik az oroszok.

Az állításokat nem nagyon lehet függetlenül ellenőrizni. Az orosz vezetés tagadja, hogy civil célpontokat lőnének, annak ellenére, hogy több civil célpont elleni támadásról is készült bizonyíték.

Az ukrajnai hadművelet támogatására Oroszország „szinte biztosan” létrehozta a szárazföldi erők új alakulatát, a 3. hadtestet, amelynek székhelye a Moszkvától keletre fekvő Nyizsnyij Novgorodi területen található Mulino – közölte a brit védelmi minisztérium szerdán Twitteren. London szerint erre azért volt szüksége az orosz hadvezetésnek, mert szembesültek azzal, hogy miközben meg kell erősíteniük a donbászi offenzívát, aközben fel kell készülniük a délről várható ukrán ellentámadásokkal szemben.

A brit minisztériumi jelentés szerint Oroszország a 3. hadtest nagy részét az újonnan alakult „önkéntes” zászlóaljakból akarja feltölteni. Ez azonban nem lesz könnyű, jegyzik meg: egy orosz hadtest ugyanis jellemzően 15-20 000 katonából áll, márpedig az országban „a lakosság nagyon korlátozott mértékben lelkesedik az ukrajnai önkéntes harc iránt”.

Steven Seagal, Moszkva és Minszk kedvenc amerikai akciófilmsztárja a Donbaszban forgat dokumentumfilmet a háborúról – írja az orosz állami hírügynökség, a TASZSZ. Ezt Gyenyisz Pusilin, a szakadár régió vezetője jelentette be, miután kedden találkozott Seagallal.

„Steven megjegyezte, hogy azoknak, akik a médiában a konfliktusról beszélnek, 98 százaléka még soha nem járt itt, a világ ezért nem tudja az igazságot. Meg akarja változtatni a háborúhoz való hozzáállást”

– mondta Pusilin.

A vezető közleménye szerint a színész a olenyivkai hadifoglyokat is meglátogatta, nem sokkal azután, hogy a tábort az ukrán hadsereg rakétákkal támadta, ami során több fogoly is meghalt. Ezt az állítást nagyon nehéz független forrásból ellenőrizni. Az Odessa Journal szerint például július 29-én az oroszok követtek el terrortámadást az elfoglalt donyecki Olenyivkában található 120-as kolónia ellen, ahol „a betolakodók ukrán katonákat és civileket is fogva tartottak”.

Mindkét fél egymást okolta a támadásért.

Steven Seagal neve már a háború első napjaiban is felmerült, amikor egy kamu CNN-poszt kezdett el terjedni az interneten, ami szerint a Seagal beállt az orosz különleges erőkhöz. A színész híresen jó viszonyban van Vlagyimir Putyinnal és Alekszandr Lukasenkóval, utóbbitól 2016-ban még répát is kapott.

Közösségi finanszírozási kampány indult egy Volodomir Zelenszkijt ábrázoló akciófiguráért. A figura mögött a FCTRY nevű, New York-i dizájncégcég áll, ami már több (szinte kizárólag amerikai) politikai hírességről mintázott már hasonló bábut.

A Zelenszkijről mintázott akciófigura – Fotó: Fctry
A Zelenszkijről mintázott akciófigura – Fotó: Fctry

A kampány két hete indult, de három órán belül elérte a 30 ezer dolláros célt, már 123 ezer dollár felett járnak. A 15 centis műanyag figurát Mike Leavitt formázta, Kínában gyártják majd, és március körül kezdik el kiszállítani.

A cég már korábban is indított hasonló kampányt, és a figuráikat általában egy jótékonysági céllal is összekötik, így már több mint 100 ezer dollárt gyűjtöttek össze különböző szervezeteknek. Azt írják, hogy ha Zelenszkij figurája sikeres lesz (és úgy tűnik, már az), akkor a Save the Children nevű szervezettel kötik össze.

Volodomir Zelenszkij ukrán elnök szokásos esti beszédében megígérte, hogy felszabadítják a Krímet – írja a Guardian. Azt nem fejtette ki, hogy szerinte ki áll a félszigeten található orosz légi támaszponton történt keddi robbanások mögött.

„A félszigetet, ami mindig is Európa egyik legjobb helye volt, Oroszország Európa egyik legveszélyesebb helyévé változtatta.

(…) Az Ukrajna – és a teljes, szabad Európa – elleni orosz háború a Krímmel kezdődött, és a Krímmel kell hogy lezáruljon – a felszabadításával.

(…) Tudom, hogy vissza fogunk térni az ukrán Krímre. (…) Harkivtól Herszonig, Donyecktől Enerhodarig, Sztanicja Luhanszkától Jaltáig, Bergyanszktól Novofedorivkáig – ezek mind az országunk részei, ez Ukrajna, ami teljesen szabad lesz”

– mondta.

Az ukrán kormány azt állítja, hogy nem ők állnak a Krímben található orosz légi támaszponton történt robbanások mögött – írja a Guardian. Mihajlo Podoljak elnöki tanácsa szerint elképzelhető, hogy partizánoknak is közük lehet a robbanásokhoz.

Podoljakot a Dozhd online tévécsatorna műsorában kérdezték arról, hogy az ukrán erők mértek-e csapást a támaszpontra.

„Természetesen nem. Mi közünk lenne hozzá?”

– kérdezett vissza a tanácsadó.

Korábban azt mondta, hogy a céljuk az oroszok demilitarizációja. A Krímet egy fekete-tengeri gyöngyként képzelik el, nemzeti parknak neveznék ki, hogy turisták célpontja legyen, nem pedig „terroristák katonai központja”.

Az ukrán védelmi minisztérium azt mondta, hogy nem tudják, mi okozhatta a robbanást, de azt javasolták, hogy az emberek figyeljenek a dohányzást tiltó táblákra.

  • Több nagy robbanás történt egy orosz légi támaszponton a Krímben.
  • Bár a kormány még nem vállalta magára, egy magas rangú ukrán forrás azt mondta a New York Timesnak, hogy ők állnak a támadás mögött.
  • Az oroszok 120 rakétával lőtték a zaporizzsjai atomerőmű melletti várost.
  • A Reuters szerint az orosz légitársaságok repülőket szerelnek le, hogy a többi gépük működőképes maradjon.

Jó reggelt, köszönjük, hogy nálunk követi a konfliktust. A keddi hírfolyamunkat itt találja.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!